Hirdetés

Storck: mentálisan nagyon sokat jelent a Dinamo elleni győzelem

Bernd Storck a Dinamo ellen irányította először a Sepsi OSK-t
Fotó: Pinti Attila

A Sepsi OSK hétfőn este 2–1-re legyőzte a Bukaresti Dinamót a labdarúgó Szuperligában, így továbbra is harcban van a felsőházi rájátszást jelentő helyekért. A frissen kinevezett Bernd Storck vezetőedző és a duplázó Marius Ștefănescu nyilatkozott.

2023. december 05., 12:12

A német vezetőedző elégedett volt csapata teljesítményével. „Az első félidőben nagyon jól játszottunk, uraltuk a meccset, lehetőségeink voltak, két nagyszerű gólt szereztünk.

A második felvonásban viszont csökkent a koncentrációnk, talán fizikai problémáink is adódtak, több teret adtunk nekik, így gólhelyzeteket alakított ki a Dinamo, egyet értékesítettek is.

Idővel változtattunk mi is, rendeztük a sorainkat, de végig nyílt maradt a találkozó. A legfontosabb célunkat elértük, megszereztük a három pontot. A fiúknak mentálisan nagyon sokat jelent ez a győzelem, pozitívan várjuk a csütörtöki meccset (a Petrolul elleni találkozó a Román Kupában – szerk. megj.), amikor más játékosok is lehetőséget kapnak” – mondta Storck.

Hirdetés

Kapcsolódó

Újságírói kérdésre a német szakember nem kívánta a játékvezetést minősíteni, mint mondta, ez nem az ő feladata – a bukaresti sportsajtó a Dinamónak két, meg nem adott büntetőt kér számon Radu Petrescu sípmesteren.

A meccs végi székely himnusz eléneklése nagyon tetszett a német szakembernek •  Fotó: Pinti Attila Galéria

A meccs végi székely himnusz eléneklése nagyon tetszett a német szakembernek
Fotó: Pinti Attila

„Nem 45 percig kell jól játszanunk, hanem sokkal hosszabb ideig. Néha könnyen elveszítettük a labdát, jobban kell kontrolláljuk a játékszert, és kevesebb kockázatot vállaljunk, legyenek pontosabbak a passzok. A stadionban nagyon jó hangulat volt, a meccs végi közös éneklés pedig nagyon tetszett. Örvendek, hogy itt lehetek, remélem, hogy a nézőket vissza tudjuk csalogatni a lelátókra, habár most nagyon nehéz, hiszen tél és hideg van” – összegzett Storck.

Ștefănescu duplázott a Dinamo ellen •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Ștefănescu duplázott a Dinamo ellen
Fotó: Pinti Attila

A Dinamo ellen duplázó Marius Ștefănescu is kiemelte, hogy főleg az első félidőben játszott jól a Sepsi OSK. „Nehéz mérkőzés volt, de jól kezdtünk. Kétszer is betaláltunk, tudtuk, hogy a Dinamo is ki fog nyílni. Volt még néhány lehetőségünk, amelyekkel le kellett volna zárnunk a meccset. A győzelemmel ismét közelebb kerültünk a rájátszáshoz” – mondta az OSK házi gólkirálya.

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
FCSB FCSB
18
11
4
3
31-18
37
2
Kolozsvári CFR CFR
18
9
5
4
31-18
32
3
Universitatea Craiova U Craiova
18
9
5
4
26-17
32
4
Bukaresti Rapid Rapid
18
8
7
3
33-20
31
5
Petrolul Ploiești Petrolul
18
5
11
2
21-17
26
6
Kolozsvári U Kolozsvári U
18
6
8
4
27-26
26
7
FC Hermannstadt Hermannstadt
18
5
10
3
24-18
25
8
Konstancai Farul Farul
18
7
4
7
27-30
25
9
Galaci Oțelul Oțelul
18
4
11
3
19-17
23
10
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
18
6
5
7
21-21
23
11
Aradi UTA UTA
18
5
7
6
21-25
22
12
FC Voluntari Voluntari
18
5
6
7
24-31
21
13
Jászvásári Poli Jászvásár
18
4
7
7
21-26
19
14
FC U Craiova 1948 FC U Craiova
18
5
3
10
28-33
18
15
Bukaresti Dinamo Dinamo
18
2
4
12
10-30
10
16
FC Botoșani Botoșani
18
0
9
9
18-35
9
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Nem bírt egymással a CFR és a Craiova, az oltyánok átvették a vezetést

Gól nélküli döntetlennel zárult a Kolozsvári CFR és az Universitatea Craiova összecsapása a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában vasárnap este.

Fábio Vianna: jót fog tenni ez a győzelem az önbizalmunknak (videóval)

Öt nyeretlen bajnoki után újra győzött a Sepsi OSK, amely 2–1-re verte az FC Voluntari-t. Fábio Vianna szerint erre a sikerre volt szüksége a csapatnak, Ovidiu Burcă azonban a megnyert mérkőzés után is hiányolta a nyugodtabb lezárást.

Két hónap után nyert ismét, fontos győzelemmel mehet a bajnoki szünetre a Sepsi OSK

Megszakította rossz sorozatát, vasárnap kora este hazai pályán legyőzte az FC Voluntari együttesét a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának felénél. A háromszékiek egy félidőt emberelőnyben játszva is megizzadtak a három pontért.

Elég volt a botladozásból, győzelemmel menne szünetre a Sepsi OSK

Az elmúlt öt forduló alapján a Szuperliga két leggyengébb formában lévő együttese találkozik vasárnap Sepsiszentgyörgyön. Az OSK két pontot szerzett ebben az időszakban, az FC Voluntari egyet sem, így mindkét csapatnak égetően szüksége lenne a sikerre.

Az újonc Corvinul megviccelte az FCSB-t

Nagy meglepetés született a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában: az élvonalba újoncként feljutó Vajdahunyadi Corvinul 1–0-ra győzte le az FCSB-t Bukarestben. A vendégek sikerükkel megelőzték a fővárosi együttest a tabellán.

Valentin Suciu: Az önbizalom kezdett visszatérni

Az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U döntetlent játszott a szombati Szuperliga-mérkőzésen. Valentin Suciu szerint csapata az első félidőben jobb volt ellenfelénél, a vendégek vezetőedzője pedig a hazaiak szervezettségét és agresszivitását emelte ki.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!