Hirdetés

Történelmi sikert aratott a Sepsi OSK

Fotó: Beliczay László

2018. december 06., 10:17

Négy találatot jegyezve diadalmaskodott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó 1. Liga 18. fordulójában az FCSB ellen. A háromszékieknek először sikerült legyőzni a nagynevű fővárosi csapatot, amely bajnoki meccsen öt és fél éve nem kapott ennyi gólt.

2018. december 06., 10:17

Nehéz, fagyos pályán és szúrós hidegben kellett megküzdeniük egymással a szembeálló feleknek, rögtön a kezdést jelző bírói sípszó után a lelátón parázs hangulat alakult ki. Ebből a lelkesedésből sikerült átadni Eugen Neagoe tanítványainak is, akik már az első percekben jelezték, nem feltartott kézzel léptek pályára.

Az első támadásokat a piros-fehérek kezdeményezték, a 4. percben Vașvari fejesét védte Bălgrădean, majd négy perccel később Ștefan jó helyzetből leadott lövésébe lépett bele egy védő.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

Az első negyedóra után kiegyensúlyozottabbá vált a játék, a vendégek pedig először a 17. percben kerültek közelebb az OSK kapujához, amikor Teixeira próbálkozását Fejér biztos kézzel fogta.

A háromszékiek azonban továbbra is bátran és elszántan fociztak, aminek a 32. percben egy ellentámadás nyomán meg is lett az eredménye: Tandia a baloldalon ugratta ki Ștefant, akinek beadására érkezett is Vașvari, ám kissé rosszul találta el a labdát, ami a menteni igyekvő Bălașa lábáról így is a hálóba pattant (1–0).

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

Három perccel később Rus növelhette volna a piros-fehérek előnyét, de jól eltalált távoli lövése elsüvített a kapufa mellett. Viszont ami késett, nem múlott, a 36. percben Vașvari szolgálta ki Ștefant, aki kiszorított helyzetből egy tanítani való mozdulattal, sarokkal továbbította a játékszert Bălgrădean kapujába (2–0).

Kétgólos előnnyel vonulhattak pihenni a szentgyörgyiek, akik szünet után is lendületesen folytatták a játékot.

Ennek a hozadéka lett az 52. percben egy Vașvari által kiharcolt büntető, amikor Junior Morais rúgott bele a nagy formában játszó középpályásba. A megítélt tizenegyest Tandia értékesítette, háromra növelve ezzel csapata előnyét (3–0).

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

Nicolae Dică cserékkel próbált változtatni a fővárosiak szétesett játékán, ami be is vált, hiszen a 61. percben sikerült szépíteniük: egy jobboldali beadást Rusescu csúsztatott tovább, a jól helyezkedő Coman pedig fejjel talált be Fejér kapujába (3–1).

Néhány perccel később szintén Coman állt közel a gólszerzéshez, szabadrúgásból leadott lövését azonban Fejérnek ezúttal sikerült hárítania. A túloldalon Tandia a 74. percben végezhetett el szabadrúgást, de ő sem járt nagyobb sikerrel, próbálkozását védte Bălgrădean.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

Ekkor lassan már a végéhez közeledett a mérkőzés, a vendégek azonban nem adták fel a küzdelmet, ismét Coman került helyzetbe, de Fejér ezúttal is résen állt. A 88. percben szabadrúgáshoz jutott a fővárosi csapat, Rusescu lövése pedig utat talált a felbomló sorfal mellett, és Fejér ezúttal már tehetetlen volt (3–2).

A hosszabbítás perceiben a vendégek az egyenlítés reményében támadtak, azonban egy labdaszerzés után Simonovszki iramodhatott meg Bălgrădean kapuja felé, a védők utolérték ugyan, de még így is sikerült Mensah elé pöckölnie a labdát, a csereként beállt ghánai légiós pedig nagy erővel lőtt a rövid sarokba, ezzel végleg eldöntve az összecsapás sorsát (4–2).

Hirdetés

Szólt a nézőtérről a „Szép volt, fiúk!”, és nem maradhatott el a székely himnusz sem, a szurkolók a csapattal és a szakmai stábbal együtt ünnepelték a sikert.

Győzelmükkel a piros-fehérek pontszámban beérték, és jobb gólkülönbségüknek köszönhetően megelőzték a Medgyesi Gaz Metan együttesét, így a rangsor ötödik helyére léptek fel.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

Megállásra azonban nincs idő, a háromszékiekre hétfőn újabb mérkőzés vár, amikor szintén hazai pályán fogadják az FC Botoșani csapatát. A találkozó 17.30-kor kezdődik.

Mestermérleg

Eugen Neagoe, Sepsi OSK: „Örülök a győzelemnek, amelyet a bajnokság egyik legjobb csapata ellen értünk el, hiszen az FCSB a legjobb hazai játékosokat tudja felvonultatni, legalábbis sokan ezt mondják. Nagyon jól játszottunk, ráadásul helyenként látványosan fociztunk.

A játékosaim fel tudtak emelkedni az ellenfél szintjére, sőt a játék számos elemében felül is múlták őket, ez pedig meglátszott az eredményjelző táblán is. A fiúk dicséretet érdemelnek a játékért és azért az erőbedobásért, amellyel végig küzdöttek. Az egyik legjobb meccsünket játszottuk, hiszen nem könnyű négy gólt lőni az FCSB-nek, hosszú idő óta ez csak nekünk sikerült.

De szerényeknek kell maradnunk, és komolyan kell készülnünk a hétfői újabb fontos mérkőzésünkre. Ha ezt a meccset is megnyerjük, nagy eséllyel pályázhatunk a felsőházi rájátszásra.”

