Az eddig megszokottól eltérően kevesebben voltak kíváncsiak a helyszínen az OSK játékára, de a Székely Légió így is gondoskodott a mérkőzés remek hangulatáról.
A piros-fehérek pedig hamar magukhoz ragadták a kezdeményezést, és a 8. percben közel is álltak a gólszerzéshez, amikor Fülöp beadására Ghinga érkezett, de fejese kapu mellé ment.
A folytatásban hiába pattogott többet a labda a temesvári térfélen, Straton kapuja nem forgott veszélyben, a félidő felétől pedig a Béga-partiak átvették a játék irányítását, és előbb a 23. percben Raț távoli lövésénél Niczulynak kellett résen lennie, majd néhány perccel később Drăghici fejelhetett közelről, de nem talált célt.
Ekkor feleszméltek a hazaiak is, és a 31. percben óriási gólszerzési lehetőséget hagytak ki: egy kapu előtti kavarodásnál a labda Hamed elé pattant, aki át is emelte a hálóőrön, de Șeroni a gólvonalról menteni tudott.
A 36. percben mindenkiben meghűlt a vér, amikor Kuku és Haruț csúnyán összefejeltek. Az eszméletét vesztett temesvári játékost szirénázó mentőautó vitte le a pályáról, az OSK csatárát pedig kiállította a játékvezető. Később érkezett a hír, hogy Haruț magához tért, és nem szenvedett maradandó sérüléseket.
Az ápolás miatt meghosszabbított első játékrész utolsó perceiben előbb Roman életerős lövését védte Niczuly, majd a létszámban megfogyatkozott piros-fehérek megszerezték a vezető találatot: a kaputól mintegy 18 méterre jutottak szabadrúgáshoz,
Fülöp pedig mesterien csavart a sorfal fölött Straton kapujának jobb felső sarkába (1–0).
Szünet után az emberhátrányban játszó háromszékiek beszorultak saját térfelükre, azonban remekül védekeztek, és rendre hatástalanították a vendégeik támadásait. Teltek a percek, a temesváriak képtelenek voltak veszélyes támadásokat felépíteni, így Niczulynak csak egy alkalommal kellett közbeavatkoznia, amikor Oliva fejesét védte biztos kézzel.
Az utolsó tíz perc azonban eseménydúsan alakult. A 80. percben Dalmau ívelt hosszan Fülöp elé, aki a tizenhatoson belül lekezelte a labdát, egy csellel becsapta Șeronit, majd jobb külsővel kilőtte a hosszú sarkot (2–0).
Három perccel később Hamed iramodott meg a vendégek kapuja felé, Cânu viszont buktatta, amiért megkapta a második sárga lapját, és máris indulhatott zuhanyozni.
A megítélt szabadrúgást Tandia végezte el, lövése megpattant a sorfalban álló Roman hátán, a labda pedig a meglepett Straton mellett a kapu bal alsó sarkába vágódott (3–0).
A hosszú ideig emberhátrányban játszó piros-fehérek hősiesen küzdöttek, amihez egy kis szerencse is társult, így megérdemelten gyűjtötték be a három pontot, és továbbra is az alsóház rangsorának harmadik helyén állnak.
Nem maradt sok idejük a pihenésre, hiszen pénteken 18 órakor újabb mérkőzés vár rájuk, amikor szintén hazai pályán fogadják a sereghajtó Bukaresti Juventus együttesét.
Eugen Neagoe, Sepsi OSK: „Ahogy már mondtam, nagyszerű szurkolóink vannak, akik eddig minden egyes alkalommal mellettünk álltak, és nagy segítségünkre voltak. Úgy gondolom, hogy ők is büszkék lehetnek a nagy erőfeszítéssel küzdő csapatra, hiszen több mint egy félidőt emberhátrányban kellett játszanunk, és így is sikerült három gólt szereznünk egy olyan ellenfél ellen, amelynek néhány játékosa több száz meccsen lépett már pályára az élvonalban.
Még van négy mérkőzésünk, amelyeken a legnagyobb odafigyeléssel és megfelelő komolysággal kell játszanunk, mert szeretném, ha ezek közül egyet sem veszítenénk el.”
