Hirdetés

Jobban megismerné a játékosokat a Sepsi OSK vezetőedzője

Bizakodva várhatják a bajnokság folytatását a Sepsi OSK játékosai
Fotó: Pinti Attila

Véget ért a rövid téli vakáció, a sepsiszentgyörgyi labdarúgócsapat küldöttsége szerdán már el is utazott a törökországi edzőtáborba. A Sepsi OSK két barátságos mérkőzést játszik, a szakvezetés az erőnlét fejlesztésére helyezi a hangsúlyt.

A Sepsi OSK remek formában fejezte be az elmúlt évet, a legutóbbi négy bajnoki mérkőzésén háromszor megszerezte a győzelmet, egyszer pedig döntetlent játszott, ennek köszönhetően az együttes az ötödik, felsőházat érő helyen tölti a téli szünetet a Szuperligában.

Hirdetés

A javuló eredményekben nagy szerepe volt a frissen kinevezett Bernd Storck vezetőedzőnek, irányításával a székelyföldi gárda elmozdult a mélypontról, és bizakodva várhatja a bajnokság folytatását. „Amióta megérkezett az új edző, négy meccsből tíz pontot szereztünk, ezt azt jelenti, hogy szükség volt a váltásra.

Jobb lett a hangulat, látszik is az eredményeken, a csapat játéka fejlődött, és örülünk, hogy pozitív hozadéka volt az edzőcserének”

– fejtette ki Hadnagy Attila, a Sepsi OSK sportigazgatója.

Hadnagy Attila: örülünk, hogy pozitív hozadéka volt az edzőcserének •  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

Hadnagy Attila: örülünk, hogy pozitív hozadéka volt az edzőcserének
Fotó: Facebook/Sepsi OSK

Tőle megtudtuk, hogy a csapat kerete szerdán reggel egyből elutazott az antalyai edzőtáborba, ahol január 13-ig tartózkodnak. Minden játékos egészséges, csütörtökön egy fizikai tesztet végeznek el rajtuk és az eredmények után kezdik el az edzéseket. „Bernd Storck vezetőedző először fel akarja mérni a labdarúgók állapotát, aztán leginkább az erőnléti felkészülésre helyezik a hangsúlyt.

Az edző számára a legfontosabb, hogy jobban megismerje a játékosokat az edzőtáborban, hiszen az érkezése óta erre kevés lehetősége volt”

– közölte Hadnagy Attila.

A Sepsi OSK napi két edzéssel készül és két barátságos mérkőzést játszik Belekben, előbb január 9-én a német másodosztályban 13. helyezett Magdeburg, majd 12-én a magyar NB I-ben a kilencedik helyet elfoglaló Újpest lesz az ellenfele.

Bernd Storck vezetőedző leginkább az erőnléti felkészülésre helyezi a hangsúlyt •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Bernd Storck vezetőedző leginkább az erőnléti felkészülésre helyezi a hangsúlyt
Fotó: Pinti Attila

A sportigazgató elmondta, nagy változások biztosan nem lesznek az együttes keretében a téli szünetben.

Legfeljebb egy-két új játékos érkezhet, a szakvezetés később fogja eldönteni, hogy szükséges-e erősíteni, valamint, hogy kit igazolnak le a bissau-guineai középpályás, Francisco Junior helyére, akivel már nem számol a klub a felelőtlen viselkedése miatt.

Kapcsolódó

A bajnokság alapszakaszából még kilenc forduló maradt hátra, az egy hónapos téli szünet után a január 20-ai hétvégén folytatódik a szezon, amikor a Sepsi OSK a Jászvásári Polit fogadja.

Hadnagy Attila megjegyezte, a januári újrakezdés a legfontosabb, és úgy véli,

azoknak a csapatoknak van nagy esélyük arra, hogy bejussanak a felsőházi rájátszásba, amelyek jól indítják az évet.

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
FCSB FCSB
21
13
5
3
38-20
44
2
Kolozsvári CFR CFR
21
10
6
5
37-21
36
3
Universitatea Craiova U Craiova
21
9
7
5
31-23
34
4
Bukaresti Rapid Rapid
21
8
9
4
34-22
33
5
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
21
8
6
7
27-25
30
6
Konstancai Farul Farul
21
8
6
7
30-31
30
7
FC Hermannstadt Hermannstadt
21
6
11
4
27-23
29
8
Kolozsvári U Kolozsvári U
21
7
8
6
28-31
29
9
FC U Craiova 1948 FC U Craiova
21
8
3
10
33-33
27
10
Petrolul Ploiești Petrolul
21
5
12
4
22-22
27
11
Galaci Oțelul Oțelul
21
5
11
5
22-22
26
12
Aradi UTA UTA
21
5
9
7
23-28
24
13
FC Voluntari Voluntari
21
6
6
9
26-34
24
14
Jászvásári Poli Jászvásár
21
5
8
8
25-31
23
15
Bukaresti Dinamo Dinamo
21
4
4
13
13-31
16
16
FC Botoșani Botoșani
21
1
9
11
20-39
12
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Elképesztő, máris kirúgták a Sportklub edzőjét

Kevesebb mint egy hónap után menesztette a Csíkszeredai Sportklub a novemberben érkezett Peteris Skudrát: a lett vezetőedzővel egyetlen pontot szerzett a csapat a jégkorong Erste Ligában, miközben sorra jöttek a vereségek.

