Szerdán késő este a Bajnokok Ligája-győztes Chelsea, valamint az Európa Ligát elhódító Villarreal Belfastban mérkőzött meg az Európai Szuperkupáért.
A Chelsea kezdett aktívabban és az első félidő első felében hatalmas labdabirtoklási fölényben játszott, ami a 27. percben érett góllá: Havertz bal oldali lapos beadására középen Zijecs egyedül érkezett középen. A gólszerzőt az első játékrész hajrájában sérülés miatt le kellett cserélni, Gerard Moreno hatalmas erejű lövése pedig a ráadásban a keresztlécet találta telibe.
A fordulás után hat perccel újabb kapufát lőtt a Villarreal, amely átvette a találkozó irányítását és veszélyesebben játszott ellenfelénél. Tomas Tuchel, a Chelsea vezetőedzője a félidő derekán hármat cserélt, egy szép összejáték után - Dia sarokkal készítette le a labdát a tizenhatoson belül - Gerard Moreno révén ennek ellenére egyenlített a Villarreal. A kapott gól után ismét magasabb sebességi fokozatra kapcsoltak a londoniak, de a rendes játékidőben újabb találat nem esett.
A hosszabbításban mindkét csapat a biztonságra törekedett, igazán nagy gólhelyzet nem volt, így tizenegyespárbaj döntött, amelyre Tuchel levitte a meccset végigvédő Mendyt és behozta Kepa Arrizabalagát. A 26 éves spanyol hálóőr - akit az előző szezonban szorított ki a kezdőből Mendy - előbb Mandi, majd a hetedik párbajban Raúl Albiol kísérletét is hárította, és mivel csapattársai közül csak Havertz hibázott, 1998 után másodszor lett a Chelsea-é a Szuperkupa.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!