Hirdetés

Totális olasz támadófutball, fölényes győzelem az Eb nyitómérkőzésén

Simán átléptek első ellenfelükön az olaszok
Fotó: Alessandra Tarantino/EPA/Agerpres

2021. június 11., 23:58

A hazai pályán játszó Olaszország győzelmével kezdődött el a labdarúgó Európa-bajnokság, a római Olimpico Stadionban rendezett péntek késő esti nyitómérkőzésen 3–0-ra felülmúlta Törökországot.

2021. június 11., 23:58

A 13 ezer néző előtt lejátszott mérkőzésen a Squadra Azzurra valóságos erődemonstrációt tartott, az elejétől a végéig támadva magabiztos győzelemmel kezdte a tornát, ezzel bizonyította, hogy az Eb esélyesei közé tartozik.

Hirdetés

Az olaszok már az összecsapás kezdetén lerohanták ellenfelüket, és sorra alakították ki helyzeteiket, de az első negyvenöt percben nem tudtak betalálni annak ellenére, hogy

a szünetig tizennégyszer próbálkoztak kapuralövéssel, ezzel szemben a törököknek egyetlen lehetőségük sem volt.

A második félidő is olasz támadásokkal kezdődött, akik az 53. percben már eredményesek voltak, igaz ehhez kellett Demiral öngólja. Érdekesség, hogy ez volt az első öngól az Eb nyitómeccseinek történetében.

Roberto Mancini gárdája ezután sem hagyott lejjebb, hamarosan Immobile duplázta meg az előnyt, majd Insigne állította be a végeredményt.

Az olasz válogatott ezzel rekordot döntött, hiszen az eddigi Eb-k alkalmával egy mérkőzésen még soha nem szerzett három vagy annál több gólt.

• Videó: EURO 2020

Labdarúgó Európa-bajnokság, A csoport, 1. forduló:
Olaszország–Törökország 3–0 (0–0)
Gólszerzők: Demiral (53., öngól), Immobile (66.), Insigne (79.)
Olaszország: Donnarumma – Florenzi (Di Lorenzo, 46.), Bonucci, Chiellini, Spinazzola – Barella, Jorginho, Locatelli (Cristante, 73.) – Berardi (Bernardeschi, 85.), Immobile (Belotti, 81.), Insigne (Chiesa, 81.)
Törökország: Cakir – Celik, Söyüncü, Demiral, Meras – Yokuslu (Kahveci, 64.) – Karaman (Dervisoglu, 76.), Tufan (Ayhan, 64.), Yazici (Ünder, 46.), Calhanoglu – B. Yilmaz
Vezette: Danny Makkelie (holland)

Euro 2020, A csoport, 1. forduló

Euro 2020, A csoport

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Olaszország Olaszország
1
1
0
0
3-0
3
2
Wales Wales
1
0
1
0
1-1
1
3
Svájc Svájc
1
0
1
0
1-1
1
4
Törökország Törökország
1
0
0
1
0-3
0
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Távozik az FK Csíkszereda vezetőedzője

Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.

„Felrobbant” a Vákár Lajos Műjégpálya: az utolsó pillanatban egyenlített, majd hosszabbításban nyert a Sportklub

Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.

Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

`
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Krónika

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Ez is érdekelheti
Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!