Heras a Poli ellen is lecsapott, az élmezőnyben a Sepsi OSK

Fontos hazai győzelmet aratott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó 2. Ligában, a 15. forduló zárómeccsén, hétfőn délután a házi gólfelelős Heras találatával megverte a felsőházba vágyódó Jászvásári Polit.

Székelyhon

Elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat csíkszeredai főasszisztense

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.

`
Krónika

„Botrányos, felelőtlen”. Háborús bűnöst tüntetett ki Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen?

Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.

Krónika

Kifütyülték a miniszterelnököt Gyulafehérváron, az államfő Bukarestben „népfürdőzött” a román nemzeti ünnepen

Több mint 3000 román és szövetséges katona részvételével rendezték meg hétfőn Bukarestben a hagyományos katonai díszszemlét a Román Királyság és Erdély egyesülését egyoldalúan kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 107. évfordulója alkalmából.

Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Ez is érdekelheti

Heras a Poli ellen is lecsapott, az élmezőnyben a Sepsi OSK

Fontos hazai győzelmet aratott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó 2. Ligában, a 15. forduló zárómeccsén, hétfőn délután a házi gólfelelős Heras találatával megverte a felsőházba vágyódó Jászvásári Polit.

Újabb súlyos pofont kapott a Kolozsvári CFR (videóval)

Hiába játszott egész meccsen fölényben a Kolozsvári CFR, házigazdája, az FC Argeș könyörtelenül kihasználta a lehetőségeit és magabiztosan nyert szombaton a labdarúgó Szuperliga 18. fordulójában.

Piros pont a Rapidnak: magyar nyelvű üzenettel fogadták a csíkiakat

A Bukaresti Rapid vezetősége remek házigazdának bizonyult, magyar nyelvre lefordított üzenettel fogadta a vendég FK Csíkszeredát a két csapat péntek esti bajnoki mérkőzésén.

Kemény büntetésre számíthat az FK Csíkszereda bosszankodó légiósa (videóval)

Újabb nagyarányú vereséget szenvedett az FK Csíkszereda a fővárosban, pénteken este 4–1-re kapott ki a Bukaresti Rapid otthonában. A találkozó után Ilyés Róbert vezetőedző közölte, hogy Anderson Ceara büntetésre számíthat a kifakadásáért.

Csak egy félidőn át tartotta a lépést a Rapiddal az FK Csíkszereda (videóval)

Az első játékrészben bátran rohamozott a piros-fehér gárda Bukarestben, a szünet után viszont elfáradt, támadásban veszélytelen volt, a Rapid pedig a hajrában gyors egymás után két gólt szerezve eldöntötte a mérkőzést a Szuperliga 18. fordulójában.

Meglepné az éllovas Rapidot az FK Csíkszereda

Az éllovas otthonában vendégeskedik pénteken este az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 18. fordulójában. A Slobozia elleni hazai sikert követően magabiztosan utaznak a fővárosba a piros-feketék, és céljuk, hogy meglepjék a Rapidot.

Az FK Csíkszereda nyitja és zárja az év utolsó fordulóit a Szuperligában

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) nyilvánosságra hozta az élvonalbeli bajnokság idei két utolsó fordulójának menetrendjét. Kiderült, hogy az FK Csíkszereda előbb nyitja, majd zárja a játéknapokat, és mindkétszer idegenben lép pályára.

Megállítják a bajnokságot, hogy a románok hangolhassanak a vb-pótselejtezőre

Keresik a megoldást, hogy a labdarúgó Szuperliga megálljon, amikor a nemzeti együttes a törökök elleni csatára készül. Ezzel hosszabb lenne a 2025–2026-os évad.

Pászka és Anderson Ceara is bekerült a Szuperliga hét csapatába

Két FK Csíkszereda-játékost is beválasztottak a labdarúgó Szuperliga 17. fordulójának csapatába: Anderson Ceará parádés távoli bombával, Pászka Lóránd pedig gólpasszal vette ki a részét a piros-feketék Unirea Slobozia elleni győzelméből.

Nem csak az FK Csíkszereda találkozóján volt téves a VAR-döntés (videóval)

Rosszul húzták be a lesvonalat. Sőt, a videóbírónak nem is kellett volna közbeavatkoznia a labdarúgó Szuperliga hétvégi meccsén.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!