Hirdetés

Új edzők, régi álmok – BL-rajt a CFR-nek és a Fradinak is

Borítékolható mind a kolozsváriak, mind a budapestiek továbbjutása
Fotó: Pinti Attila

2021. július 06., 13:05

Bár még zajlik a labdarúgó Európa-bajnokság, a román és a magyar élvonal címvédője is pályán lesz kedden este: a kolozsvári „vasutasok” a boszniai Borac Banja Lukát, míg a Ferencváros a koszovói FC Prishtinát látja vendégül.

2021. július 06., 13:05

Az előző idényhez hasonlóan a magyar bajnok Ferencváros és az 1. Ligában címvédő Kolozsvári CFR is a BL-selejtező első körében kezdi nemzetközi szereplését, de míg tavaly egészen az utolsó fordulóig egy-egy meccsen dőlt el a továbbjutás, az Európai Labdarúgó Szövetségnél idéntől visszatértek a megszokott oda-visszavágós rendszerhez.

Hirdetés

Az edzőváltáson átesett zöld-fehérek – a távozó Szerhij Rebrov helyére az osztrák Peter Stögert nevezték ki – az előselejtezőben az andorrai Inter Escaldest legyőző Prishtinát fogadják ma este a Groupama Arénában. A Kolozsvári CFR szintén edzőcserén esett át a nyár elején, amikor is Marius Șumudică vette át a karmesteri pálcát Edward Iordănescutól. Akárcsak az FTC, az erdélyi bajnokcsapat is kiemelt volt a sorsoláson, és a „vasutasok” ugyancsak hazai pályán kezdenek, a bosnyák Premjer Ligában aranyérmes Borac Banja Luka lesz az ellenfelük.

A visszavágókat jövő kedden rendezik, a papírforma alapján pedig a magyar és a román bajnoknak is ott a helye a BL-selejtező második fordulójában. Mint emlékezetes, a Ferencváros tavaly bravúros meneteléssel harcolta ki a főtáblás szereplést az elitsorozatban, egy évvel korábban pedig az Európa Liga csoportkörében kalandozhatott. A Kolozsvári CFR az előző két idényben egyaránt az EL-főtáblán volt érdekelt, míg a BL-ben legutóbb a 2012–13-as szezonban sikerült bekerülnie a legjobb 32 együttes közé.

•  Fotó: MTI/Kovács Tamás Galéria

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A BL-csoportkör elérése idén a Ferencváros és a CFR számára is újból álomszerűnek tűnik, az Európa Liga főtáblája sokkal reálisabb célkitűzés. A BL-selejtező első körének vesztesei az újonnan létrehozott Konferencia Liga selejtezőjének második fordulójába kerülnek át, míg azok az együttesek, amelyek a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében maradnak alul, az Európa Liga-kvalifikáció harmadik fordulójában folytatják.

Ha a CFR és az FTC továbbjut a BL-selejtező első köréből, a biztos csoportkörhöz már csak egy párharcot kellene nyernie, mivel az Európa Liga BL-ből kiesett bajnokokat felvonultató ágáról a vesztesek továbbcsúsznak a Konferencia Ligába.

UEFA Bajnokok Ligája, első selejtezőkör, odavágók

Kedden 19 órától Flora Tallinn (észt)–Hibernians FC (máltai), Ferencvárosi TC–FC Prishtina (koszovói), HJK Helsinki (finn)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) és FK Zalgiris (litván)–Linfield FC (északír), 20 órától Kolozsvári CFR–Borac Banja Luka (boszniai), 20.30-tól Fola Esch (luxemburgi)–Lincoln Red Imps (gibraltári), 21 órától KF Skendija (északmacedón)–NS Mura (szlovén).

