A találkozót megelőzően Ilyés Róbert vezetőedző elmondta, a rájátszással új fejezet kezdődik a bajnokságban. „A rájátszásban már nyílt lapos mérkőzések jönnek, úgyhogy nagyon fontos három pontért utazunk Galacra” – fogalmazott a tréner, majd hozzátette, a legutóbbi egymás elleni mérkőzésből már nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni. „Az a meccs már a múlté, mivel nem ugyanazok a szereplők lesznek.
– közölte.
A szakvezető az öltözőn belüli hangulatot is kedvezőnek nevezte. „Örvendek, hogy minden játékos ép és egészséges, egyedül Csűrös Attila van eltiltva, a többiekkel százszázalékban készültünk” – árulta el Ilyés, majd kiemelte, a csapat motiváltsága az elmúlt napokban különösen érezhető volt.
– tette hozzá.
A rájátszás menetrendje ugyanakkor nem a csíkiaknak kedvez. „Sajnos, mivel az első négy fordulóban három mérkőzést játszunk idegenben, számunkra ez nem optimális” – fogalmazott a vezetőedző, majd emlékeztetett arra, hogy az utóbbi időszakban hazai pályán kifejezetten jól teljesített a csapat.
– fejtette ki.
Ilyés hangsúlyozta, hogy a következő hetekben különösen fontos lesz a csapat egysége. „Nézzünk ki úgy, ahogy az utóbbi időben, mint egy igazi csapat, csakis együtt tudjuk a játékosokkal elérni azt, amit szeretnénk” – emelte ki, majd hozzátette, a play-out mérkőzései minden csapat számára rendkívül kiélezettek lesznek.
Ezen a szinten már nem szabad ajándékot adnunk, egy kapott gól után is nagyon nehéz visszajönni a meccsbe, ezért mindenkinek százszázalékos koncentrációval kell játszania, hogy pozitív eredményeket érjünk el” – hangsúlyozta.
A középpályás Soufiane Jebari az alapszakasz tanulságairól beszélt. „Az első év az élvonalban nehéz, de az utóbbi mérkőzéseken szerintem jó volt a csapat dinamikája” – fogalmazott, majd hozzátette, a fejlődésük érezhető. „Jó állapotban vagyunk és meccsről meccsre fejlődünk, így készen állunk a rájátszásra” – nyilatkozta.
A játékmester Anderson Ceará szerint a szezon eleji nehézségek természetesek voltak egy újonc számára. „Az első évünk a Szuperligában, ezért ez természetes, hogy mindenkinek nehéz” – fogalmazott a középpályás, majd kiemelte, a játékosok hozzáállása sokat javított a csapat helyzetén.
– jelentette ki.
Ceará hangsúlyozta, hogy a csapat a rájátszás kihívásaira is tudatosan készül. „Nemcsak a következő mérkőzésre készülünk, hanem az egész play-outra is, amely nagyon-nagyon nehéz lesz” – fogalmazott, majd hozzátette, még fejlődniük kell. „Minden mérkőzésen javulnunk kell, és a játékunkat is folyamatosan fejlesztenünk kell” – zárta gondolatait.
A Galaci Oțelul–FK Csíkszereda találkozót március 14-én, szombaton 18.15-től rendezik, a Prima Sport 1 és a Digi Sport 1 tévécsatorna élőben közvetíti.
Az FK Csíkszereda egyelőre nem kommentálta azt a sajtóhírt, amely szerint a magyar élvonalból a piros-feketékhez érkezik Szabó István, a Kecskemét és a Nyíregyháza korábbi edzője.
| 2026. 03. 13. 17:30 | Aradi UTA UTA | FC Hermannstadt Hermannstadt | 3-2 |
| 2026. 03. 14. 18:15 | Galaci Oțelul Oțelul | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 2-3 |
| 2026. 03. 15. 15:00 | Konstancai Farul Farul | Petrolul Ploiești Petrolul | 2-0 |
| 2026. 03. 15. 20:30 | FCSB FCSB | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 0-0 |
| 2026. 03. 16. 17:30 | FC Botoșani Botoșani | Unirea Slobozia Slobozia | 3-2 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Aradi UTA UTA | 1 | 1 | 0 | 0 | 3-2 | 25 |
2 | FC Botoșani Botoșani | 1 | 1 | 0 | 0 | 3-2 | 24 |
3 | FCSB FCSB | 1 | 0 | 1 | 0 | 0-0 | 24 |
4 | Konstancai Farul Farul | 1 | 1 | 0 | 0 | 2-0 | 22 |
5 | Galaci Oțelul Oțelul | 1 | 0 | 0 | 1 | 2-3 | 21 |
6 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 1 | 1 | 0 | 0 | 3-2 | 19 |
7 | Petrolul Ploiești Petrolul | 1 | 0 | 0 | 1 | 0-2 | 16 |
8 | Unirea Slobozia Slobozia | 1 | 0 | 0 | 1 | 2-3 | 13 |
9 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 1 | 0 | 0 | 1 | 2-3 | 12 |
10 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 1 | 0 | 1 | 0 | 0-0 | 7 |
Nem sokat pihenhettek a Sepsi OSK játékosai, hétfőn ugyanis megkezdték a felkészülést a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényére. Sok a kérdés, de az viszont biztos, hogy az első tréningen több ismerős arc is feltűnt.
Távozik a Sepsi OSK korábbi csapatkapitánya, Denis Haruț, aki a Szuperligába való feljutás után elsőként hagyta el a klubot, és megegyezett az élvonalbeli tagságot szintén kiharcoló FC Voluntari-jal.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!