Feszült légkörű volt végig a csütörtök esti mérkőzés, amelyen a Szuperliga 3. helyén végzett Kolozsvári CFR, illetve az alsóházi rájátszást megnyert, az EKL-osztályozón az FC Voluntari-t büntetőkkel legyőző FC U Craiova csapott össze a fellegvári stadionban.
Már a meccs elején érződött, hogy nagy a tét, egyben a feszültség, ennek ellenére mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, a szünetre mégis 0–0-s állásnál vonultak a felek. A második játékrészben a CFR előbb egy lesgólig jutott, majd Kovács István játékvezető kissé szigorú volt Bauzával szemben, akinek egy szabálytalanságot követően másodszorra is felmutatta a sárga lapot, így kiállította.
Az emberelőnybe került CFR támadásban több nagy lehetőséget is kialakított, ám kapusuk, Scuffet védésére is szükség volt Chițu jól helyezett, lapos lövésénél. A Craiova kapusa, Gurău kiváló formában védett, hárította Bîrligea két lövését, majd Kolinger ziccerét is, így jöhetett a 2x15 perces hosszabbítás.
A 97. percben Petrila távoli beívelésénél nem figyeltek a craiovaiak, Kolinger pedig a hálóba bólintott (1–0). A szünet előtt Huyghebaert lépett oda csúnyán a félpályán Bîrligeának, így a videóbírót is igénybe véve őt is kiállította Kovács.
A hosszabbítás második felében pár percre félbe szakadt a mérkőzés, mivel a craiovaiak a játékvezetés ellen tiltakozva le akartak szállni a pályáról, majd végül folytatódott a játék. A Craiova kilenc emberrel a pályán nem tudott komolyabb veszélyt jelenteni, így a kolozsváriak megnyerték az EKL-selejtező döntőjét.
A Kolozsvári CFR lemaradt a címvédésről a Szuperligában, és a harmadik helyen zárta a bajnokságot, a következő szezonban is ott lesz Európában, a harmadik számú kiírásban, a Konferencia Ligában.
A Sepsi OSK hátrányból fordítva 3–1-re legyőzte a Kolozsvári CFR-t szombaton a Szuperliga 9. fordulójában. A háromszékiek a botoșani-i kudarcra adott válaszként értékelték a sikert, Marius Șumudică viszont úgy vélte, csapata saját magát verte meg.
Ez gyógyír a múlt heti nagyarányú vereségre. A Sepsi OSK úgy nyert a Kolozsvári CFR ellen, hogy a szünetben még hátrányban volt. Hármat lőtt a pihenő után, a győzelem után előkelő helyen van a labdarúgó élvonal rangsorában.
Halálos baleset történt szombaton a büdösfürdői mofettánál: egy férfi életét vesztette, a másikat életveszélyes állapotban szállították kórházba.
Több mint száz ország mintegy háromezer sportolója között álltak rajthoz felső-háromszéki lovasok a Kirgizisztánban megrendezett VI. Nomád Világjátékokon.
Oana Gheorghiu ügyvivő miniszterelnök-helyettes is keményen bírálja az AUR tervezetét, amely jelentős bírsággal sújtaná azon közhivatalt betöltő személyeket, akik nem hajlandóak megcsókolni a román zászlót annak ünnepnapján.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!