Az előző idényhez hasonlóan a magyar bajnok Ferencváros és az 1. Ligában címvédő Kolozsvári CFR is a BL-selejtező első körében kezdi nemzetközi szereplését, de míg tavaly egészen az utolsó fordulóig egy-egy meccsen dőlt el a továbbjutás, az Európai Labdarúgó Szövetségnél idéntől visszatértek a megszokott oda-visszavágós rendszerhez.
Az edzőváltáson átesett zöld-fehérek – a távozó Szerhij Rebrov helyére az osztrák Peter Stögert nevezték ki – az előselejtezőben az andorrai Inter Escaldest legyőző Prishtinát fogadják ma este a Groupama Arénában. A Kolozsvári CFR szintén edzőcserén esett át a nyár elején, amikor is Marius Șumudică vette át a karmesteri pálcát Edward Iordănescutól. Akárcsak az FTC, az erdélyi bajnokcsapat is kiemelt volt a sorsoláson, és a „vasutasok” ugyancsak hazai pályán kezdenek, a bosnyák Premjer Ligában aranyérmes Borac Banja Luka lesz az ellenfelük.
A visszavágókat jövő kedden rendezik, a papírforma alapján pedig a magyar és a román bajnoknak is ott a helye a BL-selejtező második fordulójában. Mint emlékezetes, a Ferencváros tavaly bravúros meneteléssel harcolta ki a főtáblás szereplést az elitsorozatban, egy évvel korábban pedig az Európa Liga csoportkörében kalandozhatott. A Kolozsvári CFR az előző két idényben egyaránt az EL-főtáblán volt érdekelt, míg a BL-ben legutóbb a 2012–13-as szezonban sikerült bekerülnie a legjobb 32 együttes közé.
A BL-csoportkör elérése idén a Ferencváros és a CFR számára is újból álomszerűnek tűnik, az Európa Liga főtáblája sokkal reálisabb célkitűzés. A BL-selejtező első körének vesztesei az újonnan létrehozott Konferencia Liga selejtezőjének második fordulójába kerülnek át, míg azok az együttesek, amelyek a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében maradnak alul, az Európa Liga-kvalifikáció harmadik fordulójában folytatják.
Ha a CFR és az FTC továbbjut a BL-selejtező első köréből, a biztos csoportkörhöz már csak egy párharcot kellene nyernie, mivel az Európa Liga BL-ből kiesett bajnokokat felvonultató ágáról a vesztesek továbbcsúsznak a Konferencia Ligába.
Kedden 19 órától Flora Tallinn (észt)–Hibernians FC (máltai), Ferencvárosi TC–FC Prishtina (koszovói), HJK Helsinki (finn)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) és FK Zalgiris (litván)–Linfield FC (északír), 20 órától Kolozsvári CFR–Borac Banja Luka (boszniai), 20.30-tól Fola Esch (luxemburgi)–Lincoln Red Imps (gibraltári), 21 órától KF Skendija (északmacedón)–NS Mura (szlovén).
Szerdán 19 órától Dinamo Tbiliszi (georgiai)–Neftci Baku (azeri) és Bodö/Glimt (norvég)–Legia Varsó (lengyel), 19.30-tól Slovan Bratislava (szlovák)–Shamrock Rovers (ír), 20 órától Dinamo Zágráb (horvát)–Valur (izlandi), Ludogorec Razgrad (bolgár)–Sahtyor Szalihorszk (fehérorosz), Maccabi Haifa (izraeli)–Kajrat Almati (kazah), KF Teuta (albán)–Sheriff Tiraszpol (moldovai) és Malmö FF (svéd)–Riga FC (lett), 21 órától Connah`s Quay Nomads (walesi)–Alashkert FC (örmény).
Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.
Az UEFA fegyelmi bizottságának döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezik a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzést szeptember 28-án a bukaresti Nemzeti Arénában.
Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!