Hirdetés

U21-es Eb: nem jutott döntőbe a román válogatott

Fotó: Facebook/Federatia Romana de Fotbal

2019. június 27., 21:21

Sokba kerültek a védelmi hibák a román ifjúsági labdarúgó-válogatottnak, amely 4–2-re elveszítette a címvédő Németország elleni elődöntőt az olaszországi U21-es korosztályú Európa-bajnokságon.

2019. június 27., 21:21

A csütörtök esti első elődöntőben először került hátrányba a kontinenstornán a román csapat, egy labdavesztés után a németek ellentámadásból megszerezték a vezetést.

Nagyszerűen reagált viszont erre Mirel Rădoi legénysége,

Hirdetés

amely öt perccel később egyenlített, amikor George Pușcaș értékesítette a Ianis Hagival szemben elkövetett szabálytalanságért – a videóbíró segítségével – megítélt tizenegyest.

Ráadásul a szünet előtt fordított Románia,

Andrei Ivan beadását szintén Pușcaș mesterien fejelte a kapuba, és ezután közel volt a harmadik góljához is.

•  Fotó: Facebook/Federatia Romana de Fotbal Galéria

Fotó: Facebook/Federatia Romana de Fotbal

Fordulás után rövid ideig vezettek a trikolórok, mivel egy német szögletnél Hagi rossz mozdulatáért büntetőt kaptak a németek, és kiegyenlíttek.

Ezután a két évvel ezelőtti Eb-győztes volt veszélyesebb támadásban, de előbb kihagyta a ziccereit, majd

a hajrában két szépségdíjas szabadrúgásgóllal eldöntötte a mérkőzést,

Mindkét találatot megelőzően Alexandru Pașcanu szabálytalankodott utolsó emberként a román védelemben, akit ki is állítottak.

•  Fotó: Facebook/Federatia Romana de Fotbal Galéria

Fotó: Facebook/Federatia Romana de Fotbal

Vereségével a román válogatott óriási lehetőséget szalasztott el, hogy Európa-bajnoki döntőt játsszon, de

a játékosok egyértelműen dicséretet érdemelnek a tornán nyújtott teljesítményükért, a mezőny kellemes meglepetéscsapatának számítottak.

Németország megvédheti a 2017-ben szerzett címét, ellenfele ismét Spanyolország lesz, – amely a második elődöntőben 4–1-re nyert Franciaország ellen – így megismétlődik a két évvel ezelőtti finálé.

A német–spanyol döntőt vasárnap 21.45-től rendezik Udinében.

Labdarúgó U21-es Európa-bajnokság, elődöntő:
Románia–Németország 2–4 (2–1),
gólszerzők: Pușcaș (26., büntetőből, 44.), illetve Amiri (21., 90+4.), Waldschmidt 51., büntetőből, 90.).
Románia: Radu – Manea, Nedelcearu, Pașcanu, Ștefan – Băluță, Cicâldău (Ciobanu, 69.), Man, Hagi, Ivan (Coman, 55.) – Pușcaș (Petre, 87.).
Németország: Nubel – Klostermann, Tah, Baumgartl, Mittelstadt – Neuhaus (Nmecha, 79.), Eggestein (Maier, 89.), Dahoud (Koch, 90+3.), Oztunali, Waldschmidt – Amiri.
Vezette: Orel Grinfeld (izraeli).

A másik elődöntőben:
Spanyolország–Franciaország 4–1 (2–1). 

A román válogatott kerete az Eb-n

Kapusok:
Ionuț Radu (Genoa), Cătălin Căbuz (Hermannstadt), Andrei Vlad (FCSB).
Hátvédek: Cristian Manea (Kolozsvári CFR), Ionuț Nedelcearu (FC Ufa), Adrian Rus (Sepsi OSK), Alexandru Pașcanu (Leicester City U23), Virgil Ghiță (Viitorul), Florin Ștefan (Sepsi OSK), Radu Boboc (Viitorul).
Középpályások: Tudor Băluță (Viitorul), Dragoș Nedelcu (FCSB), Alexandru Cicâldău (Craiova), Andrei Ciobanu (Viitorul), Dennis Man (FCSB), Ianis Hagi (Viitorul), Florinel Coman (FCSB), Darius Olaru (Gaz Metan), Vlad Dragomir (Perugia), Ricardo Grigore (Dinamo).
Támadók: George Pușcaș (Palermo), Andrei Ivan (Rapid Wien), Adrian Petre (Esbjerg).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

Sokáig vezetett a Kongói DK, aztán Kane továbblőtte az angolokat

Korán szerzett előnyt a Kongói DK, az angolok alaposan megizzadtak, hogy erre válaszoljanak. A gólfelelősük duplájával állva maradtak a focivébén.

Most érkezett el az ideje a Parajdi SK-nak, meg is nyerték az Udvarhely körzetit

A dobogón már többször állt, végül a nemrég zárult Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság kiírását elhódította a Parajdi SK. Végig vezette a pontvadászatot, a győzelméhez nem fért kétség.

Mennyit ér Székelyföld amatőr focija, kik kaptak minősítést?

Nem csupán szakmai elismerést jelent a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) új minősítési rendszere: a besorolás a megyei bajnokok számára is kulcsfontosságú, hiszen enélkül a 3. Ligába jutásért rendezett osztályozón sem indulhatnak.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

A támadó focit díjazza és Argentínát tartja favoritnak a Sepsi OSK sajtósa

Az angol, a belga és az amerikai válogatott sikerére tippelt a világbajnokság soron következő tizenhatoddöntőiben a sepsiszentgyörgyi Kiss Edit, akihez a Sepsi Rádió hírszerkesztőjeként és a Sepsi OSK sajtóreferenseként is közel áll a labdarúgás világa.

Szabadságot a szurkolóknak! Elfogadták a Paraschiv-törvényt

Ha valaki rendszeresen jár focimeccsekre, hallhatja, hogy függetlenül a csapatoktól, rivalizálástól és az eredménytől, a szurkolók egy adott pillanatban kórusban rázendítenek: „Szabadságot a szurkolóknak!”

Mbappé megállíthatatlan, Franciaország és Mexikó is a nyolcaddöntőben

Újabb két válogatott biztosította helyét a focivébé nyolcaddöntőjében. Franciaország Kylian Mbappé duplájával magabiztosan verte Svédországot, míg a társházigazda Mexikó Ecuador ellen is megőrizte hibátlan védekezését.

Haaland döntötte el a végén, Norvégia jutott a legjobb 16 közé

Sokáig úgy tűnt, hogy hosszabbításra lesz szükség az Elefántcsontpart–Norvégia mérkőzésen, ám Erling Haaland a hajrában megszerezte a győztes gólt, így a skandinávok első európai csapatként bejutottak a labdarúgó-világbajnokság legjobb 16 csapata közé.

Volt csapatával lemaradt a feljutásról, mégis a 2. Ligában folytatja Fülöp Loránd

Alig egy szezon után távozott a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului csapatától Fülöp Loránd, aki a sikertelen osztályozó után klubot váltott, és a megyei vetélytárs Cetatea Suceavához igazolt, amely feljutott a másodosztályba.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!