Hirdetés

Túl a főpróbán a Marosvásárhelyi SE, hétközben már tétmérkőzés következik

Nagy fölényben játszottak a vásárhelyiek, nagyobb különbséggel is nyerhettek volna
Fotó: Haáz Vince

A felkészülési időszak második hazai barátságos meccsét játszotta le a hétvégén a labdarúgó harmadosztályban érdekelt Marosvásárhelyi SE. Sütő Szilárd vezetőedző együttese győzelemmel hangolt a hétközi kupamérkőzésre.

2023. július 30., 17:15

A vásárhelyiek ellenfele a 3. Ligába idén feljutott Fehér megyei Alsógáldi Industria csapata volt. A víkendtelepi pályán lejátszott szombat délelőtti találkozón a házigazdák 3–1-re nyertek. A mérkőzés folyamán minden játékos lehetőséget kapott, a gólokat az FK Csíkszeredától érkező két új igazolás, Csala Róbert és Csedő Szilárd, illetve Kulcsár Kornél (utóbbi tizenegyesből talált be) szerezték.

Hirdetés

A mérkőzést követően Sütő Szilárd, a Marosvásárhelyi SE vezetőedzője közölte, örül annak, hogy egy félidőt le tudtak nullára hozni, illetve annak, hogy az új játékosok hétről hétre kapják a meccsperceket az új csapattársakkal.

Az új játékosoknak meg kell mutatniuk, hogy mire képesek, a régebbieknek pedig bizonyítaniuk azt, hogy helyük van a kezdő csapatban”

– nyilatkozta a szakvezető a klub közösségi oldalának.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

Kiemelte, az viszont nem tetszett neki, hogy a mérkőzés több periódusában nem sikerült ugyanolyan ritmusban játszani, egy ilyen típusú csapat ellen ugyanis nem szabad az ő sebességükre visszavenni, mert akkor nagyon nehéz őket megbontani, ezt már ismerik a tavalyi szezonból, mivel az ellenfelek nyolc játékossal védekeznek.

Csak akkor tudjuk sokkal könnyebben megverni a hozzájuk hasonló csapatokat, ha a saját ritmusunkat rájuk kényszerítjük, ez a mostani mérkőzésen nem mindig sikerült. Óriási különbség volt a két csapat között, a támadó zónában többet kellett volna tennünk azért, hogy nagyobb arányú legyen a győzelem”

– jegyezte meg Sütő Szilárd.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

A Marosvásárhelyi SE egy héttel korábban szintén hazai pályán a másodosztályú Dési Unireával gyakorolt, amellyel felvette a küzdelmet és a hajrában szépítve 2–1-re maradt alul.

A marosvásárhelyi együttes szerdán 17 óra 30 perctől már tétmérkőzést játszik, a Román Kupa első körében a Maros megyei vetélytárs Szászrégeni Avântul otthonában lép pályára a továbbjutásért.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Világrekord közelében: annyi gólt lőtt az FK Csíkszereda a Dinamónak, hogy nem fért be a jegyzőkönyvbe

Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló

Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.

Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Ez is érdekelheti

Nem sáfárkodott jól a helyzetekkel, pontokat hullajtott a Kézdi SE

Szakadó esőben, sáros talajon nem tudta érvényesíteni a papírformát a Kézdivásárhelyi SE, amely mindössze döntetlent ért el a vendég Viitorul Onești ellen a labdarúgó 3. Liga 11. körében.

A pihenő után összeomlott a Gyergyószentmikósi VSK

Nem tudta megnehezíteni a Bradul Putna dolgát a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában. Az első félidőt még sikerült kapott gól nélkül átvészelni, de a szünet után háromszor is betalált a bukovinai csapat.

Sorozatban harmadszor kaptak ki a Sepsi OSK fiataljai a 3. Ligában

Kétgólos vereségbe futott bele a Sepsi OSK fiókcsapata a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 11. játéknapján, a piros-fehérek hazai környezetben kaptak ki a Muscelul Aro Câmpulungtól.

Két gyors góllal nyert az Adjud Székelyudvarhelyen

Elszenvedte szezonbeli harmadik vereségét a Székelyudvarhelyi FC, ezúttal hazai pályán nem bírt a CSM Adjuddal pénteken délután a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában, a Vrancea megyeiek magukkal vitték a pontokat.

Elcsípett egy pontot a listavezetőtől a Gyergyószentmiklósi VSK

A Vaslui-i CSM együttesét fogadta szombaton délután a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Ligában. Nem veszítette el veretlenségét a listavezető, de csak egy pontot tudott elvinni.

Szárnyal és már második a Kézdivásárhelyi SE, sereghajtóvá vált a Kovászna

Újabb értékes győzelmet aratott idegenben a Kézdivásárhelyi SE, amely zsinórbeli ötödik sikerével előlépett a rangsor második helyére a labdarúgó 3. Ligában. Ezzel szemben a Kovásznát az ág is húzza, kilencedik vereségével lecsúszott az utolsó helyre.

A csőd szélére került a székelyföldi csapatok csoportellenfele

Elutasította a Ceahlăul Piatra Neamț átszervezési tervét a Bákói Ítélőtábla, ezzel a hagyományos labdarúgóklub a csőd szélére került. A döntés a harmadosztályú szereplését is veszélybe sodorhatja, nagy az esélye annak, hogy visszalép a bajnokságtól.

Háromgólos pofon után talpra állt, de mégis pont nélkül maradt a Sepsi OSK II.

Küzdelmes meccsen szenvedett vereséget a Sepsi OSK fiókcsapata, amely a Medgyesi SK vendégeként 3–2 arányban hajtott fejet a labdarúgó 3. Liga 10. fordulójában.

A hosszú út rányomta bélyegét a játékra, megszakadt az udvarhelyiek jó sorozata Bákóval

Hatórás utazás után, esős időben és felázott műgyepen szenvedett 2–1-es vereséget a Székelyudvarhelyi FC a Bákói FC II. vendégeként a labdarúgó 3. Liga 10. fordulójában.

Az utolsó másodpercben veszített két pontot a Gyergyói VSK

Döntetlennel zárult a Gyergyószentmiklósi VSK és a Ceahlăul Piatra Neamț mérkőzése a labdarúgó 3. Liga 9. fordulójában. A vendégek a hosszabbítás utolsó pillanatában egyenlítettek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!