Harminc ezer lejre bírságolta a Marosvásárhelyi Csendőrség az FK Csíkszeredát, miután a vád szerint alkoholfogyasztás történt a stadion VIP-páholyában a Bukaresti Rapid elleni mérkőzésen. Az esetet követően hat magyar állampolgárt vontak eljárás alá, köztük nőt és fiatalkorút is, kettőjüket helyszíni bírsággal sújtották, majd mindannyiukat fél évre kitiltották a stadionból.
Az FK Csíkszereda elnöke, Szondy Zoltán a Székely Sportnak elmondta, hogy nem jogász, ezért nem is szeretné jogi szempontból értékelni a helyzetet, de az eset kapcsán a klub mindenképpen jogorvoslatért folyamodik.
Közölte, hogy a klub már jogi szakvéleményt is kért az esetről. Kikértünk egy komoly jogi szakvéleményt, amely szerint a büntetés kiszabása jogszerűtlen volt, és fellebbezés esetén meg fogjuk nyerni ezt az ügyet. Ezért ennek a jogi szakvéleménynek a birtokában mi fellebbezünk is” – fejtette ki.
A klubelnök szerint a történtek mögött nem egyszerű szabályszegés áll, hanem tudatos provokáció.
– tette hozzá.
Úgy véli, a VIP-páholyba kivonuló felfegyverzett csendőrök fellépése túlzó volt, és nem a klub vagy a szurkolók ellen irányult közvetlenül.
„Ennek nem is mi voltunk az elsődleges célpontjai, sokkal inkább a Tusványos kapcsán itt tartózkodó különböző rangú magyarországi politikusok, akiknek meg akarták mutatni egy kis erőfitogtatással, hogy mi is a helyzet itt Romániában” – fogalmazott Szondy.
A jelenet szerinte méltatlan volt a helyszínhez és az alkalomhoz. „Nem a Csíkszereda–Rapid volt az első meccs, amelyikre elmentem, és nem a csíkszeredai stadion az első, amelybe a lábamat betettem.
– vélekedett az elnök.
A stadionban jelen lévő magas rangú román és magyar politikusok előtt zajló jelenetet Szondy szerint nem lehetett másként értelmezni.
„Ne felejtsük el, hogy ebben a VIP-szektorban jelen volt több magyarországi államtitkár, a román részről pedig egy miniszterelnök-helyettes, tehát ők is jó képet formálhattak róla, hogy mi a helyzet errefelé” – zárta gondolatait Szondy Zoltán.
Magyarországi sajtóértesülések szerint, ha minden a terv szerint alakul, akkor Pászka Lóránd a hétvégén aláírhat a Szuperligában újoncához.
A folytonosságot helyezték előtérbe, kevés változást eszközöltek a Marosvásárhelyi VSK teremlabdarúgócsapatánál. A célkitűzés egyértelmű, túlszárnyalnák az előző szezonbeli teljesítményüket és az új idényben döntőt játszanának a bajnokságban.
Menet közben vesztett el két kocsit a Nagyvárad–Konstanca vonalon közlekedő InterRegio személyvonat kedden este. A kocsik a vontatókapocs meghibásodása miatt szakadhattak le, az utasok pedig két állomás között, a mezőn rekedtek.
A kormány által a különleges nyugdíjak rendszerének átalakítására kidolgozott reform minden olyan kategóriát érint, amely ilyen juttatásokban részesül, nem csak a bírókat és ügyészeket – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.
Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!