Hirdetés

Tisztújító gyűlést tartott a HMLE

Tamás Zoltán 2000 óta irányítja a megyei labdarúgást
Fotó: Barabás Ákos

2018. február 28., 13:06

További négy évre Tamás Zoltánt választotta elnökének a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE). A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásának Nyirő József-dísztermében tartották meg kedden kora este a közgyűlést. A szavazati joggal rendelkező 64 klub és sportegyesület közül 53-nak jelent meg a képviselője.

2018. február 28., 13:06

A Hargita megyei labdarúgók szövetségét 2000 óta vezető Tamás Zoltán beszámolójában rámutatott, hogy folyamatosan fejlődik a megyei labdarúgás. A HMLE-hez csatlakozott 64 egyesület és klub összesen 145 csapatot nevezett be a különböző megyei bajnokságokba. Kiderült, hogy a 2016–17-es megyei futsalbajnokságban tizenhat csapat volt érdekelt.

2017-ben 2226 leigazolt játékos volt a megyében, 1342 felnőtt és 924 ifjúsági labdarúgó.

Hirdetés

Összehasonlításképpen Tamás Zoltán elmondta, hogy első mandátuma kezdetekor a megyében hét negyedosztályos, huszonnyolc körzeti és hat ifjúsági csapat volt csupán.

Jelenleg hét klub tizenöt együttese szerepel valamelyik országos bajnokságban: a 3. Ligában, az U17-es, illetve az U19-es pontvadászatokban az FK Csíkszereda és a Székelyudvarhelyi FC, a teremlabdarúgó 1. Ligában, illetve az U19-es bajnokságban az FK Székelyudvarhely és a Csíkszeredai Imperial Wet, a 2. Ligában a Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó és a Gyergyóremetei Kereszthegy, a női labdarúgásban pedig a Székelyudvarhelyi Vasas Femina.

Válogatottak mindenhol

A megyei labdarúgás fejlődését mutatja az is, hogy huszonöt játékost hívtak be a különböző román válogatottakba, míg a Székelyföldi Labdarúgó Akadémiának köszönhetően nyolcan megfordultak a magyar válogatottnál is.

A legnagyobb előrelépés az ifjúsági fociban történt, mint Tamás Zoltán elmondta, 2000-ben hat csapat volt a bajnokságban, tavaly nyolc korosztályban hetvenkét együttes harcolt egymással. A megyei játékvezetői bizottság élére kinevezett, Maros megyei Vasile Bordaș vezetésével fejlődött a játékvezetés is.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Bálint Attila személyében nemzetközi strandfoci-játékvezetője van a megyének, továbbá három teremlabdarúgó 1. ligás, harminchárom I. kategóriás, huszonegy II. és negyvenkilenc gyakorló sípmestere.

Tamás Zoltán kitért a HMLE különböző projektjeire is, mint elmondta, 2017-ben a Hargita Megye Tanácsánál pályázaton nyert, több mint 50 ezer lejből felszerelésekkel és játékvezetői díjak kifizetésével segítették a csapatokat. A pénzügyi beszámolóban elhangzott, hogy 2017-et 20 ezer lejes profittal zárta a HMLE, ezt az összeget pedig egészségügyi biztosításokra fogják fordítani. 

Burleanu is üzent

Beszédének zárásaként Tamás Zoltán elmondta, hogy a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) jelenlegi elnöke, Răzvan Burleanu az elmúlt évek során öt hivatalos látogatást tett a megyében. Burleanu amúgy levélben üzent a közgyűlésen részvevőknek, melyben kiemelte, hogy újraválasztása esetén továbbra is támogatni fogja a Hargita megyei labdarúgást.

Amúgy az április 18-án tartandó FRF-tisztújításon Hargita megyének nyolc szavazati joga lesz, ami országos szinten magasnak számít.

A tisztújító gyűlésen kiderült, hogy a HMLE titkára, Kecseti Pál visszavonul (magánemberként továbbra is a labdarúgást fogja támogatni). A részvevők egyöntetűen megszavazták, hogy az egyesület tiszteletbeli tagja legyen.

