Gazda József, a KSE edző-játékosa elmondta, hogy elégedett a fiúk múlt szezonban szerzett eredményeivel, illetve, már egy ideje elkezdték a felkészülést a következő bajnokságra. „Úgy érzem, hogy az előző idény nagyon jól sikerült, hiszen megnyertük a playoutot. Nagyon izgalmas évet tudhatunk magunk mögött, mert a bajnokságban bármikor, bármelyik együttes hamar kieshet” – nyilatkozta Gazda József.
A KSE csapata elkezdte a felkészülést a következő szezonra, az edzések mellett, minden hétvégén barátságos mérkőzéseket játszanak. Az együttes kerete is bővült Banta Ionuț-cal, Pál Kristóffal, Sánta Tamással, Gergely Alpárral, illetve reménykednek, hogy Albu Attila is a felsőháromszéki csapat mellett dönt. Az új tagok mellett, a kerettől távozott néhány ifjúsági játékos is. Dobozi Krisztián és Fábián Győző a Sepsi OSK-hoz csatlakozott, míg Bardocz Norbert és Mojzi Botond a továbbtanulás mellett döntött.
„A következő szezonban szeretnénk minél jobban szerepelni, illetve nekünk sokat számít, hogy az ifjúsági játékosainkból minél jobb labdarúgókat neveljünk, akik majd a jövőben felsőbb ligás csapatoknál is el tudnak helyezkedni” – tette hozzá Gazda.
Végleges döntést hozott a lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) Cosmin Matei doppingügyében. A Sepsi OSK csapatkapitányát kilenc hónapra eltiltották, amelyből egy hónapot már letöltött.
Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.
Lassan kezd visszaállni a rend a csíkszeredai Fürdő utcában, ahol kedden este egy ittas, jogosítvány nélküli sofőr autója csapódott egy családi házba. Az ablakot már sikerült helyreállítani, a fal sérült részét azonban még ki kell bontani.
Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!