Szerdán 19 órától Dinamo Tbiliszi (georgiai)–Neftci Baku (azeri) és Bodö/Glimt (norvég)–Legia Varsó (lengyel), 19.30-tól Slovan Bratislava (szlovák)–Shamrock Rovers (ír), 20 órától Dinamo Zágráb (horvát)–Valur (izlandi), Ludogorec Razgrad (bolgár)–Sahtyor Szalihorszk (fehérorosz), Maccabi Haifa (izraeli)–Kajrat Almati (kazah), KF Teuta (albán)–Sheriff Tiraszpol (moldovai) és Malmö FF (svéd)–Riga FC (lett), 21 órától Connah`s Quay Nomads (walesi)–Alashkert FC (örmény).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Elengedte füle mellett a játékvezető a magyarellenes rigmusokat a Sepsi OSK kiszállásán

Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.

Zártkapus lesz a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzés

Az UEFA fegyelmi bizottságának döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezik a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzést szeptember 28-án a bukaresti Nemzeti Arénában.

Székelyhon

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén

Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.

`
Krónika

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Krónika

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Főtér

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

Ez is érdekelheti

Három mérkőzésen játszott, még nem volt kezdő az FK Csíkszereda korábbi sztárja

Sajtóhírek szerint remekül érzi magát új állomáshelyén az FK Csíkszereda volt játékosa, Anderson Ceará. A brazil szélső a National Bank of Egypt SC színeiben eddig három mérkőzést játszott, egyiket sem kezdőként.

Zártkapus lesz a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzés

Az UEFA fegyelmi bizottságának döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezik a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzést szeptember 28-án a bukaresti Nemzeti Arénában.

A Juventus és a Milan is a Ferencváros ellenfelei között az Európa Ligában

Megismerte ellenfeleit a Ferencváros a labdarúgó Európa Liga főtábláján. A magyar bajnoki ezüstérmes többek között két olasz topcsapattal, a Juventusszal és a Milannal is találkozik.

Corbu góllal repítette az FTC-t az EL-főtáblára, drámai módon búcsúzott a Craiova

Betalálnia sem sikerült Örményországban az Universitatea Craiovának, amely a hajrában kapott góllal búcsúzott az Európa Ligától. A Ferencváros magabiztosan verte török ellenfelét, a sikerből Marius Corbu góllal vette ki a részét.

Izlandon debütál a nemzetközi porondon az FK Csíkszereda női csapata

Fennállása első nemzetközi kupamérkőzésére készül az FK Csíkszereda női labdarúgócsapata. Kollár Péter együttese szerda este az izlandi Breidablik UBK otthonában kezdi meg szereplését az UEFA női Európa-kupában.

A BL rájátszásának egyik visszavágóját vezeti Kovács István

Újabb fontos Bajnokok Ligája-mérkőzésen fújja a sípot Kovács István: a nagykárolyi bíró a Sabah Baku–Hapoel Beer Sheva párharc keddi visszavágóját vezeti a sorozat rájátszásában.

A Fradi nyert Törökországban, a Craiova nem bírt örmény ellenfelével

Nem tudta kihasználni a hazai pálya előnyét az Universitatea Craiova az Ararat-Armenia ellen, míg a Ferencvárosi TC győzni tudott a Trabzonspor otthonában. A magyar gárda így előnyből várhatja az Európa Liga-selejtező playoffjának visszavágóját.

Elismerik a teljesítményüket – Európa élmezőnyében a romániai játékvezetők

Miközben a romániai játékvezetők teljesítményét hazai szinten több kritika éri, nemzetközi megítélésük továbbra is kifejezetten kedvező: Románia négy bíróval képviselteti magát az európai élmezőnyben.

Corbu újabb gólja ismét három pontot ért a Ferencvárosnak (videóval)

A Ferencváros Marius Corbu góljával 1–0-ra nyert a Zalaegerszeg vendégeként a labdarúgó NB I. negyedik fordulójának hétfői zárómérkőzésén.

Búcsúzott az ETO, a CFR és a DVSC is

Nem sikerült a bravúr a Konferencia Liga selejtezőjében szereplő magyar és román csapatoknak: a Debreceni VSC, az ETO FC és a Kolozsvári CFR is kiesett, így számukra véget ért a nemzetközi kupaszereplés.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!