Hirdetés

Új kapussal kezdi a bajnokságot az FK

Csapatkép az FK Csíkszeredáról. Több új arc fedezhető fel
Fotó: Gecse Noémi

2018. augusztus 24., 15:56

Kezdődik a román labdarúgó 3. Liga új idénye, az 5-ös csoport első fordulójának mérkőzéseit egy kivételével pénteken rendezik meg. Mindössze az FK Csíkszereda találkozója lesz szombaton, Valentin Suciu legénysége délután 6 órától Barcarozsnyón vendégszerepel. A felkészülésről, a csapatról, a tervekről a csíki együttes vezetőedzőjét kérdeztük.

2018. augusztus 24., 15:56

– Milyen volt a felkészülés, elégedett az elvégzett munkával?

– Kemény edzéseket végeztünk, nehéz időszakon vagyunk túl, ezt a fiúk is érezték. Az elvégzett munka hasznosságát a bajnokság fogja igazolni. Végre megtörtént a csoportbeosztás, pár csapatot ismerünk ebből a csoportból, de vannak olyan együttesek, amelyekről semmit sem tudunk. Most arra összpontosítunk, hogy az első mérkőzést nyerjük meg. Remélem, meg is fogjuk tudni valósítani ezt a célt.

Hirdetés

– Elégedett a kerettel, sikerült fiatal játékosokat beépíteni?

– Az edző, aki azt mondja, hogy elégedett a keretével, hazudik. Mindig van hely jobb játékosoknak, de most ez a keretünk, úgy gondolom, hogy profi, kiegyensúlyozott keret. Vannak idősebbek, és vannak fiatalok. Azt korábban is kijelentettem, hogy szeretnék minél több ifjúsági, akadémista játékost beépíteni a felnőtt csapatba. A szabály szerint két 1999-ben és egy 1998-ban született játékost kell használni, de nekünk van több 2000-es és 2001-es, sőt 2002-es és 2003-as játékosunk is a keretben.

Készülnek a szombati meccsre. Nem ismeretlen számukra az ellenfél, a múlt szezonban is összecsaptak a barcaságiakkal •  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Készülnek a szombati meccsre. Nem ismeretlen számukra az ellenfél, a múlt szezonban is összecsaptak a barcaságiakkal
Fotó: Gecse Noémi

– Változások történtek kapusposzton. Távoztak a tavalyi kapusok?

– Igen, távoztak. A bánkfalvi–szovátai Somogyi Pál, illetve a magyarországi Bordás Dániel érkezett. Somogyinak rendben van az átigazolása, Bordás hazautazott, hogy intézze az átigazolási papírjait, így ő valószínűleg az első fordulóban nem tud segítségünkre lenni. A szombati rozsnyói mérkőzésen pótkapusnak az egyik ifjúsági kapusunkat nevezzük.

Nagy Barnától korábban megváltunk, Horvát Adriánnal pedig egy napja szerződést bontottunk.

Nem értettem meg Horvát döntését, mert három hete megegyeztünk egy dologban, és ezen ő az utolsó száz méteren akart változtatni. Ami három héttel ezelőtt jó volt neki, az most nem felelt meg. Ez nem profi gondolkodás, és ez nem tesz jót a csapatnak, így megváltunk tőle.

Suciu szerint profi, kiegyensúlyozott kerettel rendelkeznek •  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Suciu szerint profi, kiegyensúlyozott kerettel rendelkeznek
Fotó: Gecse Noémi

– Több alapjátékos lesérült a felkészülési mérkőzéseken. Felépültek?

– A súlyos fejsérülést, illetve orrtörést szenvedett Györgyi Arthur csak ezen a héten kezdett edzeni, őt egyelőre nem tudjuk használni. Soufiane már százszázalékos edzésmunkát végzett ezen a héten, van esély arra, hogy pályára lépjen szombaton. Lesérült Mitra Szilárd is, ő az első fordulóra nem épül fel, reméljük, a másodikban már segítségünkre lesz.

Somogyi Pál fogja védeni a csíki együttes hálóját az első meccsen •  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Somogyi Pál fogja védeni a csíki együttes hálóját az első meccsen
Fotó: Gecse Noémi

– Lehet beszélni a csoport megnyeréséről?

– Egyelőre az első mérkőzésre koncentrálok, nem szeretek hosszú távú terveket készíteni, mert a csapat életében, a mi futballunkban egy hét alatt sok minden történhet. A bajnokság még nem kezdődött el, és az összes ellenfelet sem ismerem...

Labdarúgás, 3. Liga, 1. forduló

Pénteken 18 órától
Dési Unirea–Székelyudvarhelyi FC
Szászrégeni Avântul–Tasnádi Unirea
Kolozsvári Sănătatea–Szászhermányi FC
Tordai Arieșul–Medgyesi Gaz Metan II.
Marosvásárhelyi MSE–Lénárdfalvi FC
Besztercei Gloria–Kolozsvári CFR II.
Nagybányai Minaur–Radnóti SK

Szombaton 18 órától 
Barcsarozsnyói Olimpic Cetate–FK Csíkszereda

Kapcsolódó

Kapcsolódó

Kapcsolódó

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Elképesztő hajrában győztek a portugálok, igazolták a papírformát a svájciak

A párharcok favoritjai harcolták ki a továbbjutást a labdarúgó-világbajnokság péntek hajnali és reggeli tizenhatoddöntőjében. Portugália hátrányból fordítva múlta felül Horvátországot, míg Svájc két góllal nyert Algéria ellen.

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Spanyol továbbjutást tippel a legsikeresebb székelyföldi biatlonedző

Újabb összecsapások következnek a labdarúgó-világbajnokságon, a csapatok a legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Márton Simon biatlonszakedző osztotta meg várakozásait, aki a favoritok sikerére számít.

Újabb kulcsjátékos távozott az ASA-tól, másodosztályú társaikkal gyakorolnak

Javában zajlanak az edzések a labdarúgó 2. Liga új szezonjára készülő Marosvásárhelyi ASA-nál, a csapat öt barátságos mérkőzést játszik. A klub egyelőre egyetlen érkezőről sem számolt be, a távozók listájára viszont újabb kulcsjátékos neve került fel.

Hihetetlen végjáték után jutott tovább Belgium, az Egyesült Államok sem hibázott

Két újabb válogatott csatlakozott a labdarúgó-világbajnokság legjobb tizenhat csapatához. Belgium óriási fordítással, a hosszabbítás utolsó pillanataiban búcsúztatta Szenegált, míg az Egyesült Államok emberhátrányban is legyőzte Bosznia-Hercegovinát.

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

Sokáig vezetett a Kongói DK, aztán Kane továbblőtte az angolokat

Korán szerzett előnyt a Kongói DK, az angolok alaposan megizzadtak, hogy erre válaszoljanak. A gólfelelősük duplájával állva maradtak a focivébén.

Most érkezett el az ideje a Parajdi SK-nak, meg is nyerték az Udvarhely körzetit

A dobogón már többször állt, végül a nemrég zárult Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság kiírását elhódította a Parajdi SK. Végig vezette a pontvadászatot, a győzelméhez nem fért kétség.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!