Hirdetés

Új csapattal vág neki az SZFC a bajnokságnak

Jól sikerült az udvarhelyiek felkészülése, de még idő kell, amíg összeszoknak a játékosok
Fotó: Beliczay László

2019. augusztus 23., 09:19

Kezdődik a román labdarúgó 3. Liga 2019–2020-as szezonja. A nyári szünetben nagy változásokon átesett Székelyudvarhelyi FC pénteken késő délután a Szászrégeni Avântul otthonában lép pályára az 5-ös csoport nyitófordulójában.

2019. augusztus 23., 09:19

Nehéz bajnoki rajtra készül a székelyudvarhelyi együttes, amely a mezőny egyik legkiegyensúlyozottabban teljesítő csapatához látogat. Maros megye első számú gárdája, a Szászrégeni Avântul ugyanis rendre a középmezőnyben végez a bajnokságban, és nincs gondja a kieséssel.

Az ellenfél játékerejét méltatta Mészáros Alpár, az SZFC vezetőedzője is, aki

nagyon nehéz szezonkezdetre számít.

Mint mondta, a régeniek nem erősítettek a nyári szünetben, de ütőképes keretük van, hiszen a játékosaik már régóta együtt játszanak, továbbá négy korábbi élvonalbeli labdarúgóval rendelkeznek, ők húzzák a csapatot.

Amennyiben egy pontot elhoznánk Szászrégenből, az nagyon jó eredmény lenne”

– mutatott rá a szakvezető. Mészáros Alpár hangsúlyozta, a nyáron nyolcvan százalékban kicserélődött az SZFC kerete. Még idő kell ahhoz, hogy a játékosok összeszokjanak.

Hirdetés

„Olyan labdarúgókat hoztunk, akikre szükségünk van, reméljük, kellően beilleszkednek. Már voltam olyan helyzetben, hogy a másodosztályban futballozott játékosokat igazoltam a 3. ligába, és nem találták fel magukat, ugyanis teljesen különbözik egymástól a két bajnokság.”

Az udvarhelyiek edzője kiemelte, idén kicsivel jobb csapatuk van, mint a tavaly, de néhány hetes felkészülés alatt nagyon nehéz összekovácsolni az együttest, így tart attól, hogy az elején nem lesznek megfelelő eredményeik.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

„Nagyon erős a bajnoki mezőny az erdélyi 5-ös csoportban, de azt szeretném, hogy a téli szünetig a középmezőny tagjai legyünk, és ne kerüljünk abba a helyzetbe, mint az előző években.”

Az őszi idény november 30-áig tart, majd a több mint három hónapos téli szünet után a tavaszi idény március 7-én kezdődik, és május 30-án fejeződik be.

Az elmúlt szezonhoz hasonlóan az öt tizenhat csapatos csoportból a bajnokság végén az öt csoportelső feljut a 2. Ligába, míg a 13–16. helyezettek, illetve a leggyengébb 12. kiesik.

Labdarúgó 3. Liga, 5-ös csoport, 1. forduló:

Péntek, 18 óra:
Szászrégeni Avântul–Székelyudvarhelyi FC,
Sellenberki Viitorul–Gyulafehérvári Unirea,
Váradszentmártoni SK–Nagyváradi Luceafărul,
Kolozsvári CFR II.–Alsógáldi Industria,
Tordai Arieşul–Nagybányai Minaur.

Szombat, 18 óra:
Zilahi SCM–Dési Unirea,
Besztercei Gloria–Kolozsvári Sănătatea,
Lénárdfalvi Comuna–Kudzsiri Metalurgistul.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

Sokáig vezetett a Kongói DK, aztán Kane továbblőtte az angolokat

Korán szerzett előnyt a Kongói DK, az angolok alaposan megizzadtak, hogy erre válaszoljanak. A gólfelelősük duplájával állva maradtak a focivébén.

Most érkezett el az ideje a Parajdi SK-nak, meg is nyerték az Udvarhely körzetit

A dobogón már többször állt, végül a nemrég zárult Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság kiírását elhódította a Parajdi SK. Végig vezette a pontvadászatot, a győzelméhez nem fért kétség.

Mennyit ér Székelyföld amatőr focija, kik kaptak minősítést?

Nem csupán szakmai elismerést jelent a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) új minősítési rendszere: a besorolás a megyei bajnokok számára is kulcsfontosságú, hiszen enélkül a 3. Ligába jutásért rendezett osztályozón sem indulhatnak.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

A támadó focit díjazza és Argentínát tartja favoritnak a Sepsi OSK sajtósa

Az angol, a belga és az amerikai válogatott sikerére tippelt a világbajnokság soron következő tizenhatoddöntőiben a sepsiszentgyörgyi Kiss Edit, akihez a Sepsi Rádió hírszerkesztőjeként és a Sepsi OSK sajtóreferenseként is közel áll a labdarúgás világa.

Szabadságot a szurkolóknak! Elfogadták a Paraschiv-törvényt

Ha valaki rendszeresen jár focimeccsekre, hallhatja, hogy függetlenül a csapatoktól, rivalizálástól és az eredménytől, a szurkolók egy adott pillanatban kórusban rázendítenek: „Szabadságot a szurkolóknak!”

Mbappé megállíthatatlan, Franciaország és Mexikó is a nyolcaddöntőben

Újabb két válogatott biztosította helyét a focivébé nyolcaddöntőjében. Franciaország Kylian Mbappé duplájával magabiztosan verte Svédországot, míg a társházigazda Mexikó Ecuador ellen is megőrizte hibátlan védekezését.

Haaland döntötte el a végén, Norvégia jutott a legjobb 16 közé

Sokáig úgy tűnt, hogy hosszabbításra lesz szükség az Elefántcsontpart–Norvégia mérkőzésen, ám Erling Haaland a hajrában megszerezte a győztes gólt, így a skandinávok első európai csapatként bejutottak a labdarúgó-világbajnokság legjobb 16 csapata közé.

Volt csapatával lemaradt a feljutásról, mégis a 2. Ligában folytatja Fülöp Loránd

Alig egy szezon után távozott a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului csapatától Fülöp Loránd, aki a sikertelen osztályozó után klubot váltott, és a megyei vetélytárs Cetatea Suceavához igazolt, amely feljutott a másodosztályba.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!