Az új Maros megyei labdarúgószezon felvezetőjeként a Szuperkupa-mérkőzésen szerdán délután Marosludason találkozott egymással az előző idényben a 4. Liga elitcsoportját megnyert Radnóti SK és a Román Kupa megyei szakaszának győztese, a Mezőpagocsai ASF.
Még fél perc sem telt el a meccsből, a mezőségi csapat már az első támadásából gólt szerzett.
Ezután is veszélyesebben játszottak, ám a játék képével ellentétben az első negyedóra végén mégis a radnótiak találtak be.
Az első félidő hátralévő részében csak Mezőpagocsának voltak helyzetei, de ezeket mind kihagyták, így döntetlennel vonultak az öltözőbe a felek.
A szünet után is többet próbálkozott a kupagyőztes együttes,
amely nagy mezőnyfölényben volt és újabb lehetőségeket alakított ki, de ismét pontatlanok voltak a kapu előtt.
A végéig nem tudták belőni a győztes gólt, így a szabályzat szerint hosszabbítás helyett egyből tizenegyes-párbaj következett,
ahol a mezőpagocsai játékosok már eredményesebbek voltak, négyszer a kapuba lőttek, míg a Radnót a második sorozatban rontott, ezzel meglepetésre Mezőpagocsa legyőzte a megyei bajnokot és a magasba emelte a Szuperkupát.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!