Három napon keresztül, péntektől vasárnapig az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban szereplő együtteseké volt a városi sportcsarnok. Huszonkettedik alkalommal rendezték meg a hagyományos teremfocitornát.
Idén harminckét gárda nevezett, a sorsolásnál nyolc négyes csoportot alakítottak ki. Pénteken és szombaton a csoportmeccseket tudták le a csapatok, innen minden kvartettből az első két helyezett jutott az egyenes kieséses szakaszba.
Vasárnap a nyolcaddöntőkkel kezdtek, majd jutottak el a fináléig. A címvédő Lövéte csapata a negyeddöntőben kapott ki és esett ki.
Az biztos volt, hogy új bajnokot avatnak, hiszen a döntőbe Malomfalva és Csekefalva csapata jutott be, akik korábban nem győztek ezen a tornán. A párharc első játékrésze kiegyensúlyozott volt, a pihenő előtt egy öngóllal a csekefalviak szerezték meg az előnyt.
A második félidőben kiegyenlített a malomfalvi gárda, de nem sokáig volt egál, Csekefalva talált be újból, majd újból. Egymás után lőtték a gólokat, 5–1-ig meg sem álltak.
A kisdöntőt a bajnokság újonca, a Székelyudvarhelyi Gólimpiákosz nyerte.
Nyolcaddöntők:
Malomfalva–Székelyvarság 2–1
Székelyudvarhelyi Roseal–Nagygalambfalva 3–0
Csekefalva–Zeteváralja 8–1
Szentegyháza–Agyagfalva 1–1, büntetőkkel 3–4
Farkaslaka–Székelyderzs 4–1
Székelyudvarhelyi Gólimpiákosz–Farcád 1–1, büntetőkkel 4–2
Betfalva–Szentlélek 4–1
Székelyudvarhelyi Sporting–Lövéte 0–1
Negyeddöntők:
Farkaslaka–Gólimpiákosz 2–2, büntetőkkel 4–5
Malomfalva–Roseal 1–0
Csekefalva–Agyagfalva 2–1
Betfalva–Lövéte 2–0
Elődöntők:
Gólimpiákosz–Malomfalva 0–1
Csekefalva–Betfalva 2–1
Kisdöntő:
Gólimpiákosz–Betfalva 3–0
Döntő:
Malomfalva–Csekefalva 2–5
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!