Bő háromhónapos téli szünet után szombaton és vasárnap újra benépesülnek a Kovászna megyei focipályák, a 4. Liga mezőnyére zsúfolt versenynaptár vár, a 15 fordulós visszavágósorozaton kívül a kupakiírásban is helyt kell álljanak.
Donciu Ștefan, a Kovászna megyei Labdarúgó Egyesület főtitkára a Székely Sportnak megerősítette, minden készen áll a tavaszi rajtra, bár egy hétvégi mérkőzés időpontja egyelőre kérdéses (a Csernáton–Perkő közti vasárnapi összecsapást a vendégek a nemzeti ünnepre való tekintettel szeretnék egy másik napon lejátszani).
A futballvezető tájékoztatása szerint a február 20-ei határidő lejártáig a megyéből hét csapat –
Kézdivásárhelyi SE, Atletico Steaua, Kovásznai Kárpátok, Zágonbárkányi Viitorul Amo, Sepsiszentgyörgyi Viitorul, Barót VSC, Bodzafordulói Csukás
– nyújtott be hivatalos kérést a Román Labdarúgó-szövetséghez a bronzminősítés megszerzése érdekében.
Az érintettek március 23-ig kell letegyék a szükséges iratcsomót a megyei egyesülethez, majd ezt követően egy bizottság kiértékeli és legkésőbb májusig jóváhagyja ezeket. Ennek alapján összegyűl az öt bronzminősítéssel rendelkező klub, így Kovászna megye képviseltetheti magát a 3. Ligába jutásért kiírt osztályozón, feltéve, ha a leendő bajnok is meg tud felelni a szakszövetség által kidolgozott kritériumrendszernek, amely többek között előírja, hogy legalább két ifjúsági csapattal, szakképzett edzővel, pályagondnokkal és sportbázissal kell rendelkezzen.
Amennyiben a jelenleg a tabella első két helyét elfoglaló Kovászna vagy Barót nyerné meg a bajnokságot, úgy teljesülnének a feltételek, ellenkező esetben viszont megismétlődne a tavaly előállt helyzet, amikor Kovászna megye bajnoka bronzminősítés hiányában nem vehetett részt a harmadosztályú osztályozón.
A Kovászna megyei 4. Liga 16. fordulójának tervezett programja (március 14–15.): Maksa–Zágon, Bardoc–Uzon, Csernáton–Perkő, Nagyajta–Árkos, Barót–Zágonbárkány, Szentkatolna–Kovászna, Papolc–Bodzaforduló; Szitabodza áll.
Március 7-én bepótolták a 15. fordulóból elmaradt mérkőzést: Bardoci Prima–Kézdiszentléleki Perkő 4–0 (gólszerzők: Bedő Csongor, Lázár Attila, Nagy Hunor, Józsa Tamás).
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Kovásznai SE Kovászna | 14 | 13 | 0 | 1 | 72-6 | 39 |
2 | Barót VSC Barót | 14 | 12 | 2 | 0 | 70-17 | 38 |
3 | Bardoci Príma Bardoc | 13 | 10 | 1 | 2 | 56-12 | 31 |
4 | Zágon Zágon | 14 | 8 | 3 | 3 | 43-22 | 27 |
5 | Szitabodza Szitabodza | 15 | 8 | 2 | 5 | 58-29 | 26 |
6 | Árkosi SE Árkos | 14 | 7 | 2 | 5 | 44-32 | 23 |
7 | Maksai SE Maksa | 14 | 6 | 0 | 8 | 36-49 | 18 |
8 | Zágonbárkány Zágonbárkány | 14 | 5 | 2 | 7 | 39-31 | 17 |
9 | Szentkatolnai SE Szentkatolna | 14 | 4 | 5 | 5 | 23-32 | 17 |
10 | Nagyajta Nagyajta | 14 | 5 | 1 | 8 | 20-47 | 16 |
11 | Perkői SE Perkő | 13 | 4 | 3 | 6 | 29-30 | 15 |
12 | Papolc Papolc | 14 | 4 | 2 | 8 | 30-61 | 14 |
13 | Bodzafordulói SE Bodzaforduló | 13 | 3 | 0 | 10 | 17-56 | 9 |
14 | Csernáton Csernáton | 14 | 2 | 0 | 12 | 17-58 | 6 |
15 | Uzoni SE Uzon | 14 | 1 | 1 | 12 | 20-92 | 4 |
Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.
Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!