Két hónapja kezdődött a szervezése annak a közös munkának, aminek eredményeképpen Gyergyószék hat községében több mint 300 gyermek jár rendszeresen fociedzésekre, összehangolt szakmai irányítás mellett. Ezzel a gyergyószentmiklósi labdarúgás is előrébb lépett, a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia rendszerében immár alközpontként működik, hasonlóan például Székelyudvarhelyhez vagy Marosvásárhelyhez – közölte a gyergyói kezdeményezés elindítója és szervezője, Rokaly Attila.
A közös munkához Alfalu, Csomafalva, Ditró, Szárhegy, Remete és Újfalu csatlakozott, mindenhol azonos edzésprogrammal dolgoznak az edzők a gyerekekkel. Nagyon lényeges, hogy van is kivel dolgozniuk, mindenhol legalább ötvenen járnak edzésekre, de van, ahol a nyolcvanat is eléri a gyerekek száma. Ditróban pedig már külön lánycsapatot is sikerült szervezni, 25 kislány jelentkezett a labdarúgóedzésekre. A falvak csapataival és a százötven gyergyószentmiklósi gyerekkel együtt eléri az ötszázat a gyergyószéki utánpótlásbázis létszáma.
– mondta el Rokaly Attila.
Mivel falvanként különböznek a pályák adottságai (mindenhol van kis méretű műfüves pálya, de igazi füves pálya több helyen hiányzik), a bajnoki meccseket Gyergyószentmiklóson fogják rendezni, ahol rendelkezésre állnak a megfelelő pályák, kapuk minden korosztály szükségleteinek megfelelően.
Az edzéseket Berecz Norbert, Fodor Tamás, Farkas Norbert, Bartis Szabolcs, Czimbalmos Zalán és Bege Eszter tartják, van, ahol jelenleg is ketten dolgoznak, és törekednek arra, hogy minden faluban meglegyen a két edző, hiszen – és talán ez a legfontosabb – sok gyerekkel kell foglalkozniuk.
Augusztusban alaposan benépesül a gyergyószentmiklósi sportbázis, három hétvégén át zajlik majd a játék, különböző korosztályok számára szerveznek tornákat. Sok csapat lesz jelen, már mostanáig is számos együttes jelentkezett.
Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.
Nemcsak tehetséges kézilabdázó Kerekes Éva, hanem igazi művészlélek. A nyári szünetben azzal bizonyította művészi vénáját, hogy egy szívügyének számító projektet valósított meg: kifestette egykori iskolájának falait.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!