Az elmúlt napokban a román és a magyarországi sajtóban is megjelent a hír, miszerint az FK Csíkszereda hamarosan megválna Szabó István vezetőedzőtől, miután a csapat négyből négy vereséggel kezdte az idényt. Szondy Zoltán klubelnök a Székely Sportnak határozottan cáfolta a híresztelést. Leszögezte, az FK nem az a csapat, ahol három-négy fordulót követően váltogatják az edzői stábot.
„Meg kell érteni, hogy a román sportsajtó, főleg az FK Csíkszereda, de nagyon sokszor a Sepsi OSK esetében is, gyakran hazudik. Kitalálnak egy sztorit, amit aztán a többi honlap is átvesz. Engem Magyarországról is felhívtak azért, mert a csakfoci.hu megírta, hogy váltjuk le az edzőt.
– fejtette ki Szondy Zoltán.

A klubelnök hangsúlyozta, az FK Csíkszereda arról híres, hogy náluk sokáig kitartanak az edzők, és nem áll szándékukban ezen változtatni.
„Suciu Vali négy, Ilyés Róbert három évig volt az edzőnk. Mindketten kitöltötték a szerződésüket mielőtt szétváltak útjaink. Mi nem az a klub vagyunk, amelyik két-három rosszabb eredmény után leváltja az edzőt.
Ez legyen nagyon világos, vagyis jelen esetben négy mérkőzés után nem áll szándékunkban megszabadulni senkitől. Más kérdés, hogy jobban kéne játszani, de ezt az edzők és a játékosok is nagyon jól tudják” – fogalmazott.

Szondy Zoltánt az első fordulók gyengébb szereplésének okáról is kérdeztük.
„Szerintem túl hamar élesedett a csapat. Ezt azért merem ilyen hangsúlyosan kijelenteni, mert az edzőtáborban is többször elmondtam. Nem tudom, ki látta az interneten keresztül a mérkőzéseinket, de a Csíkszereda a Győr, a Dunaszerdahely és a Radnički ellen olyan jól játszott, hogy már akkor megijedtem, mert ez azt jelentette, hogy nagyon hamar pörgött százszázalékosan az együttes. Valószínűleg a játékosok bizonyítani akartak az edzőknek. Ne feledjük el, hogy a magyar bajnokot úgy vertük meg, hogy szinte nem értek labdába.
Sajnos igazam lett. Visszatérve az edzőtáborból, a Vajdahunyad ellen egyszerűen nem ismertünk rá a csapatra. A szakmai stáb tisztában van a helyzettel, szerintem tudják, hol kell korrigálni, és én tényleg úgy vélem, ezt a csíkszeredai hagyományt, amit az egész román futballban tisztelnek, tartsuk be és ne kezdjünk el lemondásokat kiabálni” – osztotta meg véleményét a klubvezető.

Emlékeztetett, hogy az előző szezonban is hasonló volt a helyzet, négy forduló után 1 ponttal szintén az utolsó helyen állt a csapat, és akkor is elindult az interneten az edzőváltási spekuláció, ám a csapat megrázta magát és hétről hétre bizonyítva megérdemelten tartotta meg helyét a legjobbak között. Éppen ezért türelemre int mindenkit.
„Ebben az esetben is legyen türelmünk, legyen egy kicsi bizalmunk, hiszen ez hosszútávú történet, ez a bajnokság egy maraton, és semmivel sem lesz könnyebb a helyzetünk, ha két-három forduló után edzőket kezdünk cserélni” – hangsúlyozta az FK klubelnöke.
Végletekig kiélezett csata, kétszeri egyenlítés, és hosszabbítás után dőlt el a jégkorong Román Kupa döntője. A Gyergyói Hoki Klub vasárnap kora este visszavette a trófeát a rivális Brassói Coronától.
Egy évre szóló eltiltással és 1100 lejes pénzbírsággal sújtotta a Brassó Megyei Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a Sárkány SE (Șercaia) játékosát, Ioan Racoțit, aki a Brassó megyei 5. Liga első fordulójában megütötte a játékvezetőt.
Az Avram Iancu emlékének szentelt cebei (Țebea) ünnepségek alkalmából megfogalmazott vasárnapi üzenetében Nicușor Dan hangsúlyozta, hogy a tisztelet kifejezése mindazok iránt, akik hozzájárultak a román nemzet emancipációjához.
Több mint száz ország mintegy háromezer sportolója között álltak rajthoz felső-háromszéki lovasok a Kirgizisztánban megrendezett VI. Nomád Világjátékokon.
Oana Gheorghiu ügyvivő miniszterelnök-helyettes is keményen bírálja az AUR tervezetét, amely jelentős bírsággal sújtaná azon közhivatalt betöltő személyeket, akik nem hajlandóak megcsókolni a román zászlót annak ünnepnapján.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!