Négy napon belül másodszor találkozott egymással a két együttes, miután a múlt hét végén ugyancsak Kolozsváron a CFR Mihai Bordeianu góljával 1–0-ra nyert a bajnokság felsőházi rájátszásának harmadik fordulójában.
A CFR régi-új vezetőedzője, Dan Petrescu tartalékos felállásban küldte pályára csapatát a kupameccsen,
ezzel jelezve, hogy inkább a bajnokságra koncentrál, ahol szeretné megvédeni a címét.
Gyors gólváltással kezdődött a találkozó, előbb a vendégek jutottak vezetéshez, de az első negyedóra végén a házigazda kiegyenlített Cristian Bud találatával. A folytatásban másodszor is az Astra került előnybe, majd a szünet után megszerezte a harmadik találatát, és eldöntötte a mérkőzést.
A párharc visszavágóját április 23-án rendezik Giurgiuban, ahol az Astra nagy favorit a döntőbe jutásra.
Ezzel a vereséggel megszakadt a kolozsvári együttes nagyszerű sorozata,
hiszen a legutóbbi hat (kettő a bajnoki alapszakaszban, három a rájátszásban és egy a kupában) találkozóján mind győztesen hagyta el a pályát. A CFR legközelebb vasárnap 20.30-tól lép pályára az 1. Ligában, amikor rangadót játszik az U Craiova otthonában.
Labdarúgó Román Kupa, elődöntő, odavágó:
Kolozsvári CFR–Astra Giurgiu 1–3 (1–2),
gólszerzők: Bud (15.), illetve Gheorghe (4.), Begue (35.), Butean (51.).
CFR: Fernandez – Peteleu, Lang, Mureșan, Camora – Hoban, Males (Omrani, 60.), Ioniță (Deac, 60.), Moutinho (Păun, 79.) – Costache, Bud.
Astra: Santos – Cestor, Crișan, Radunovici Begue (Balaure, 60.) – Mrzljak, Romario, Gheorghe (Roșu, 83.), Butean – Alibec, Zoua (Llulaku, 57.).
Vezették: Andrei Chivulete, Vladimir Urzică és Andrei Constantinescu.
A másik elődöntő:
U Craiova–FC Viitorul – csütörtök 20 óra
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!