A bajnokság mellett a kupaküzdelemben is jól szerepel a Csík körzeti labdarúgó-bajnokság éllovasa. A Csicsói Ezüstfenyő fölényesen vezeti a körzetit, a kupaküzdelemben pedig bejutott a megyei szakasz legjobb nyolc együttese közé.
A nyolcaddöntőben a gyergyószárhegyieket fogadta. A rendes játékidő után 1–1-re álltak a csapatok, a 2x15 perces hosszabbításban aztán a házigazdák még háromszor betaláltak, és továbbjutottak a negyeddöntőbe, ahol egy újabb 4. ligás együttest fogadnak: azt a Balánbányai Bányászt látják vendégül, mely három góllal nyert Szentegyházán. Az Ezüstfenyő–Bányász mérkőzés szerdán 18 órakor kezdődik.
Az 5. ligás csapatok közül még a Betfalvi Küküllő SE is meglepetést okozott: az Udvarhely körzeti bajnokságban szereplő csapat sima győzelemmel búcsúztatta a negyedosztályos Homoródalmási Homoródot.
Farkaslaka is könnyedén nyert Farcádon, mint ahogy a Székelyudvarhelyi Roseal SK is Fiatfalván.
A Székelykeresztúri Egyesülés és a Maroshévízi Pro Mureșul erőnyerő volt, játék nélkül jutott be a megyei szakasz legjobb nyolc együttese közé.
Zsúfolt napjai voltak a csicsói labdarúgóknak. A kupameccset követően, hét végén a szlovéniai magyarok központi településére, a muravidéki Lendvára utaztak, ahol részt vettek a Magyar Összetartozás-kupa küzdelmein.
A hazaiak mellett a vajdasági Ada és Törökfalu közös csapata, a magyarországi Izmény és a felvidéki Imély ellen léptek a pályára a csicsóiak, a következő eredményekkel: Csikcsicsó–Imély 2–5, Csicsó–Izmény 6–3, Ada&Törökfalu–Csicsó 2–1, Lendva–Csikcsicsó 6–3. A 30 perces mérkőzéseken a csapatok 6+1 felállításban léptek pályára. Végül a csicsóiaknak nem jött ki a lépés, a hatcsapatos torna utolsó helyén végeztek.
A csicsói csapat: Csutak Gáspár, Moldován Ervin, Részeg Előd, Imre Attila, György Csaba, Sándor Levente, Ilyés Csaba, György Hunor, Kelemen Attila, Nagy Árpád, Kelemen Jenő, Nagy József.
Csicsói Ezüstfenyő–Gyergyószárhegyi Bástya 4–1 (0–0, 1–1, 3–0) – hosszabbítás után,
gólszerzők: Cătălin Doltea (80. és 92. perc), Sándor Levente (94.) és Részegh Ákos (100.), illetve Len Attila (76.)
Szépvízi MŰ–Gyergyószentmiklósi VSK 3–4 (0–2, 3–1, 0–1) – hosszabbítás után, gólszerzők: Alin Covrig (61. és 69.), Mirel Drian (76.), illetve Emil Măgirescu (26., öngól), Andrei Țepeș (45., büntetőből), Szőcs László (48.) és Tankó Levente (112.)
További eredmények:
Szentegyházi Vasas–Balánbányai Bányász 0–3
Farcádi SE–Farkaslaki SE 0–3
Fiatfalvi Sóskút SE–Székelyudvarhelyi Roseal 2–5
Betfalvi Küküllő SE–Homoródalmási Homoród 5–0
Betfalvi Küküllő SE–Székelykeresztúri Egyesülés – június 6., szerda, 18 óra
Csicsói Ezüstfenyő–Balánbányai Bányász – június 6., szerda, 18 óra
Gyergyószentmiklósi VSK–Maroshévízi Pro Mureșul – június 6., szerda, 18 óra
Farkaslaki SE–Udvarhelyi Roseal – június 13., szerda, 18 óra.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Lemondott tisztségéről Sorin Ciurariu aradi főépítész, miután a bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy törvénytelen módon állították ki az engedélyt az egykori Andrényi-terményraktár lakóépületté történő átalakítására.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!