A román nemzeti tizenegy ugyan eddig csupán hat pontot szerzett a lehetséges tizenkettőből, mégis óriási érdeklődés övezi a szereplését. A Ciprus elleni 2–0-s győzelem alkalmával 43524 néző látogatott ki a bukaresti Nemzeti Arénába, ami a második legnagyobb hazai nézőszám volt a 2026-os világbajnokság európai selejtezőinek mostani szakaszában.
Az első helyen az osztrákok elleni bécsi találkozó áll, ahol 48500-an foglaltak helyet a lelátókon – köztük jelentős számú román szurkoló is –, a mérkőzést ugyan Ausztria nyerte 2–1-re, de a vendégdrukkerek támogatása így is érezhető volt.
A válogatott körüli légkört Mircea Lucescu is értékelte, aki nemcsak a győzelemnek örült, hanem üzent is a hazai futballszakmának: „A játékosoknak kötelességük úgy teljesíteni, hogy méltók legyenek a válogatott mezre. Ez nem egy véletlenszerű meghívás, hanem felelősség. Ha a nemzeti csapat példát mutat, akkor az egész román futball fejlődésnek indulhat” – mutatott rá a szövetségi kapitány.
A szakember arra is figyelmeztetett, hogy a klubcsapatoknak is át kell lépniük a selejtezők árnyékán, és helyt kell állniuk a nemzetközi kupákban, ezzel pedig közvetetten a válogatott erejét is növelhetik.
A legutóbbi mérkőzések alapján a román csapat nézőszámai az európai selejtezők élmezőnyébe tartoznak:
Ausztria–Románia (Bécs): 48500;
Románia–Ciprus (Bukarest): 43524.
Belgium és más topcsapatok mérkőzései is hasonlóan magas nézőszámot értek el, de a román megmérettetések kiemelkednek.
Összevetésképp: Wales hozza a selejtezők legnagyobb átlagát hazai pályán, de ezzel együtt is a román mérkőzések nézőszáma magasabb, mint sok más ország hasonló eseményein.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!