Hirdetés

Új lendületet hozhat Neagoe a Sepsi OSK játékába

Neagoe és Damian. Sikerre vezetnék a csapatot
Fotó: Sánta Imre

2017. november 17., 16:38

A kiesés elkerülése szempontjából ha nem is sorsdöntő, de fontos mérkőzést játszik szombaton a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó 1. Liga 18. fordulójában, amelyen a háromszékiek a Medgyesi Gaz Metan együttesét fogadják a brassói Ifjúsági Stadionban. Az OSK kispadján vezetőedzőként bemutatkozik Eugen Neagoe is, aki a héten vette át a piros-fehérek irányítását.

2017. november 17., 16:38

Rövid idő áll rendelkezésére az új trénernek, hogy felkészítse csapatát a Medgyes elleni összecsapásra, de ennek ellenére Neagoe bízik abban, hogy ez nem lesz akadálya annak, hogy bemutatkozása alkalmával győzelmet ünnepelhessenek.

A néhány nappal ezelőtt Sepsiszentgyörgyre érkező tapasztalt szakember elégedetten nyilatkozott mindarról, amit talált a klubnál, és elismerően szólt a szurkolótáborról.

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

Hirdetés

„Fontos mérkőzés lesz a csapat számára, de számomra is, hiszen az OSK edzőjeként ez lesz az első meccsem. Rövid volt az idő, három nap alatt éppen csak sikerült megismerkednem a játékosokkal, de ez nem ok arra, hogy kifogásokat keressek. Azt kértem a fiúktól, hogy felejtsék el, ami eddig történt, mert az a lényeges, ami mostantól következik.

Bízom abban, hogy a Medgyes ellen jó eredményt fogunk elérni, de ez nem lesz könnyű, mert ők is hozzánk hasonló helyzetben vannak, és rendelkeznek tapasztalt játékosokkal, akik közül néhánnyal volt alkalmammal együtt dolgozni.

Nem mondhatom, hogy sorsdöntő összecsapás lesz, hiszen még hátravan a rájátszás, de ez nem jelenti azt, hogy ne akarnánk megnyerni a szombati mérkőzést. Meg szeretnénk örvendeztetni a szurkolókat is, hiszen ők igazán megérdemlik. Az OSK majdnem minden eddigi mérkőzését láttam, és elmondhatom, hogy csodálatra méltó szurkolótáborunk van” – nyilatkozta Eugen Neagoe, a Sepsi OSK vezetőedzője.

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

Răzvan Damian, a piros-fehérek középhátvédje szerint eljött az ideje annak, hogy a sorozatos kudarcok után most már eredményesebb legyen a csapat, mert minden egyes siker önbizalmat ad a folytatásra nézve is.

Túl kell tennünk magunkat a jelenlegi helyzeten, mert a vereségekből most már elegünk van, és itt a pillanat, hogy felemeljük a fejünket. Minden rendben van a csapaton belül, úgyhogy a pályán kell bebizonyítanunk, hogy profi labdarúgók vagyunk. Minden meccs fontos, mert pontokat kell gyűjtenünk, és minden győzelem megerősít az önbizalmunkban is.

– fogalmazott a háromszékiek védője.

Visszavágni készül tehát a Sepsi OSK a Gaz Metan ellen az odavágók során elszenvedett 2–1-es vereségért, hiszen a kiesés elkerülése érdekében nagy szükségük van a három pontra.

A szombaton 16 órakor kezdődő mérkőzésen egyébként Eugen Neagoe egyetlen játékosára nem számíthat csupán. Sebastian Ghinga még nem épült fel teljesen egy korábbi sérüléséből, így valószínűleg hiányozni fog a keretből.

Román labdarúgó 1. Liga, 18. forduló
2017. 11. 17., 00:00 Temesvári ACS Poli FC Botoșani 1–1
2017. 11. 17., 00:00 Jászvásári Poli CSM FCSB 1–0
2017. 11. 18., 00:00 CSU Craiova Bukaresti Juventus 3–1
2017. 11. 18., 00:00 Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Medgyesi Gaz Metan 0–0
2017. 11. 19., 00:00 Concordia Chiajna Astra Giurgiu 1–2
2017. 11. 19., 00:00 Bukaresti Dinamo Kolozsvári CFR 0–2
2017. 11. 20., 00:00 FC Voluntari FC Viitorul 0–0

Román labdarúgó 1. Liga
M GY D V GK P
1. Kolozsvári CFR 26 18 5 3 41–13 59
2. FCSB 26 16 7 3 52–18 55
3. CSU Craiova 26 14 9 3 41–26 51
4. FC Viitorul 26 13 5 8 34–21 44
5. Astra Giurgiu 26 12 8 6 38–26 44
6. Bukaresti Dinamo 26 11 6 9 39–31 39
7. Jászvásári Poli CSM 26 11 6 9 34–31 39
8. FC Botoșani 26 11 6 9 28–26 39
9. Concordia Chiajna 26 8 4 14 36–37 28
10. FC Voluntari 26 7 7 12 25–35 28
11. Temesvári ACS Poli 26 6 9 11 22–37 27
12. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 26 5 4 17 15–44 19
13. Medgyesi Gaz Metan 26 2 10 14 14–39 16
14. Bukaresti Juventus 26 1 8 17 12–47 11

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Ez is érdekelheti

Az egyiptomiak lőtték pontosabban a tizenegyeseket, ott vannak a nyolcaddöntőben

Tizenegyespárbajban dőlt el a továbbjutó kiléte a labdarúgó-világbajnokság péntek késő esti tizenhatoddöntőjében: Egyiptom és Ausztrália nem bírt egymással a rendes játékidőben és a hosszabbításban sem, a büntetőknél Mohamed Szalahék voltak pontosabbak.

Gól nélkül zárta a bulgáriai edzőtábort a Sepsi OSK

Két felkészülési mérkőzéssel fejezte be bulgáriai edzőtáborát a Sepsi OSK. Ovidiu Burcă együttese pénteken a Slavia Sofia és az FK Hebar ellen is pályára lépett, ám egyik találkozón sem sikerült betalálnia.

A főtáblára jutásért küzdenek a székelyföldi focicsapatok a kupában

Jövő héten rajtol a labdarúgó Román Kupa 2026–2027-es kiírásának regionális szakasza. A megyei kupagyőztesek hét régióban, háromcsapatos csoportokban küzdenek meg a főtáblára jutásért.

Papírforma eredményekre és látványos meccsekre számít a sepsiszentgyörgyi bunyós

A labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjének hajrájához érkeztünk, péntek este és szombat hajnalban újabb három mérkőzést rendeznek. Ezúttal Toró Ákost, a sepsiszentgyörgyi bunyóst kértük fel, hogy tippelje meg a párharcok végkimenetelét.

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Korábbi csapatához igazolt Bara Levente

A Szatmárnémeti Olimpia VSK csapatánál folytatja a székelyudvarhelyi középpályás. Bara Levente három év után újra a klub színeiben játszik.

Elképesztő hajrában győztek a portugálok, igazolták a papírformát a svájciak

A párharcok favoritjai harcolták ki a továbbjutást a labdarúgó-világbajnokság péntek hajnali és reggeli tizenhatoddöntőjében. Portugália hátrányból fordítva múlta felül Horvátországot, míg Svájc két góllal nyert Algéria ellen.

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!