A galaciak a Hermannstadt elleni emlékezetes meccsel (0–2) búcsúztatták az alapszakaszt, Bálint László együtteséből három játékost állítottak ki. A fegyelmi bizottság döntése értelmében Ștefan Bană egy, Diego Zivulic két, Paul Iacob pedig három mérkőzésre szóló eltiltást kapott, így mindhárman kihagyják az FK Csíkszereda elleni szombati találkozót. Iacob és Zivulic a védelemből esett ki, míg Bană a középpályáról.
A vezetőedző gondjait tovább nehezíti, hogy Patrick Fernandes megsérült a Hermannstadt elleni mérkőzés elején, így ő sem játszhat a hétvégi találkozón. A galaciak egyik kulcsembere, Pedro Nuno várhatóan március végéig marad harcképtelen, míg Rus sérülése kiújult, ráadásul a másik jobbhátvéd, Jelev is egészségügyi gondokkal küzd a helyi sajtóinformációk szerint.
A mérkőzés kezdési időpontját többször megváltoztatták, az eredetileg péntekre kiírt találkozót előbb vasárnapra tették át, majd végül szombatra, 18.15 órára.
A helyi információk szerint a kedvezőbb időpont és a várható jó idő miatt telt házra számítanak a galaci stadionban a play-out első mérkőzésén.
Az Oțelul számára, akárcsak a többi együttesre, gyakorlatilag egy új, kilencfordulós bajnokság kezdődik a play-outban. A galaciak akár az első két hely egyikére is pályázhatnak az alsóházban, ami osztályozót érne a Konferencia Liga-indulásért. Ugyanakkor a veszélyzóna sincs messze: jelenleg öt pont választja el őket az osztályozós helyen található FK Csíkszeredától, és kilenc a közvetlen kieséstől.
A szezonban eddig háromszor találkoztak: Csíkszeredában 1–1-es döntetlen, Galacon 3–0-s hazai siker született a bajnokságban, míg a Román Kupa csoportkörében a Duna-partiak 2–1-re nyertek az FK vendégeként. A csíkiaknak eddig egyetlen sikerük van, még a 2024–25-ös kupakiírásban 2–1-re győztek Galac ellen.
Az FK Csíkszeredánál bizakodóan várják a rájátszás kezdetét, edzésükön jártunk, alapjátékosokkal beszélgettünk.
Nem sokat pihenhettek a Sepsi OSK játékosai, hétfőn ugyanis megkezdték a felkészülést a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényére. Sok a kérdés, de az viszont biztos, hogy az első tréningen több ismerős arc is feltűnt.
Távozik a Sepsi OSK korábbi csapatkapitánya, Denis Haruț, aki a Szuperligába való feljutás után elsőként hagyta el a klubot, és megegyezett az élvonalbeli tagságot szintén kiharcoló FC Voluntari-jal.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!