A Zetevár Panzió adott otthont hétfő este a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) éves sajtótájékoztatójának, ahol Tamás Zoltán elnök értékelte a mögöttünk álló időszak pályázati eredményeit és szakmai fejleményeit.
Az elnök elmondása szerint idén nyolc pályázatot nyújtottak be a Hargita Megyei Tanácshoz, amelyek közül hat nyertes lett. Az így elnyert 72 ezer lejhez 8 ezer lej önrészt biztosított az egyesület. A támogatásból elsősorban a megyei bajnokságok győzteseinek díjazását finanszírozták – érmek, oklevelek, bajnoki trikók és labdák formájában –, összesen mintegy 17 ezer lej értékben.
A megyei egyesület idén is figyelt az infrastruktúra apró, de fontos elemeire: a HMLE égisze alatt versenyző csapatok vadonatúj, rugós, földbe rögzíthető szögletzászlókat kapnak – négyet-négyet pályánként. „Labdát, mezt, felszerelést már osztottunk eleget, a klubok most valami mást kértek – és úgy tűnik, hasznosnak találják ezt az újítást” – jegyezte meg Tamás Zoltán.
A határon túli kapcsolatokat is tovább erősíti a szövetség: október végén két ifjúsági csapattal – egy fiú- és egy lányválogatottal – érkeznek vendégek Heves megyéből, akik Hargita megye hasonló korosztályú együtteseivel mérik majd össze tudásukat. A látogatás költségeire 20 ezer lejt irányoztak elő, a vendéglátás és a programok szervezése már folyamatban van.
A sajtótájékoztató a jövőbe is tekintett: Tamás Zoltán elnök újságírói kérdésre válaszolva megerősítette, hogy 2026 végén lejáró mandátuma után nem kíván újraindulni a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület elnöki tisztségéért.
Bejelentése nyomán Hompoth Dezső, az egyesület jelenlegi főtitkára – volt labdarúgó és játékvezető, a megyei labdarúgás meghatározó háttérembere – egyértelművé tette: 2026-ban indul az elnöki posztért.
– fogalmazott Hompoth.
„2000 óta vagyok az egyesületnél, Tamás Zoltán elnöksége óta. Labdarúgóként, játékvezetőként, 2006-tól pedig a vezetőség tagjaként, bizottsági elnökként, alelnökként és főtitkárként is tevékenykedtem. Úgy érzem, hogy a mögöttem álló 25 év, az akkor tapasztalt kihívások és a megélt korszakok – akár Mircea Sandu, akár Burleanu idején – kellő alapot adnak arra, hogy vállaljam ezt a felelősséget” – tette hozzá.
Tamás Zoltán szerint a tisztújító közgyűlés megszervezése összetett és szabályozott folyamat lesz. A jelöléseket a klubok tehetik meg, és végső soron a csapatok képviselői döntenek majd a megyei labdarúgás jövőjéről.
A sajtótájékoztatón elhangzott: noha Hargita megye több területen élen jár az amatőr labdarúgásban – például a megyei felnőtt bajnokságokba benevező csapatok számát tekintve az országos élmezőnybe tartozik –, vannak még területek, ahol behozandó a lemaradás. Például a játékvezetők létszámában és az utánpótlás-bajnokságokban részt vevő csapatok számában kell előrelépni.
Pozitív példaként említették az edzőképzés terén elindult fejlődést. Demény Norbert, a HMLE technikai szakbizottságának elnöke a nyáron kiváló eredménnyel végezte el a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) által szervezett továbbképzést, így ő maga is oktathat C licenc megszerzésére jogosító tanfolyamokon.
„Ez a rendszeralap, hiszen a jól képzett edző az utánpótlásképzés kulcsszereplője” – fogalmazott Demény.
Hozzátette: a C licenc megszerzéséhez most már nem elég a korábbi, testnevelői végzettség, ma szigorúbb követelmények érvényesülnek.
Nem csupán az edzőképzés terén történt előrelépés. Nemrég zajlottak le az országos játékvezetői megfigyelői vizsgák is, amelyek a 2. és 3. ligás mérkőzésekre jogosítanak fel. Hargita megyét három rutinos sportember – Tamás Zoltán, Somolyák István és Fodor József – képviselte sikerrel.
Tamás Zoltán ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, hogy a Székelykeresztúri Egyesület, bár megnyerte a Hargita megyei 4. Ligát, nem élt a lehetőséggel, és nem indult el a 3. Ligába jutásért kiírt osztályozón. Az elnök fontos feladatként határozta meg a klubok tájékoztatását a legújabb szabálymódosításokról – különösen a nyolc másodperces kapusszabály és a kapitányi kommunikációs protokoll betartásáról. Utóbbi értelmében – a legalsóbb szinteken is – csak a csapatkapitányok kommunikálhatnak hivatalosan a játékvezetőkkel mérkőzés közben.
A 2025–2026-os szezon menetrendje is körvonalazódik: a felnőtt bajnokságokba (4., 5. és 6. Liga) augusztus 11-ig lehet benevezni, a pontvadászatok pedig augusztus 23–24-én kezdődnek. Az utánpótlás-bajnokságokra augusztus 25-ig lehet jelentkezni – tudtuk meg Szabó Attilától, a HMLE ifjúsági futballért felelős vezetőségi tagjától. Az ifiknek kiírt küzdelmek szeptemberben rajtolnak majd.
Tovább tart az ünneplés a Sepsi OSK-nál, amely szombaton matematikailag is kiharcolta a visszajutást a Szuperligába. A sorsdöntő összecsapást követően a háromszékiek saját nevelésű játékosa, Batzula Hunor, valamint a gólgyáros, Ignacio Heras is értékelt.
A Sepsi OSK feljutásától hangos a magyar és a román sportsajtó, a híradások középpontjában a klub közismert elnöke, Diószegi László áll, aki nem tudta palástolni abbéli örömét, hogy másodszor is sikerült kiharcolni az élvonalbeli tagságot.
A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.
Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.
,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!