A bronzéremre pályázó Puskás Akadémia FC a biztos kieső Kaposvári Rákóczit fogadta a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szerdai játéknapján.
A hazaiaknál cserként lépett pályára az FK Csíkszeredánál nevelkedett Tamás Nándor, aki a végjátékban győztes góllal hálálta meg Hornyák Zsolt vezetőedző bizalmát.
A fiatal támadó a 90. percben 1–1-es állásnál volt eredményes, miután a vendégek egyik védője nem tudott felszabadítani.
A Puskás Akadémia már a mérkőzés elején vezetett, miután a horvát támadó középpályás, Josip Knevezvic értékesített büntetőt. A sereghajtó a félidő közepén egyenlített, egy szögletrúgás után, Szakály Attila révén.
A székely labdarúgó egyébként második gólját szerezte a magyar élvonalban, ezt megelőzően 2019 tavaszán az MTK elleni győztes bajnokin (3–2) ünnepelhetett NB I-es találatot. Akkor is csereként beszállva szerzett győztes gólt a mérkőzés végén.
A jelenlegi idényben ugyanakkor ez már a kilencedik gólja Tamás Nándornak, aki a Magyar Kupában öt, az NB II-ben pedig három gólt hozott össze, utóbbiakat a Csákvár színeiben.
Az OTP Bank Liga hétközi fordulójának másik két szerdai mérkőzésén két döntetlen született: az éllovas Ferencváros drámai körülmények között ikszelt Pakson, míg egy másik kiesőjelölt, a ZTE FC szintén értékes pontot szerzett a Diósgyőr otthonában.
Lezárult egy fejezet a Csíkszeredai Sportklub történetében: két és fél év után távozott a kék-fehérek amerikai vezetőedzője. Az amerikai szakember a folytatásban a Vienna Capitals csapatát irányítja. Búcsúinterjút adott.
Kijelölték a román női kézilabda-válogatott keretét a Kárpát-kupára. Ez egy felkészülési torna a közelgő világbajnokságra. A listán egy székelyföldi játékos neve is megtalálható, nagy valószínűséggel ott lesz az idei vébén.
Egy adósság miatt keletkezett konfliktusban vesztette életét egy 47 éves Hargita megyei férfi, miután egy 21 éves mikóújfalusi fiatal késsel szívtájékon szúrta. Az áldozat még autóba szállt, hogy hazamenjen, de útközben elvérzett.
„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.
Igencsak nehéz kérdésekre kell válaszolniuk azoknak, akik szeretnének román állampolgárok lenni – erre világított rá Dominic Fritz temesvári polgármester.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!