Hirdetés

Szurkolói rendbontás miatt eltiltották a kányádi pályát

Hiába küzdöttek a hodgyaiak, Farcád mindhárom pontot elvitte
Fotó: Barabás Ákos

2017. október 10., 19:49

Nem zajlott le szurkolói incidens nélkül az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság múlt hét végi fordulója, hiszen a Kányád–Szentpál mérkőzést követően több hazai drukker bement a pályára, és agresszíven számon kérte a játékvezetőt, hogy miért nem támogatta csapatukat.

2017. október 10., 19:49

Ebben a fordulóban nem számított a táblázaton elfoglalt hely, több meglepetéseredmény is született. Az előző játéknapon kiütéses vereséget szenvedett Felsőboldogfalva sima győzelmet aratott, hazai pályán öt góllal verte Fiatfalvát.

Malomfalva otthon maradt alul, hiába dolgozott ki számos helyzetet, csak büntetőkből tudott betalálni Agyagfalvának. A vendégek végig küzdöttek, minden labdáért nagyot harcoltak, összességében pedig megérdemelten győztek.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Hirdetés

Döntetlen született a Nagygalambfalva–Farkaslaka mérkőzésen, a címvédő játékosai csak ritkán tudták áttörni a galambfalvi védelmet. Szoros, kiegyensúlyozott első félidő után jobban játszott Lövétén a Székelyudvarhelyi Sporting, erősebb csapategységének köszönhetően megszerezte a három pontot.

Rangadót rendeztek a B csoportban, a második helyezett Korondi Ifjúság az éllovas Kápolnás csapatát fogadta. Küzdelmes mérkőzésen a kápolnásiak kezdtek jobban, két helyzetet is elpuskáztak, és ahogy lenni szokott, egy kapushibának köszönhetően a korondiak megszerezték a vezetést. A vendégek hátrányban sem adták fel, igyekeztek, de nem tudtak egyenlíteni, a hazaiak a meccs végén eldöntötték a pontok sorsát. A két együttes helyet cserélt a táblázat élén.

Nagygalambfalva II. negyedóra játék után két góllal vezetett Bogárfalván, azonban a házigazdák a szünetig megfordították az állást.

Térfélcsere után a galambfalviak előbb egyenlítettek, majd ismét megszerezték a vezetést, azonban erre is volt bogárfalvi válasz, négy percen belül megint náluk volt az előny, amit meg is őriztek a hármas sípszóig.

Bögöznek a háromgólos előny sem volt elég Székelyderzs vendégeként, hiszen a hazaiak előbb ledolgozták hátrányukat, és a 90. percben megszerezték a győztes gólt is.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

A C csoportban Szentpál csapata idegenben legyőzte Kányádot. A mérkőzés azonban nem a vendégek sikeréről marad emlékezetes, hanem a hazai szurkolók viselkedése miatt. A lefújást követően néhány hazai drukker bement a pályára (ami a szabályzat szerint tilos), és agresszíven számon kérte a játékvezetőt.

A kányádi csapat játékosai megakadályozták, hogy tettlegességig fajuljon a helyzet, így csak szóbeli fenyegetést kaptak a bírók.

A szurkolói rendbontás és a szervezési hiányosságok következménye, hogy Kányád pályáját egy fordulóra eltiltják, továbbá pénzbüntetést is kap a csapat.

Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság, 7. forduló, A csoport:
Szentábrahám–Székelyvarság 4–0 (1–0), vezették Fazakas K. – Ráduly I., Kiss I., gólszerzők Gindella Viktor (19.), Vass Andrei (56., 58.), Bodó Balázs (83.);
Szentegyháza–Zetelaka 2–0 (1–0), vezették Kovács B. – Szécsi B., Feleki B., gólszerzők Márton Zsolt (29.), Majláth Szabolcs (60.);
Lövéte–Sporting 1–3 (1–1), vezették Kovács B. – Nagy Z., Csíki I, gólszerzők Fórika Zsolt (26.), illetve Gagiu Zsolt (10.), Balázsi Csaba (55.), Balázsi Zoltán (88.);
Felsőboldogfalva–Fiatfalva 5–0 (2–0), vezették Barabás Z. – Fazakas K., Főcze E., gólszerzők Ionuț Hilohe (12., 35.), Hermann Károly (56.), László Zalán (71.), Zilinczki Károly (90+1.), kiállítva Mátyás Csaba (68., Fiatfalva);
Szentlélek–Betfalva 0–2 (0–2), vezették Ilyés Cs. – Kovács L., Tifán A., gólszerzők Florin Șorodoc (10.), Zoltáni Róbert (24.);
Malomfalva–Agyagfalva 2–3 (1–1), vezették Fodor J. – Bíró E., Incze Á., gólszerzők Birtalan Barna (34., 65.), illetve Sorbán István (23.), Székely Imre (51.), Szőcs Attila (87.), kiállítva Vas Arnold (66., Malomfalva);
Nagygalambfalva–Farkaslaka 1–1 (0–0), vezették Szabó A. – Bartos L., Joó R., gólszerzők Csíki Szabolcs (59.), illetve Gergely Tamás (56.).

Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – A csoport
M GY D V GK P
1. Lövétei Egyesülés 26 19 3 4 80–32 60
2. Udvarhelyi Sporting 26 17 3 6 89–51 54
3. Farkaslaki SE 26 15 5 6 94–39 50
4. Malomfalvi Ifjúság 26 13 7 6 68–47 46
5. Szentegyházi Vasas 26 14 3 9 63–42 45
6. Szentábrahámi Andycom 26 14 3 9 62–48 45
7. Nagygalambfalvi SE 26 11 8 7 46–37 41
8. Székelyvarsági Tartód SE 26 11 2 13 59–57 35
9. Agyagfalvi Lendület 26 9 7 10 73–59 34
10. Zetelaki Fenyő 26 10 4 12 47–63 34
11. Betfalvi Küküllő 26 10 3 13 63–70 33
12. Felsőboldogfalvi FTK 26 5 5 16 34–90 20
13. Fiatfalvi Sóskút 26 5 3 18 37–90 18
14. Szentléleki Nyikó 26 1 0 25 19–109 3

B csoport, 7. forduló: 
Székelyderzs–Bögöz 4–3 (1–3), vezették Kovács T. – Kovács B., Csíki I., gólszerzők Dénes Ákos (32., 90.), Dobra László (75.), Orbok Csaba (88.), illetve György Sándor (17.), Demeter Attila (25.), Káló Zsolt (30.);
Parajdi SE–Zetelaka II. 0–1 (0–0), vezették Szécsi B. – Feleki B., Lőrincz Gy., gólszerző Szente Hunor (48.);
Korondi Ifjúság–Kápolnás 3–0 (1–0), vezették Fodor J. – Incze Á., Bíró E., gólszerzők Kovács Krisztián (31.), Varga György (83., 85.);
Bogárfalva–Nagygalambfalva II. 5–4 (3–2), vezették Sárkány J. – Farkas H., Puja T., gólszerzők Geréb Imre (26.), Benedek László (36.), Magyari András (41., 76.), Máté Ádám (78., öngól), illetve Máté Nándor (14.), Bán Attila (16.), Rezi Márk (63.), Benedek Elemér (74.);
Csekefalva–Alsóboldogfalva 1–4 (1–2), vezették Páll M. – Kiss I., Fazakas L., gólszerzők Murvai István, illetve Barabás János, Gagyi Csaba, Borbély Lóránt 2x – a játékvezető az időpontokat elmulasztotta közölni;
Hodgya–Farcád 2–3 (1–1), vezették Fazakas K. – Barabás Z., Főcze E., gólszerzők Molnár Károly (39.), Józsa Sándor (90.), illetve ifj. Kerestély József (7.), Péter Imre (63., 65.);
Siménfalva–Gagy 1–1 (1–0), vezették Bartos L. – Incze D., Ivácsony Zs., gólszerzők Keresztes István (28.), illetve Bedő Huba (90.).

Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – B csoport
M GY D V GK P
1. Zetelaka II. 26 20 3 3 70–30 63
2. Korondi Ifjúság 26 18 3 5 68–39 57
3. Siménfalvi Ifjúság 26 14 3 9 74–46 45
4. Bogárfalvi Gordon 26 12 5 9 77–70 41
5. Csekefalvi Fortuna 26 10 8 8 71–64 38
6. Parajdi SE 26 11 4 11 69–70 37
7. Farcádi SE 26 10 6 10 43–53 36
8. Bögözi SE 26 10 5 11 54–53 35
9. Gagyi Gagyvize 26 9 6 11 39–42 33
10. Kápolnási SE 26 8 5 13 58–66 29
11. Alsóboldogfalvi Akarat 26 8 3 15 56–74 27
12. Nagygalambfalva II. 26 8 3 15 45–83 27
13. Székelyderzsi SE 26 7 3 16 60–77 24
14. Hodgyai Budvár 26 6 5 15 59–76 23

