Az előző hazai meccshez hasonlóan (Medgyesi Gaz Metan II.), Tasnád ellen is villámrajtot vett az SZFC, és már az ötödik percben megszerezte a vezetést:
Vékás harcolt ki egy szögletet, nem tudott felszabadítani a vendégek védelme, a labda Crișanhoz került, aki 16 méterről laposan a hálóba lőtt.
A folytatásban is a hazaiak előtt adódtak újabb lehetőségek, ám Dinu és Crișan próbálkozásai kimaradtak. A félidő közepén könnyen megduplázhatta volna előnyét az SZFC, ám a Dinu által kiharcolt büntetőt Mintaș kihagyta.
A fiatal csapattal érkezett vendégek nem jelentettek veszélyt Tudose kapujára, próbálkozásaikat magabiztosan hárította az SZFC védelme.
A 40. percben pedig jött a második hazai gól, Logon kapott jó labdát, átvétel után mesterien lőtte a hálóba.
A szünetet követően sokkal motiváltabb tasnádi csapat jött ki az öltözőkből, Tudosénak pedig rengeteg dolga akadt, magabiztosan védte a próbálkozásokat, és amikor ő is verve volt, a keresztléc segítette ki. A hazaiak részéről Vékás 68. percben eleresztett lövése jelentette a legnagyobb veszélyt, a kapus nagyot nyújtózva mentett szögletre.
Az eredmény többet nem változott, az SZFC 2–0-ra megnyerte a mérkőzést
és elmozdult a kieső zónából, épp Tasnádot megelőzve jött fel a 12. helyre.
„Elértük a célunkat, itthon tartottuk a pontokat. Nagyon gyenge második félidőt játszottunk, szerintem a keddi erőfeszítésnek ez volt a hozadéka. Tudtuk, hogy mi vár ránk, a fiúknak is mondtam a meccs előtt, hogy nem érdekel mennyivel, de nyerjük meg a találkozót. Hét fordulóval a bajnokság vége előtt átléptük a vonalat, már nem vagyunk kieső helyen.
– mondta Mészáros Alpár, az SZFC edzője.
Nincs megállás, jövő szombaton újabb bajnoki vár a csapatra, az élmezőnyben található Barcarozsnyói Olimpic Cetate vendége lesz.
Labdarúgó 3. Liga, 23. forduló:
Székelyudvarhelyi FC–Tasnádi Unirea 2–0 (2–0), gólszerzők Crișan (5.), Logon (40.).
SZFC: Tudose – Marucza, Mintaș, Stăncuțu, Lakatos, Crișan, Bálint (Péter, 74.), Popescu, Vékás (Györgydeák, 80.), Dinu (Jankó, 60.), Logon (Csifó, 87.).
További eredmények:
Marosvásárhelyi MSE–Tordai Arieșul 0–5 (0–2),
Kolozsvári CFR II.–Medgyesi Gaz Metan II. 5–1 (3–1),
Székelyudvarhelyi FC–Tasnádi Unirea 2–0 (2–0),
Dési Unirea–Barcarozsnyói Olimpic Cetate 0–1 (0–1),
Besztercei Gloria–Kolozsvári Sănătatea 2–1 (1–1),
szombaton 17 órától
Lénárdfalvi SK–FK Csíkszereda,
Radnóti SK–Szászhermányi FC,
Nagybányai Minaur–Szászrégeni Avântul.
Labdarúgó 3. Liga, 5-ös csoport
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | FK Csíkszereda | 30 | 22 | 5 | 3 | 80–18 | 71 |
| 2. | Lénárdfalva | 30 | 20 | 3 | 7 | 85–34 | 63 |
| 3. | Nagybányai Minaur | 30 | 16 | 9 | 5 | 46–22 | 57 |
| 4. | Barcarozsnyói Olimpic Cetate | 30 | 17 | 4 | 9 | 39–30 | 55 |
| 5. | Kolozsvári Sănătatea | 30 | 16 | 5 | 9 | 52–32 | 53 |
| 6. | Szászrégeni Avântul | 30 | 15 | 7 | 8 | 46–31 | 52 |
| 7. | Tordai Arieșul Sticla | 30 | 14 | 8 | 8 | 50–35 | 50 |
| 8. | Kolozsvári CFR II. | 30 | 13 | 7 | 10 | 62–46 | 46 |
| 9. | Besztercei Unu Fotbal Gloria | 30 | 12 | 7 | 11 | 46–44 | 43 |
| 10. | Székelyudvarhelyi FC | 30 | 11 | 5 | 14 | 41–40 | 38 |
| 11. | Dési Unirea | 30 | 9 | 9 | 12 | 42–41 | 36 |
| 12. | Szászhermányi FC | 30 | 9 | 8 | 13 | 42–43 | 35 |
| 13. | Tasnádi Unirea | 30 | 8 | 6 | 16 | 47–67 | 30 |
| 14. | Marosvásárhelyi MSE | 30 | 6 | 4 | 20 | 26–86 | 22 |
| 15. | Medgyesi Gaz Metan II. | 30 | 3 | 3 | 24 | 26–81 | 12 |
| 16. | Radnóti SK | 30 | 3 | 2 | 25 | 34–114 | 11 |
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!