A Boluban edzőtáborozó vendég székelyföldi együttes szerezte meg a vezetést a 14. percben, amikor Jelena Richárd fejelt a kapuba, a hazai csapat pedig a 79. percben egyenlített. A két találat mellett mindkét kapu többször forgott veszélyben, a török támadók kétszer a kapufát is eltalálták, a csíkiak pedig a végén az új igazolás, Stančič révén a hálóba juttatták a labdát, de a partjelző lest intett.
Az FK Csíkszeredának ez volt a hatodik nyári félkészülési mérkőzése. A törökországi edzőtáborban korábban 1–0-ra győzött a török élvonalban szereplő Fatih Karagümrük ellen, majd 2–1-re kikapott az azeri FC Gabalától és 2–0-ra alulmaradt a török Ejupsporral szemben. Ezt megelőzően hazai pályán 1–0-s vereséget szenvedett a Chindia Târgoviște együttesétől, majd a Brassó megyei Vidombákon 2–2-s döntetlent játszott a Konstancai Farul ellen.
Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.
Felforgatott kezdővel is eredményesen mutatkozott be a Román Kupa csoportkörében az FK Csíkszereda. A Hargita megyeiek a második félidőben komoly nyomást bírtak ki, majd a hajrában bebiztosították győzelmüket Besztercén.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!