A bajnokság első felében a csapatok két kilences csoportban oda-visszavágókat játszanak az alapszakaszban. Ezt követően a ranglista szerint három hatcsapatos értékcsoportra osztják a mezőnyt, és rájátszással folytatódik a szezon.
A bajnokság megnyeréséért zajló küzdelemben a két alapszakaszbeli csoport első három-három helyezettje mérkőzik meg egymással ugyancsak oda-visszavágó alapon, a másik két hatos csoportban a végső helyezésekért szintén kétszer találkoznak a csapatok. A rájátszást a csoportok első helyezettjei 3, a másodikok 2, a harmadikok 1 ponttal kezdik.
A végső győzelemre három együttes is komoly eséllyel pályázik. Egyrészt a címvédő, az előző csonkabajnokságot megnyert Radnóti SK, másrészt a tavaszi szezonban az elődöntőben elbukott Marosvásárhelyi SE és az újjáélesztett Marosvásárhelyi ASA.
Utóbbi nem a 2018-ban megszűnt, a korábbi városvezetés által működtetett klubra épül, hanem magát a város hagyományos csapatának és az egykori katonacsapat (AS Armata) egyetlen folytatójának tekinti, a klub közlése szerint pedig birtokolja az eredménylistáját is.
A három felsorolt csapat mellett a korábbi években rendre a dobogós helyekért küzdő Marosludas és Marosoroszfalu, de akár az idei döntős Marosszentgyörgyi Kinder is beleszólhat a versengésbe.
A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.
Három Sepsi-SIC-nél töltött idény után új fejezetet nyitott pályafutásában Márton Evelyn. A húszéves irányító a Bukaresti Știința színeiben 43 percet játszott és három gólt szerzett élvonalbeli bemutatkozásán.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!