Vasárnap este a Nemzeti Arénában a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásának ötödik fordulójának mérkőzésén a tabella első két helyezettje, az FCSB és a Kolozsvári CFR nézett farkasszemet. A kezdő sípszó előtt előbbiek két ponttal vezettek.
Az első játékrészben jobbára a kincses város együttese irányított, sokkal többet volt nála a labda, apróbb helyzeteket összehozott, a félidő derekán Munteanu révén a vezetést is megszerezhette volna, a támadó löketét hárította a kapus.
Aztán a semmiből szerezte meg a vezetést a címvédő, egy labdaszerzést követően Cisotti közelről pöccintette be a játékszert, így a pihenőkor 1–0 állt az eredményjelzőn.
A második félidő elején nyomott Dan Petrescu csapata, de az 56. percben ellenfele első szöglete után Chiricheș bombázott a jobb felsőbe (2–0).
Ez alaposan megfogta a kolozsváriakat, a listavezető pedig egy nagy védelmi hibát kihasználva, Cisotti révén duplázott, elhúzott hárommal a 63. percben.
Pár pillanatra rá fordulatot vett a rangadó, egy a kapura tartó labdát M. Popescu kézzel ütötte ki, így kiállították. A megítélt büntetőt Munteanu végezte el, a kapus a kapufára ütötte, a kipattanót a tizenegyest elvégző játékos bepasszolta (3–1).
Csakhogy az emberelőnyt és a mezőnyfölényt csak a hosszabbításban tudta gólra váltani a kolozsváriaknak, így az FCSB növelte előnyét a rangsorban velük szemben.
FCSB–Kolozsvári CFR 3–2 (1–0).
Gólszerzők: Juri Cisotti (41., 63.), Vlad Chiricheș (56.), illetve Louis Munteanu (67., 90+6.).
| 2025. 04. 19. 20:00 | Bukaresti Rapid Rapid | Kolozsvári U Kolozsvári U | 0-2 |
| 2025. 04. 20. 20:00 | FCSB FCSB | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 3-2 |
| 2025. 04. 21. 21:00 | Bukaresti Dinamo Dinamo | Universitatea Craiova U Craiova | 0-2 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FCSB FCSB | 5 | 3 | 2 | 0 | 9-6 | 39 |
2 | Universitatea Craiova U Craiova | 5 | 3 | 1 | 1 | 7-3 | 36 |
3 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 5 | 2 | 1 | 2 | 8-6 | 34 |
4 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 5 | 2 | 0 | 3 | 5-8 | 32 |
5 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 5 | 1 | 0 | 4 | 6-10 | 29 |
6 | Bukaresti Rapid Rapid | 5 | 1 | 2 | 2 | 6-8 | 28 |
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!