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

Nicolae Dică, FCSB: „Főleg az első félidőben nagyon gyengén játszottunk, nem összpontosítottunk kellőképpen, és ez még egy barátságos mérkőzésen sem elfogadható. A második játékrészben igyekeztünk visszajönni a meccsbe, sikerült is kétszer betalálni, majd megpróbáltuk nyomás alá helyezni a Sepsit. Ez sem volt elég, nem tudtunk egyenlíteni, és a végén bekaptuk a negyedik gólt is. A találkozó előtt elmondtam a fiúknak, hogy nem a pálya állapotával kell foglalkoznunk, hanem meg kell majd küzdenünk minden labdáért, másképp nem fogunk tudni nyerni. Egy ilyen játék után megérdemeljük a kritikákat.

Kikaptunk egy jó csapattól, amely a felsőházi rájátszásért küzd, de más hozzáállással kellett volna játsszunk, és nem azon siránkozni, hogy fagyos a pálya.”

Labdarúgás, 1. Liga, 18. forduló, Sepsiszentgyörgy, 3500 néző:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–FCSB 4–2 (2–0)
Gólszerzők: Bălașa (32., öngól), Ștefan (36.), Tandia (53., tizenegyesből), Mensah (90+4.), illetve Coman (61.), Rusescu (88.)
Sepsi OSK: Fejér – De Moura, Viera, Jovanović, Sato (Drăghici, 73.) – Velev, Rus, Nouvier, Vașvari (Simonovszki, 71.), Ștefan – Tandia (Mensah. 90+3.). Edző: Eugen Neagoe.
FCSB: Bălgrădean – Benzar, Bălașa, Planić, Jr. Morais – Nedelcu (Coman, 46.), Filip, Teixeira (Roman, 30.), Man (Rusescu, 60.), Tănase – Gnohere. Edző: Nicolae Dică.
Játékvezetők: Horațiu Feșnic (Kolozsvár), Alexandru Cerei (Kolozsvár), Mircea Orbuleţ (Bukarest).

További eredmények

FC Voluntari–Nagyszebeni Hermannstadt 2–0 (0–0)
Gólszerző: Gadze (52., 65.)

Bukaresti Dinamo–Kolozsvári CFR 0–3 (0–1)
Gólszerzők: Păun (35.), Culio (51., büntetőből), Țucudean (84.)

Medgyesi Gaz Metan–FC Viitorul 2–2 (1–1)
Gólszerzők: Luchin (25., öngól), Yazalde (89.), illetve Drăguș (32.), Houri (74.)

Csütörtök:
14.00 Dunărea Călărași–Astra Giurgiu 
17.00 FC Botoșani–Jászvásári Poli
20.00 Concordia Chiajna–Universitatea Craiova

Román labdarúgó 1. Liga, 2018–2019-es szezon
M GY D V GK P
1. Kolozsvári CFR 26 15 9 2 39–16 54
2. FCSB 26 14 7 5 49–29 49
3. Universitatea Craiova 26 13 6 7 43–24 45
4. Astra Giurgiu 26 11 9 6 36–23 42
5. FC Viitorul 26 11 5 10 26–27 38
6. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 26 10 7 9 32–25 37
7. FC Botoșani 26 9 9 8 31–33 36
8. Jászvásári Poli CSM 26 10 4 12 28–38 34
9. Nagyszebeni Hermannstadt 26 9 5 12 25–28 32
10. Bukaresti Dinamo 26 8 8 10 29–37 32
11. Medgyesi Gaz Metan 26 7 10 9 25–32 31
12. Dunărea Călărași 26 4 12 10 16–25 24
13. FC Voluntari 26 4 9 13 30–46 21
14. Concordia Chiajna 26 4 6 16 19–45 18

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Spanyol továbbjutást tippel a legsikeresebb székelyföldi biatlonedző

Újabb összecsapások következnek a labdarúgó-világbajnokságon, a csapatok a legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Márton Simon biatlonszakedző osztotta meg várakozásait, aki a favoritok sikerére számít.

Újabb kulcsjátékos távozott az ASA-tól, másodosztályú társaikkal gyakorolnak

Javában zajlanak az edzések a labdarúgó 2. Liga új szezonjára készülő Marosvásárhelyi ASA-nál, a csapat öt barátságos mérkőzést játszik. A klub egyelőre egyetlen érkezőről sem számolt be, a távozók listájára viszont újabb kulcsjátékos neve került fel.

Hihetetlen végjáték után jutott tovább Belgium, az Egyesült Államok sem hibázott

Két újabb válogatott csatlakozott a labdarúgó-világbajnokság legjobb tizenhat csapatához. Belgium óriási fordítással, a hosszabbítás utolsó pillanataiban búcsúztatta Szenegált, míg az Egyesült Államok emberhátrányban is legyőzte Bosznia-Hercegovinát.

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

Sokáig vezetett a Kongói DK, aztán Kane továbblőtte az angolokat

Korán szerzett előnyt a Kongói DK, az angolok alaposan megizzadtak, hogy erre válaszoljanak. A gólfelelősük duplájával állva maradtak a focivébén.

Most érkezett el az ideje a Parajdi SK-nak, meg is nyerték az Udvarhely körzetit

A dobogón már többször állt, végül a nemrég zárult Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság kiírását elhódította a Parajdi SK. Végig vezette a pontvadászatot, a győzelméhez nem fért kétség.

Mennyit ér Székelyföld amatőr focija, kik kaptak minősítést?

Nem csupán szakmai elismerést jelent a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) új minősítési rendszere: a besorolás a megyei bajnokok számára is kulcsfontosságú, hiszen enélkül a 3. Ligába jutásért rendezett osztályozón sem indulhatnak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!