A fiatal játékos visszatért szülővárosába, csütörtökön megegyezett a bajnok Kolozsvári CFR-rel, amellyel egyes információk szerint ötéves szerződést kötött.
A jobbhátvéd és középpályás poszton is bevethető Mihai Butean – aki iránt az FCSB is érdeklődött – az előző három idényben az Astra Giurgiut erősítette, de nemrég szabadon igazolhatóvá nyilvánították, mivel a dél romániai együttesnek anyagi gondjai vannak és nem törlesztette tartozásait a játékos felé.
Az elmúlt szezonban az Astránál összesen harminc bajnoki és kupamérkőzésen lépett pályára, ezalatt
négy gólt szerzett és két gólpasszt adott, egyértelműen a csapat alapemberének számított.
Mihai Butean a városi rivális Kolozsvári Universitateánál kezdte a pályafutását, ahol a korosztályos és a felnőtt csapatnál tizenegy évet töltött. 2016-ban került az Astrához, de rövid ideig kölcsönben az Academica Clinceni-nél is játszott. Tavaly behívót kapott a román ifjúsági, U21-es válogatottba, amelynek színeiben három találkozón kapott lehetőséget.
Butean már megkezdte az edzéseket a CFR-nél, és a hét végén akár már bemutatkozhat Dan Petrescu csapatában, amely szombaton 21 órától a Bukaresti Dinamót fogadja az 1. Liga 3. fordulójában.
A kolozsváriak formajavulást mutatnak,
miután a szezonkezdeten három nyeretlen meccs után az utóbbi három mérkőzésüket megnyerték, a kazah FK Asztana és az izraeli Maccabi Tel Aviv ellen a Bajnokok Ligájában, illetve a Clinceni ellen a bajnokságban.
Labdarúgó 1. Liga, 3. forduló:
Jászvásári Poli–Academica Clinceni 2–0 (0–0),
FC Voluntari–Astra Giurgiu 1–2 (1–1),
szombaton
18 órától Medgyesi Gaz Metan–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK,
21 órától Kolozsvári CFR–Bukaresti Dinamo,
vasárnap
18 órától Universitatea Craiova–Chindia Târgoviște,
21 órától FC Viitorul–Nagyszebeni Hermannstadt,
hétfőn
20 órától Bukaresti FCSB–FC Botoșani.
Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Kolozsvári CFR | 26 | 15 | 7 | 4 | 51–16 | 52 |
| 2. | Universitatea Craiova | 26 | 14 | 4 | 8 | 41–28 | 46 |
| 3. | FC Botoșani | 26 | 12 | 9 | 5 | 36–30 | 45 |
| 4. | FCSB | 26 | 13 | 5 | 8 | 37–29 | 44 |
| 5. | Medgyesi Gaz Metan | 26 | 12 | 7 | 7 | 34–30 | 43 |
| 6. | Astra Giurgiu* | 26 | 13 | 6 | 7 | 38–29 | 42 |
| 7. | FC Viitorul | 26 | 11 | 7 | 8 | 44–29 | 40 |
| 8. | Bukaresti Dinamo | 26 | 10 | 4 | 12 | 37–41 | 34 |
| 9. | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 26 | 7 | 12 | 7 | 30–26 | 33 |
| 10. | Chindia Târgoviște | 26 | 6 | 7 | 13 | 29–47 | 25 |
| 11. | Nagyszebeni Hermannstadt | 26 | 5 | 10 | 11 | 26–44 | 25 |
| 12. | Jászvásári Poli | 26 | 5 | 7 | 14 | 26–40 | 22 |
| 13. | Academica Clinceni | 26 | 4 | 10 | 12 | 30–47 | 22 |
| 14. | FC Voluntari | 26 | 5 | 5 | 16 | 22–45 | 20 |
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!