A két csapat nem ugyanabban az értékcsoportban szerepel, a vásárhelyiek az Elit Ligában játszanak, a csíkiak pedig egy osztállyal alatta, az országos bajnokságban. A csíkszeredai stadionban szerdán délután megrendezett FK Csíkszereda–ASA összecsapás azonban teljesen más játékképet mutatott, a csíki gárda végig uralta a mérkőzést.
Az FK már 12 perc után 2–0-ra vezetett: előbb Simó Csongor lőtt egy szépségdíjas bombagólt, a mintegy 20 méterről eleresztett lövés az ASA kapujának bal felső sarkában kötött ki, majd ugyanő fejezett be egy villámgyors csíki ellentámadást (2–0).
Kétgólos vezetésnél a játék ellaposodott, a csíkiak uralták a mérkőzést, a 65. percben aztán az egyik ritka vendégtámadás góllal fejeződött be, kapu előtti kavarodásból voltak eredményesek a vásárhelyiek (2–1).
Az utolsó percekben újra megélénkült a mérkőzés, ismét az FK volt eredményes, az utolsó percben Szfárli Hunor saját térfeléről indulva a vendégkapuig vezette a labdát, majd a hálóőrt elfektetve a hálóba lőtte (3–1).
Labdarúgás, Román Kupa, U17-es korosztály, 1. forduló (a legjobb 16 közé jutásért):
FK Csíkszereda–Marosvásárhelyi ASA 3–1 (2–0),
gólszerzők: Simó Csongor (2) és Szfárli Hunor, illetve Török Dávid.
Továbbjutott az FK Csíkszereda.
A továbbjutást kiharcoló FK Csíkszereda kerete: Csegedi Hunor (Gyenge Szilárd) – Rácz Bence, Purguly Kevin, Badi Tihamér, Denis Partene, Incze Huba, Máthis Mátyás, Simó Csongor, Szfárli Hunor, Suciu Tóni, Ferencz Róbert, Esztolyka Botond, Bencze Krisztián, Csala Tibor, Kurkó Edvárd, Szabó Roland, Kővári Roland. Edzők: Vég Csongor és Incze Tibor.
Az FK Csíkszereda U19-es csapata az FC Botoșani otthonában vendégszerepelt, az Ipotești-en megrendezett találkozón a hazai csapat szerezte meg a vezetést még az első félidőben. A 70. percben a csíkiaktól Antal Barnát kiállították, de a vendégcsapat Berkeczi Csongor találatával tíz emberrel is egyenlített.
A szabály értelmében a rendes játékidő után büntetőpárbaj következett.
A hatodik sorozatnál dőlt el a továbbjutást, a hazaiak hatból ötször találtak be, a csíkiak pedig csak négyszer: Márton Kristóf, Tóásó Roland, Simó Csongor és Bara László gólt lőtt, Tamás Zsolt és Berkeczi Csongor 11-esét azonban védte a botoșani-i kapus.
Labdarúgás, Román Kupa, U19-es korosztály, 1. forduló (a legjobb 16 közé jutásért):
FC Botoșani–FK Csíkszereda 1–1 (1–0) – büntetőkkel: 6–5.
Továbbjutott az FC Botoșani.
Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.
Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!