Hirdetés

Udvarhely körzeti: az A csoportban a hazaiak, a B-ben a vendégek örültek az utolsó őszi fordulóban

Kobátfalva meglepetésre legyőzte Nagygalambfalvát
Fotó: László Ildikó

Érdekesen alakultak a meccsek az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban, míg az A csoportban öt hazai győzelem és egy döntetlen született, addig a B-ben három vendégsiker mellett hármon pontosztozkodás történt a hétvégén rendezett utolsó őszi játéknapon.

Az idei utolsó fordulóban az újonc Betfalva két góllal legyőzte Felsőboldogfalvát és kilenc pontra nőtt az előnye az A csoport élén, mivel Homoródszentpál szabadnapos volt. A második helyre így a Bögöz ellen 3–0-s sikert aratott Oklánd jött fel. A forduló rangadóján Szentábrahám és Farcád fordulatos, 3–3-as döntetlent játszott egymással. A vendégek negyedórát követően már két góllal vezettek, aztán a hajrában ismét náluk volt az előny, Szentábrahámnak viszont sikerült egy pontot otthon tartania.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Hirdetés

A B csoportban az éllovas Székelyvarság megdolgozott a sikerért, hátrányból fordítva nyert 5–2-re Zetelakán, így az élen tölti a téli szünetet. Tartja vele a lépést Malomfalva, amely ugyancsak háromgólos sikert aratott Alsósófalván. A 13. forduló rangadóján Parajd és Lövéte gólnélküli döntetlent játszott egymással, mindkét kapus bravúrokat mutatott a mérkőzésen.

Habár van öltöző a parajdi pálya mellett, ahová a félidőben egyik csapat játékosait sem engedték be, csak akkor, ha lehúzták volna a cipőjüket, hogy ne sározzanak, emiatt fagyoskodtak a játékrészek közti szünetben.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

A következő szezontól minden csapatnak lesz öltözője, ezek használatára le vannak fektetve a szabályok – tájékoztatott a szervezőbizottság.

Bogárfalva megszerezte első pontját a csoportban, tizenegy vereséget követően a hétvégén kétgólos előnyről játszott 2–2-t a meccsen több mint egy félideig emberhátrányban játszó Zeteváralja vendégeként.

Az Udvarhely körzeti bajnokság szervezői felhívták a figyelmet, hogy a 25. teremtornát 2024 február 9–10. között rendezik meg a székelyudvarhelyi városi sportcsarnokban. A benevezési határidő december 15., amennyiben 16 csapat jelentkezik, akkor kétnapos, ha többen akkor háromnapos lesz a torna.
5. Liga, Udvarhely körzeti, A csoport 13. forduló:
Etéd–Gagy 4–0 (3–0),
gólszerzők Gyarmati Norbert (16.), Kiss Norbert Tihamér (36., 39., 82.);

Szentábrahám–Farcád 3–3 (2–2),
gólszerzők Benedek Bodó Balázs (25., 42.), Valentin Năstase (86.), illetve Elemér (10.), András Zsolt József (17.), Molnár Károly (74.);

Kobátfalva–Nagygalambfalva 2–0 (1–0),
gólszerzők Major Gáspár (5.), Márton Ferenc (77.);
•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Oklánd–Bögöz 3–0 (1–0),
gólszerzők Csíki Miklós (6.), Egyed Norbert (76.), Bíró Alpár (90+1.);

Siménfalva–Homoródszentpéter 3–2 (0–1),
gólszerzők Lakatos Sándor Szabolcs (51., 55.), Márton Árpád (71.), illetve Máté Balázs (15.), Tarcsafalvi Lóránt (65., öngól);

Betfalva–Felsőboldogfalva 3–1 (2–0),
gólszerzők Florin Sorodoc (9.), Csapai Róbert (41.), Simó Attila Barna (59.), illetve Jakab Zsolt (48.).

Udvarhely körzeti, A csoport

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Betfalva Betfalva
12
11
1
0
47-14
34
2
Oklánd Oklánd
12
8
1
3
25-18
25
3
Homoródszentpál Homoródszentpál
12
8
0
4
36-18
24
4
Szentábrahám Szentábrahám
12
7
2
3
44-18
23
5
Farcád Farcád
12
7
2
3
36-19
23
6
Nagygalambfalva Galambfalva
12
6
1
5
17-15
19
7
Felsőboldogfalva Felsőboldogfalva
12
6
1
5
21-23
19
8
Etéd Etéd
12
5
2
5
28-25
17
9
Bögöz Bögöz
12
4
1
7
23-32
13
10
Kobátfalva Kobátfalva
12
3
2
7
12-23
11
11
Siménfalva Siménfalva
12
2
2
8
15-45
8
12
Homoródszentpéter Szentpéter
12
2
0
10
17-46
6
13
Gagy Gagy
12
1
1
10
12-37
4
5. Liga, Udvarhely körzeti, B csoport 13. forduló:
Zetelaka II.–Székelyvarság 2–5 (2–2),
gólszerzők Simma Emil (22.), Benedek Zsolt (42.), illetve Bálint Vencel (27., 33., 52.), Vass Alpár (74.), Szász Zsolt (79.);

Alsósófalva–Malomfalva 0–3 (0–2),
gólszerzők Pál Árpád (19.), Miklós Levente (24.), Vass Arnold (89.);

Máréfalva–Korondi Ifjúság 1–2 (1–1),
gólszerzők Péter Imre (11.), illetve Páll Tibor (34.), Balázs László (76.);
•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Parajd–Lövéte 0–0;

Szentlélek–Kápolnás 3–3 (2–3),
gólszerzők Hegyi Zsolt (6.), Hajdó Roland (9.), Miklós Szabolcs (50.), illetve Both Tamás (22.), Benedek Csongor (30.), Bencze Tamás (36.);

Zeteváralja–Bogárfalva 2–2 (0–2),
gólszerzők Sebestyén Balázs (53.), Sánduly Zsolt (61.), illetve Györgydeák Tibor Milán (28.), Hadnagy Botond (33.),
kiállítva Varga Pál János (44., Zeteváralja).

