Hirdetés

Több színtéren is küzd a Csicsói Ezüstfenyő

A Csík körzeti bajnokság és a kupasorozat mellett időt szenteltek egy szlovéniai kiszállásra is a csicsóiak
Fotó: Facebook/Afk Ada

2018. június 05., 08:03

Véget ért a 2018–2019-es labdarúgó Román Kupa megyei selejtezőjének 4. szakasza, így kialakultak a negyeddöntők párosításai. Itt már csatlakozik a mezőnyhöz a két erőnyerő: a Székelykeresztúri Egyesülés és a Maroshévízi Pro Mureșul.

2018. június 05., 08:03

A bajnokság mellett a kupaküzdelemben is jól szerepel a Csík körzeti labdarúgó-bajnokság éllovasa. A Csicsói Ezüstfenyő fölényesen vezeti a körzetit, a kupaküzdelemben pedig bejutott a megyei szakasz legjobb nyolc együttese közé.

A nyolcaddöntőben a gyergyószárhegyieket fogadta. A rendes játékidő után 1–1-re álltak a csapatok, a 2x15 perces hosszabbításban aztán a házigazdák még háromszor betaláltak, és továbbjutottak a negyeddöntőbe, ahol egy újabb 4. ligás együttest fogadnak: azt a Balánbányai Bányászt látják vendégül, mely három góllal nyert Szentegyházán. Az Ezüstfenyő–Bányász mérkőzés szerdán 18 órakor kezdődik.

Hirdetés

Az 5. ligás csapatok közül még a Betfalvi Küküllő SE is meglepetést okozott: az Udvarhely körzeti bajnokságban szereplő csapat sima győzelemmel búcsúztatta a negyedosztályos Homoródalmási Homoródot.

Farkaslaka is könnyedén nyert Farcádon, mint ahogy a Székelyudvarhelyi Roseal SK is Fiatfalván.

A Székelykeresztúri Egyesülés és a Maroshévízi Pro Mureșul erőnyerő volt, játék nélkül jutott be a megyei szakasz legjobb nyolc együttese közé.

Lendván vendégszerepeltek

Zsúfolt napjai voltak a csicsói labdarúgóknak. A kupameccset követően, hét végén a szlovéniai magyarok központi településére, a muravidéki Lendvára utaztak, ahol részt vettek a Magyar Összetartozás-kupa küzdelmein.

Kapcsolódó

A hazaiak mellett a vajdasági Ada és Törökfalu közös csapata, a magyarországi Izmény és a felvidéki Imély ellen léptek a pályára a csicsóiak, a következő eredményekkel: Csikcsicsó–Imély 2–5, Csicsó–Izmény 6–3, Ada&Törökfalu–Csicsó 2–1, Lendva–Csikcsicsó 6–3. A 30 perces mérkőzéseken a csapatok 6+1 felállításban léptek pályára. Végül a csicsóiaknak nem jött ki a lépés, a hatcsapatos torna utolsó helyén végeztek.

A csicsói csapat: Csutak Gáspár, Moldován Ervin, Részeg Előd, Imre Attila, György Csaba, Sándor Levente, Ilyés Csaba, György Hunor, Kelemen Attila, Nagy Árpád, Kelemen Jenő, Nagy József.

Labdarúgás, Román Kupa, 2018–2019-es selejtező, Hargita megyei szakasz, 4. forduló:

Csicsói Ezüstfenyő–Gyergyószárhegyi Bástya 4–1 (0–0, 1–1, 3–0) – hosszabbítás után,
gólszerzők: Cătălin Doltea (80. és 92. perc), Sándor Levente (94.) és Részegh Ákos (100.), illetve Len Attila (76.)

Szépvízi MŰ–Gyergyószentmiklósi VSK 3–4 (0–2, 3–1, 0–1) – hosszabbítás után, gólszerzők: Alin Covrig (61. és 69.), Mirel Drian (76.), illetve Emil Măgirescu (26., öngól), Andrei Țepeș (45., büntetőből), Szőcs László (48.) és Tankó Levente (112.)

További eredmények:
Szentegyházi Vasas–Balánbányai Bányász 0–3
Farcádi SE–Farkaslaki SE 0–3
Fiatfalvi Sóskút SE–Székelyudvarhelyi Roseal 2–5
Betfalvi Küküllő SE–Homoródalmási Homoród 5–0

Negyeddöntők

Betfalvi Küküllő SE–Székelykeresztúri Egyesülés – június 6., szerda, 18 óra
Csicsói Ezüstfenyő–Balánbányai Bányász – június 6., szerda, 18 óra
Gyergyószentmiklósi VSK–Maroshévízi Pro Mureșul – június 6., szerda, 18 óra
Farkaslaki SE–Udvarhelyi Roseal – június 13., szerda, 18 óra.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Mégsem a pénz az úr: vissza kell állítani a „magyar világ” egyik épített örökségét

Lemondott tisztségéről Sorin Ciurariu aradi főépítész, miután a bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy törvénytelen módon állították ki az engedélyt az egykori Andrényi-terményraktár lakóépületté történő átalakítására.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Papírforma eredményekre és látványos meccsekre számít a sepsiszentgyörgyi bunyós

A labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjének hajrájához érkeztünk, péntek este és szombat hajnalban újabb három mérkőzést rendeznek. Ezúttal Toró Ákost, a sepsiszentgyörgyi bunyóst kértük fel, hogy tippelje meg a párharcok végkimenetelét.

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Korábbi csapatához igazolt Bara Levente

A Szatmárnémeti Olimpia VSK csapatánál folytatja a székelyudvarhelyi középpályás. Bara Levente három év után újra a klub színeiben játszik.

Elképesztő hajrában győztek a portugálok, igazolták a papírformát a svájciak

A párharcok favoritjai harcolták ki a továbbjutást a labdarúgó-világbajnokság péntek hajnali és reggeli tizenhatoddöntőjében. Portugália hátrányból fordítva múlta felül Horvátországot, míg Svájc két góllal nyert Algéria ellen.

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Spanyol továbbjutást tippel a legsikeresebb székelyföldi biatlonedző

Újabb összecsapások következnek a labdarúgó-világbajnokságon, a csapatok a legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Márton Simon biatlonszakedző osztotta meg várakozásait, aki a favoritok sikerére számít.

Újabb kulcsjátékos távozott az ASA-tól, másodosztályú társaikkal gyakorolnak

Javában zajlanak az edzések a labdarúgó 2. Liga új szezonjára készülő Marosvásárhelyi ASA-nál, a csapat öt barátságos mérkőzést játszik. A klub egyelőre egyetlen érkezőről sem számolt be, a távozók listájára viszont újabb kulcsjátékos neve került fel.

Hihetetlen végjáték után jutott tovább Belgium, az Egyesült Államok sem hibázott

Két újabb válogatott csatlakozott a labdarúgó-világbajnokság legjobb tizenhat csapatához. Belgium óriási fordítással, a hosszabbítás utolsó pillanataiban búcsúztatta Szenegált, míg az Egyesült Államok emberhátrányban is legyőzte Bosznia-Hercegovinát.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!