Rosszul kezdődött a szombat délelőtt rendezett találkozó a székelyudvarhelyi városi stadionban a Vasas Feminának, hiszen a vendégek már a hetedik percben előnyhöz jutottak, egy szögletet követően nagy kavarodás alakult ki Kajtár kapuja előtt, a labda pedig Colesnicencóról a hálóba pattant.
A gól nem fogta meg a lányokat, sőt a játékrész végén Țabur két találatával fordítottak, így a szünetben kisebb meglepetésre a Vasas 2–1-re vezetett.
A második játékrész az elsőhöz hasonlóan folytatódott, az Olimpia négy perc alatt két gólt lőtt, így kezdődhetett minden a Vasas számára. A lányok nem játszottak alárendelt szerepet a címvédővel szemben, több nagy helyzetet is kidolgoztak, de újabb gólt nem tudtak szerezni.
Andrási Csaba Sándor, a Vasas Femina edzője: „Egy nagyon szép meccs volt,
Az első félidőben nagyot harcoltunk, és átvettük a vezetést. A szünet után két elemi hibát vétettünk, ezt pedig könyörtelenül kihasználta az ellenfél. Valószínűleg az, hogy vezettünk a bajnok ellen, rányomta a bélyegét a játékunkra, ezért hibáztunk.
A folytatásban több nagy helyzetet is kialakítottunk, de egyszerűen nem tudtuk a labdát a kapuba juttatni. Az ilyen meccsekből tanulnunk kell, és hasznosítani a következő meccseinken.
már nincs akkora különbség az Olimpia és a Vasas között, mint ami volt két-három évvel ezelőtt”.
Az Olimpia 3–2-re megnyerte a meccset, és megerősítette helyét a táblázat élén. Amúgy a fordulóban több meglepetés is született, Borgóprund legyőzte Kisbecskereket és felugrott a dobogóra, a gyengélkedő Nagybánya öt góllal verte a Vasas kupaelődöntős ellenfelét, a Galaci Universitateát, míg a sereghajtó CSS Târgoviște megszerezte első győzelmét, idegeben verte a Bukaresti Fair Playt.
A legközelebb pénteken lép pályára a csapat, 15 órakor a CSS Târgoviște vendége lesz.
Női labdarúgó 1. Liga, 15. forduló
Székelyudvarhelyi Vasas Femina–Kolozsvári Olimpia 2–3 (2–1),
gólszerzők Țabur (42., 45+1.), illetve Colesnicenco (7., öngól), Bălăceanu (47., 59.)
Vasas Femina: Kajtár – Bíró E., Kis (Balázs, 73.), Dávid, Mițul, Colesnicenco, Barabási, Benő (Mitri, 55.), Vlădulescu, Țabur, Marinescu.
További eredmények
Borgóprundi Heniu–Kisbecskereki Fortuna 1–0
Nagybányai Függetlenség–Galaci Universitatea 5–0
Bukaresti Fair Play–CSS Târgoviște 2–8
Az Universitatea Alexandria szabadnapos volt.
Női labdarúgó 1. Liga, 2018–2019-es szezon
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Kolozsvári Olimpia | 16 | 15 | 0 | 1 | 78–6 | 45 |
| 2. | Kisbecskereki Fortuna | 16 | 9 | 3 | 4 | 35–21 | 30 |
| 3. | Borgóprundi Heniu | 16 | 9 | 2 | 5 | 29–21 | 29 |
| 4. | Székelyudvarhelyi Vasas Femina | 16 | 8 | 4 | 4 | 51–26 | 28 |
| 5. | Galaci Universitatea | 16 | 7 | 1 | 8 | 43–31 | 22 |
| 6. | Universitatea Alexandria | 16 | 6 | 3 | 7 | 34–34 | 21 |
| 7. | Nagybányai Independența | 16 | 6 | 2 | 8 | 43–47 | 20 |
| 8. | Bukaresti Fair Play | 16 | 3 | 1 | 12 | 20–84 | 10 |
| 9. | CSȘ Târgoviște | 16 | 1 | 0 | 15 | 14–77 | 3 |
A 2. Ligában újabb magabiztos győzelmet aratott a Vasas Femina II., a 11. fordulóban 5–0-ra verte a sereghajtó Bákói Magura együttesét. A következő fordulóban nem játszik a Vasas II., hiszen már korábban lejátszották a Szászrégeni Avântul elleni mérkőzést (3–1-es vereséget szenvedett a Vasas II.).
Női labdarúgó 2. Liga, 1-es széria, 11. forduló:
Vasas Femina II.–Bákói Magura 5–0 (2–0),
gólszerzők Timár 2, Orbán 2, Bíró.
Vasas Femina II.: Sándor – Egyed, Bíró A., Dakó, Timár, László, Tamás, Orbán, Nagy, Tóásó, Szász. Játszott még: Dénes, Hodor és Pásztor.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!