Hirdetés

Tapasztalt edző veszi át az SZFC irányítását

Gálhidi örömmel vállalta megbízatását az SZFC élén
Fotó: Pál Árpád

2017. július 20., 15:38

Nagy nemzetközi tapasztalattal rendelkező edző vette át a 3. Liga őszi idényére készülő Székelyudvarhelyi FC irányítását, a csapat játékosai keddtől Gálhidi György vezetésével vesznek részt az edzéseken.

2017. július 20., 15:38

Gálhidi 1954-ben született, labdarúgói pályafutását hátvédként kezdte, 1992-ben hagyott fel az aktív játékkal. Tagja volt az 1984-es olimpiára készülő magyar válogatottnak is. A magyar élvonalban 181 alkalommal szerepelt és három gólt szerzett.

Edzői karrierje Tiszakécskén kezdődött, majd irányította a Budapest Honvéd, a Kecskeméti TE, a Diósgyőri VTK, a Lombard Pápát és a Nyíregyházi Spartacus csapatait is. Gálhidi évekig dolgozott külföldön, megfordul az Egyesült Arab Emirátusokban, Kuvaitban, Kínában, Vietnamban és Egyiptomban is. Legutóbb a Budapest Honvéd második együttesét irányította a magyar NB III-ban.

Hirdetés

Gálhidi az FK Csíkszeredához távozott magyarországi Vágó Attilától vette át az edzői tisztséget. A 63 éves szakember segítője Demény Norbert lesz.

Az SZFC kerete délutánonként tréningezik a városi stadionban, az erőnléti gyakorlatokat pedig délelőttönként a Fit.Feel Sport&Wellness Clubban végzi.

Jelenleg nagy a mozgás a csapaton belül, folyamatosan érkeznek próbajátékra a labdarúgók, így a következő hét hétben fog kialakulni a végleges keret.

A felkészülési mérkőzések sorozatát szombaton 10.30-kor kezdi a csapat, az FK Csíkszereda együttese látogat a sétatéri stadionba.

A Román Labdarúgó Szövetség közleménye szerint csütörtökig lehetett jelentkezni a labdarúgó 2., illetve 3. Ligákba, ezt követően alakítják ki a csoportokat, sorsolják ki a menetrendet. Így egyelőre nem lehet tudni, hogy az öt csoportból melyikbe kerül majd a Székelyudvarhelyi FC.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megharapta a bírót, eltiltották a hokist az Erste Ligában (videóval)

Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.

Csupán egy harmadot bírt a Csíkszeredai Sportklub a Brassói Coronával

Vendégsikerrel zárult a karácsony utáni első erdélyi rangadó a jégkorong Erste Ligában. Pénteken este a házigazda Csíkszeredai Sportklub ütötte az első gólt a Brassói Corona elleni mérkőzésen, a vendégek azonban erre öttel válaszoltak.

Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

`
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Krónika

Romániai tömegkarambol: „a nyájszellem” okozhatta, fontos a biztonságos távolság

A volt román raliversenyző, Titi Aur elmagyarázta, hogy Pitești-Craiova autópályán történt pénteki tömegkarambol – amelyben 12 autó és 32 személy volt érintett – oka az úgynevezett „nyájszellem” volt.

Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Ez is érdekelheti

Kovács István lecsúszott a dobogóról, francia kollégája végzett az élen

A futballstatisztikákkal foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS Kovács Istvánt a 2025-ös év negyedik legjobb játékvezetőjének választotta meg.

A statisztikák árulkodnak – hol vannak az FK Csíkszereda gyenge pontjai?

Lezárult az idei naptári év a labdarúgó Szuperligában: az Universitatea Craiova az élen tölti a téli szünetet, mögötte a Rapid és az FC Botoșani sorakozik. Az őszi idény végén megnéztük, mely mutatók rajzolták át legélesebben az élvonal erőviszonyait.

Szeitl Szilvia: a nők érzelmileg mélyebben élik meg a helyzeteket

A labdarúgó női Szuperliga alapszakaszának lejártával Szeitl Szilviával, az FK Csíkszereda vezetőedzőjével az itteni munkáról, a csapatról és az elmúlt hónapok tapasztalatairól beszélgettünk.

Az FK Csíkszereda élvonalba jutása lehet az Év sportpillanata

Zajlik a szavazás a január 12-én Budapesten megrendezendő Nemzeti Sport Gála legjobbjaira. Az Év magyar sportpillanata lehet az FK Csíkszereda férfi labdarúgócsapatának feljutása a román élvonalba.

A magyarok visszacsúsztak, a románok maradtak a helyükön a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott négy helyet visszacsúszva a 41. pozíciót foglalja el a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyen a romániai együttes változatlanul a 47. helyen áll.

Beteltek a helyek, elmarad a címvédés az Udvarhelyi körzeti teremtornán

Összejött a maximális létszám: 16 együttes jelentkezését fogadták el, ők versengenek a trófeáért. Az biztos, hogy a bajnok nem védheti meg címét.

Elveszítheti alapembereit a Kolozsvári CFR

Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.

Továbbpasszolják a focimeccsek egy részét, megosztott vb-közvetítés jöhet Romániában

A 2026-os labdarúgó-világbajnokság több szempontból is történelmi lesz: először rendezik meg 48 válogatott részvételével, 38 napon keresztül összesen 104 mérkőzéssel. Ez komoly médiapiaci kihívásokat tartogat, két tévétársaságnál nézhetjük a párharcokat.

Durva döntéseket kell hoznunk – Ilyés Róbert kifakadt a megalázó vereség után

Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.

Átjáróház volt az FK Csíkszereda védelme, csúfos kudarccal zárták az évet (videóval)

Megsemmisítő vereséget szenvedett az FK Csíkszereda, hétfőn este 5–0-ra veszített az Universitatea Craiova otthonában a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 21. fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!