Udvarhely körzeti, B csoport

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Varság Varság
12
9
3
0
40-16
30
2
Malomfalva Malomfalva
12
9
1
2
42-15
28
3
Lövéte Lövéte
12
7
4
1
36-8
25
4
Farkaslaki SE Farkaslaka
12
7
2
3
51-23
23
5
Parajdi SK Parajdi SK
12
6
3
3
34-14
21
6
Korondi Ifjúság Korondi Ifjúság
12
7
0
5
24-21
21
7
Kápolnás Kápolnás
12
5
1
6
28-38
16
8
Máréfalva Máréfalva
12
4
2
6
26-32
14
9
Szentlélek Szentlélek
12
4
2
6
23-38
14
10
Zetelaka II. Zeteleka
11
4
1
6
25-27
13
11
Alsósófalva Alsósófalva
12
3
4
5
18-24
13
12
Zeteváralja Zeteváralja
13
0
2
11
18-69
2
13
Bogárfalva Bogárfalva
12
0
1
11
14-54
1
•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Eltiltotta a fegyelmi bizottság Ilyés Róbertet

Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.

Söpréssel jutott az elődöntőbe a Gyergyói HK, véget ért a Sportklub szezonja

A Gyergyói Hoki Klub lezárta a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-negyeddöntőt. Hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő 4:0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, míg a kék-fehérek pontot tettek az idényre.

Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

`
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Krónika

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Ez is érdekelheti

Alaposan felkészültek a tavaszi idényre a csapatok a Csík körzetiben

Hosszú szünet után hétvégén visszatérnek a pályákra a játékosok a csíkszéki csoportokban: a labdarúgó 5. és 6. Liga 12. fordulójával folytatódik a bajnokság, a csapatok pedig felkészülten várják a tavaszi rajtot.

A csapatok mellett a Hargita megyei játékvezetők is tudatosan készültek

Erőnléti felmérésekkel és szakmai képzéssel hangolódtak a tavaszi idényre a Hargita megyei játékvezetők. A felkészítőn tesztek, videóelemzések és az új szakmai irányelvek ismertetése is szerepelt.

A bajnok kerülte a heteseket, a 6. Ligából is elérhető az Udvarhely körzeti teremtorna döntője

Immár a huszonhetedik kiírását tudta le az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban szereplő csapatoknak kiírt teremtorna. Az elmúlt hétvégén tizenhat együttes vívta meg mérkőzéseit, melynek végén a nagypálya aranyérmese itt is diadalmaskodott.

Lövéte az Udvarhely körzetis teremtorna friss bajnoka

Negyedszer hódította el az Udvarhely körzetisek hagyományos teremtornájának trófeáját Lövéte együttese. A városi sportcsarnokban hétvégén rendezett 27. kiírás döntőjében egyetlen góllal győzte le Csekefalvát.

Ők nyolcan maradtak talpon, az Udvarhely körzeti teremtorna negyeddöntőinek párosítása

Szombaton reggel kezdődött a 27. kiadásához érkezett, az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban szereplő együttesek számára kiírt teremtorna a városi sportcsarnokban. Tizenhat együttes vágott neki a küzdelmeknek.

Tizenhat csapat harcol az Udvarhely körzeti terembajnoki címért

A hétvégén az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban szereplő együttesek veszik birtokukba a székelyudvarhelyi városi sportcsarnokot. A 27. kiadásához érkezett teremtornát szombaton és vasárnap szervezi meg a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület.

Amire nincsenek szavak: szurkolói tragédiák a lelátón és azonkívül

Az egész országot megrázta a hír, miszerint hét görög, PAOK-szurkoló közlekedési balesetben elhunyt Temes megyében. A futballtörténelem nem mentes a tragédiáktól, a balesetek mellett a stadionkatasztrófák is szedik az áldozatokat.

Elkészült az Udvarhely körzeti teremtorna csoportbeosztása és menetrendje

Tizenhat együttes csap össze az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban szereplő csapatok teremtornáján. Megvolt a sorsolás, egyben a mérkőzések párosításai is elkészültek.

A helyszín nem változott, megvan, mikor lesz a Csíki körzetiben szereplő futballcsapatok idei teremtornája

Eldőlt, hogy 2026. január végén rendezik meg idén a Csík körzeti bajnokságban, az 5. és 6. Liga csíkszéki csoportjaiban szereplő csapatok téli teremtornáját.

Beteltek a helyek, elmarad a címvédés az Udvarhelyi körzeti teremtornán

Összejött a maximális létszám: 16 együttes jelentkezését fogadták el, ők versengenek a trófeáért. Az biztos, hogy a bajnok nem védheti meg címét.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!