A szövetség székházában zajlott egyeztetésen Răzvan Burleanu FRF-elnök mellett Mihai Stoichiță technikai igazgató vett részt, sajtóhírek szerint közel állnak a megegyezéshez a 68 éves marosvásárhelyi edzővel, akit a következő napokban bejelenthetnek, mint Románia labdarúgó-válogatottjának új szövetségi kapitánya.
Bölöni László pénteken délután négy órán keresztül tárgyalt a román labdarúgás vezetőivel, majd Mihai Stoichiță társaságában elhagyták az FRF székhelyét anélkül, hogy bármit is nyilatkoztak volna a rájuk várakozó újságírók hadának. A fővárosi sportsajtó úgy értesült, az egyeztetések a tervek szerint haladnak, és a felek szombaton folytatják a tárgyalásokat, mivel még néhány részletet át kell beszélniük.
Sajtóinformációk szerint Bölöni szerződése két évre szólna, célkitűzése kivezetni a román válogatottat a 2024-es németországi Európa-bajnokságra, és amennyiben sikerrel jár, a megállapodás a világbajnoki selejtezőkre is meghosszabbítható.
Elhagyta a játékteret, az öltöző előtt ütést kapott a Csíkszentsimoni KSK játékosa az Agyagfalvi Lendület elleni mérkőzésen. A Székelyudvarhelyi Roseal a második meccsén nem jelent meg kellő létszámban.
Hosszú szünet után tért vissza a klubfutball, a Sepsi OSK pénteken este közel 7000 szurkoló előtt az éllovas Dinamót fogadta a labdarúgó Szuperligában. A helyzetekben gazdag meccset a vendégszurkolók magyarellenes skandálásai sötétítették be.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!