Izzasztó hőségben léptek pályára szombaton délelőtt a csapatok. Néző is alig volt a lelátón, körülbelül 15 rajongó látogatott ki a sétatéri stadionba. A játékosok viszont lendületesen kezdték el a meccset, az SZFC már a harmadik percben előnyhöz jutott: Czimbalmos Zalán futott el a balszélen, a labdát bekísérte az ellenfél büntetőterületére, ahol szépen tálalt Ribarics Roland elé, ő pedig berúgta a Maros megyei együttes hálójába.
Egészen a félidő derekáig nagyon jól játszott az udvarhelyi csapat, azonban ezután következett egy kis megingás, és fordítottak a vendégek: előbb egy nagy védelmi bakit használtak ki a régeniek a 22. percben, majd a 33. minutumban egy távoli lövéssel vették át a vezetést.
Kiegyenlített második félidőt játszott a két együttes, mindkét oldalon óriási helyzeteket hagytak ki – többek közt egy távoli SZFC-bombánál a keresztléc sarkáról pattant kifelé a labda. Több gól már nem született, így a Szászrégeni Lendület megnyerte a találkozót, és megszakította az udvarhelyiek veretlenségi sorozatát.
A két harmadosztályos együttes korábban már találkozott a felkészülési időszakban, július végén a Szászrégeni Lendület otthonában 1–1-es döntetlennel ért véget az összecsapásuk. Ezen kívül az SZFC megverte az FK Csíkszereda U19-es csapatát 3–1-re, a magyarországi Zsámbékot pedig 2–0-ra.
– értékelt a meccs után Gálhidi György, a Székelyudvarhelyi FC edzője.
A szakvezető ugyanakkor közölte, hogy a szerdai kupameccsen sokkal jobban fognak teljesíteni, arra összeáll a játékuk is. A trénertől azt is megtudtuk, hogy több játékos is sérülés miatt kellett kihagyja ezt a mérkőzést: Kicsi Zoltán és Katona Arnold izomhúzódással küszködik, Silion Petru pedig még mindig nem épült fel.
Kupameccs előtt
Mint azt már korábban közöltük, szerdán 17.30-tól tétmeccset játszik az SZFC, a Román Kupa első körében a Kovászna megyei Papolc csapata fogadja az udvarhelyieket.
Labdarúgás, felkészülési mérkőzés, sétatéri stadion:
Székelyudvarhelyi FC–Szászrégeni Lendület 1–2 (1–2),
az udvarhelyiek gólszerzője: Ribarics Roland (3.).
SZFC: Sebestyén Attila – Csíki Dénes, Radirof Claudiu Gâlea, Urbán Dávid, Szabó Géza, Péter Mózes, Tankó Előd, Balázsi Attila, Modra Lehel, Ribarics Roland, Czimbalmos Zalán. Játszott még: Csifó István, Schram Péter, Pál Sándor, Simó Dávid, Demény Norbert.
Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.
Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!