A választáson nem történt semmi rendkívüli, hiszen szinte minden pozícióra egy-egy személyt jelöltek. Az elnöki posztra egyöntetűen megszavazták Tamás Zoltánt (53/53), míg a HMLE alelnöki pozícióját Rokaly Attila (Gyergyószentmiklósi Jövő) kapta meg (52 mellette szavazattal és egy tartózkodással).

A 4. Liga képviselői pozíciójára ketten voltak jelölve, Sorbán Vencel (Homoródalmási Homoród) és Györfi Zsolt (Szárhegyi Bástya).

Mivel az 5. Ligára senki sem volt jelölve, így Tamás Zoltán javaslatára a gyűlésen részvevők eldöntötték, hogy a két említett vezető között felosztják a megyét, azaz Sorbán az Udvarhely körzetiért, míg Györfi a Gyergyó és Csík körzetért fog felelni.

A 6. és 7. Liga képviselője Fekete Domokos (Csekefalvi Fortuna) lett, az ifjúsági kluboknál Szabó Attila (Székelyudvarhelyi ISK), míg a teremlabdarúgásban Bálint Attila (Székelyudvarhelyi UH).

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

A HMLE kincstárnokának ismét megválasztották Karda Zoltánt, a cenzori bizottság összetétele sem változott, azaz továbbra is Csíki András, Györfi Emese és Péter József alkotja a testületet.

A közgyűlés végén Csíki András megyei sportigazgató a Hargita megyei labdarúgópályákon és mérkőzéseken, illetve a sportkluboknál és sportegyesületeknél tapasztalt hiányosságokra hívta fel a figyelmet, válaszolt a csapatok képviselői által feltett kérdésekre, számos jó tanáccsal látta el őket.

Zárásként a küldöttek egy-egy labdát kaptak ajándékba, majd közös vacsora mellett vitatták meg az elhangzottakat.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Ez is érdekelheti

Gól nélkül zárta a bulgáriai edzőtábort a Sepsi OSK

Két felkészülési mérkőzéssel fejezte be bulgáriai edzőtáborát a Sepsi OSK. Ovidiu Burcă együttese pénteken a Slavia Sofia és az FK Hebar ellen is pályára lépett, ám egyik találkozón sem sikerült betalálnia.

A főtáblára jutásért küzdenek a székelyföldi focicsapatok a kupában

Jövő héten rajtol a labdarúgó Román Kupa 2026–2027-es kiírásának regionális szakasza. A megyei kupagyőztesek hét régióban, háromcsapatos csoportokban küzdenek meg a főtáblára jutásért.

Papírforma eredményekre és látványos meccsekre számít a sepsiszentgyörgyi bunyós

A labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjének hajrájához érkeztünk, péntek este és szombat hajnalban újabb három mérkőzést rendeznek. Ezúttal Toró Ákost, a sepsiszentgyörgyi bunyóst kértük fel, hogy tippelje meg a párharcok végkimenetelét.

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Korábbi csapatához igazolt Bara Levente

A Szatmárnémeti Olimpia VSK csapatánál folytatja a székelyudvarhelyi középpályás. Bara Levente három év után újra a klub színeiben játszik.

Elképesztő hajrában győztek a portugálok, igazolták a papírformát a svájciak

A párharcok favoritjai harcolták ki a továbbjutást a labdarúgó-világbajnokság péntek hajnali és reggeli tizenhatoddöntőjében. Portugália hátrányból fordítva múlta felül Horvátországot, míg Svájc két góllal nyert Algéria ellen.

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Spanyol továbbjutást tippel a legsikeresebb székelyföldi biatlonedző

Újabb összecsapások következnek a labdarúgó-világbajnokságon, a csapatok a legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Márton Simon biatlonszakedző osztotta meg várakozásait, aki a favoritok sikerére számít.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!