Adrian Neaga, Poli: „Denis Haruț magához tért, és lényegében ez az egyetlen örvendetes hír számunkra. A meccset elvesztettük, de úgy vélem, hogy ez a sérülés is rányomta a bélyegét a csapat játékára, hiszen a negyvenedik percig, tizenegy a tizenegy ellen jól játszottunk.
Mi folytatjuk a küzdelmet azért, hogy jövőre is az első osztályban szerepelhessünk, vagy legalább az osztályozót érő helyre odaérjünk. A hétfői, Medgyes elleni találkozó a rájátszás legfontosabb mérkőzése lesz számunkra, és remélem, hogy addig fizikailag sikerül rendbehozni a fiúkat, illetve visszatérnek a sérültjeink is.”
Labdarúgó 1. liga, rájátszás, 10. forduló, Sepsiszentgyörgy, 3500 néző:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Temesvári Poli 3–0 (1–0),
gólszerzők: Fülöp (45+5., 80.), Tandia (84.)
Sepsi OSK: Niczuly – Dalmau, Viera, Ursu, Sato – Ghinga, Fülöp (Gorrin, 81.), Oliveira (Petrović, 55.), Tandia, Hamed (Dima, 89.) – Kuku. Edző: Eugen Neagoe.
Chiajna: Straton – Străuț, Cânu, Șeroni, Raț – Munteanu, Haruț (Bîrnoi, 41.), Vașvari, Oliva (Enescu, 79.) – Roman, Drăghici. Edző: Adrian Neaga.
Sárga lap: Petrović (71.), Fülöp (73.), Tandia (90.), illetve Cânu (45+4., 83.).
Piros lap: Kuku (40.), illetve Cânu (83.).
Játékvezetők: Marcel Bîrsan (Bukarest), Mircea Grigoriu (Bukarest), Daniel Mitruți (Craiova).
További mérkőzések:
Bukaresti Juventus–Bukaresti Dinamo 0–2 (0–0)
FC Botoșani–Concordia Chiajna – szerda, 18.30
Medgyesi Gaz Metan–FC Voluntari – csütörtök, 20.45
Felsőház (utolsó forduló):
Jászvásári Poli–CSU Craiova – május 18., péntek, 20.45
FCSB–Astra Giurgiu – május 20., vasárnap, 20.45
Kolozsvári CFR–FC Viitorul – május 20., vasárnap, 20.45
Ranglista:
1. Kolozsvári CFR 47 pont
2. FCSB 46
3. Viitorul 35
4. Craiova 35
5. Astra Giurgiu 33
6. Jászvásár 24
...
7. Dinamo 44
8. Botoșani 32
9. Sepsi OSK 29
10. Voluntari 24
11. Chiajna 23
12. Medgyes 22
13. Temesvár 22
14. Juventus 16
A Hivatásos Labdarúgó Liga (LPF) közzétette a Szuperliga 26. fordulójának menetrendjét, amelynek csúcsrangadója az FCSB és a Sepsi OSK közötti mérkőzés lesz.
Magyarország bizonyult a legjobbnak, Románia a második helyen zárta a szerbiai Óbecsén megrendezett asztali-labdarúgó Európa-bajnokságot. A csapat két ezüst- és két bronzérmet gyűjtött a viadalon.
Hosszú betegség után elhunyt Holló Gergely onkológus, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház szakorvosa. Évek óta vezette a csíkszeredai egészségügyi intézmény onkológiai osztályát.
Jelenleg Ukrajnához tartozó területeket csatolna Romániához az elnökválasztás érvénytelenített első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali jelölt, Călin Georgescu.
A Carrefour bejelentette, hogy kivonja a forgalomból a Morbier 250G RDF sajtcsaládot az Escherichia coli baktérium feltételezett jelenléte miatt – derül ki az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) <a href="https://www.ansvsa.ro/wp-content/uplo
Megvan az első bűnbak az ellopott román aranykincs ügyében. Klaus Iohannis pedig hiába készült a 9 millió euróból felújított luxusvillába, mert máshol fog lakni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!