C csoport, 7. forduló: 
Parajdi SK–Kobátfalva 2–2 (2–1), vezették Ilyés Cs. – Incze D., Joó R., gólszerzők Laczkó Levente (17., 28.), illetve Márton Ferenc (45., 48.);
Kissolymos–Szentmárton 0–2 (0–0), vezették Kiss I. – Páll M., Fazakas L., gólszerzők Bencze Rajmond (73.), Fülöp Ede (77.);
Alsósófalva–Zeteváralja 3–5 (3–2), vezették Kovács L. – Fodor J., Tifán A., gólszerzők Fülöp Csaba (17., 32.), Lukács Norbert (20.), illetve Sebők Tóni (24., 58., 69.), András Levente (29.), Ilyés Richárd (80.), kiállítva Lukács Tibor (81., Alsósófalva);
Betfalvi Ifjúság–Oklánd 3–2 (2–2), vezették Incze D. – Ráduly I., Csíki A., gólszerzők Gubacsik Gábor (14., 25.), Forgács Miklós (69.), illetve Csíki Miklós (28.), Benkő István (40.);
Kányád–Szentpál 2–4 (2–3), vezették Sárkány J. – Farkas H., Puja T., gólszerzők Péter Róbert (3.), András Norbert (45.), illetve Dénes Botond (19.), Bartha Szabolcs (29.), Farkas Zoltán (42.), Piroska Róbert (83);
Szentpéter szabadnapos volt.

Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – C csoport
M GY D V GK P
1. Homoródszentmártoni Reménység 20 17 1 2 88–20 52
2. Kobátfalvi Nyikó 20 13 4 3 51–24 43
3. Zeteváraljai SE 20 13 2 5 48–27 41
4. Homoródszentpáli Radicza 20 8 5 7 31–40 29
5. Oklándi Rika 20 9 1 10 42–42 28
6. Parajdi SK 20 8 3 9 47–41 27
7. Kányádi SK 20 7 5 8 53–64 26
8. Homoródszentpéteri SE 20 8 1 11 41–44 25
9. Kissolymosi SE 20 6 2 12 45–55 20
10. Alsósófalvi SE* 20 6 3 11 32–59 15
11. Betfalvi Ifjúság 20 1 1 18 10–72 4
*Alsósófalvi SE büntetve 6 ponttal

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megharapta a bírót, eltiltották a hokist az Erste Ligában (videóval)

Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.

Csupán egy harmadot bírt a Csíkszeredai Sportklub a Brassói Coronával

Vendégsikerrel zárult a karácsony utáni első erdélyi rangadó a jégkorong Erste Ligában. Pénteken este a házigazda Csíkszeredai Sportklub ütötte az első gólt a Brassói Corona elleni mérkőzésen, a vendégek azonban erre öttel válaszoltak.

Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

`
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Krónika

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Ez is érdekelheti

Kovács István lecsúszott a dobogóról, francia kollégája végzett az élen

A futballstatisztikákkal foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS Kovács Istvánt a 2025-ös év negyedik legjobb játékvezetőjének választotta meg.

A statisztikák árulkodnak – hol vannak az FK Csíkszereda gyenge pontjai?

Lezárult az idei naptári év a labdarúgó Szuperligában: az Universitatea Craiova az élen tölti a téli szünetet, mögötte a Rapid és az FC Botoșani sorakozik. Az őszi idény végén megnéztük, mely mutatók rajzolták át legélesebben az élvonal erőviszonyait.

Szeitl Szilvia: a nők érzelmileg mélyebben élik meg a helyzeteket

A labdarúgó női Szuperliga alapszakaszának lejártával Szeitl Szilviával, az FK Csíkszereda vezetőedzőjével az itteni munkáról, a csapatról és az elmúlt hónapok tapasztalatairól beszélgettünk.

Az FK Csíkszereda élvonalba jutása lehet az Év sportpillanata

Zajlik a szavazás a január 12-én Budapesten megrendezendő Nemzeti Sport Gála legjobbjaira. Az Év magyar sportpillanata lehet az FK Csíkszereda férfi labdarúgócsapatának feljutása a román élvonalba.

A magyarok visszacsúsztak, a románok maradtak a helyükön a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott négy helyet visszacsúszva a 41. pozíciót foglalja el a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyen a romániai együttes változatlanul a 47. helyen áll.

Beteltek a helyek, elmarad a címvédés az Udvarhelyi körzeti teremtornán

Összejött a maximális létszám: 16 együttes jelentkezését fogadták el, ők versengenek a trófeáért. Az biztos, hogy a bajnok nem védheti meg címét.

Elveszítheti alapembereit a Kolozsvári CFR

Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.

Továbbpasszolják a focimeccsek egy részét, megosztott vb-közvetítés jöhet Romániában

A 2026-os labdarúgó-világbajnokság több szempontból is történelmi lesz: először rendezik meg 48 válogatott részvételével, 38 napon keresztül összesen 104 mérkőzéssel. Ez komoly médiapiaci kihívásokat tartogat, két tévétársaságnál nézhetjük a párharcokat.

Durva döntéseket kell hoznunk – Ilyés Róbert kifakadt a megalázó vereség után

Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.

Átjáróház volt az FK Csíkszereda védelme, csúfos kudarccal zárták az évet (videóval)

Megsemmisítő vereséget szenvedett az FK Csíkszereda, hétfőn este 5–0-ra veszített az Universitatea Craiova otthonában a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 21. fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!