Hirdetés

Székelyvarság csapata hazaköltözött

Székelyvarság két év alatt jutott fel a C-ből az A csoportba
Fotó: Facebook/Székelyvarsági Tartód SE

2017. szeptember 05., 18:54

A négy éve alakult székelyvarsági csapat végre saját pályáján játszhatott, múlt vasárnap Lövéte együttesét fogadta az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság A csoportjának második fordulójában. A B csoportban már csak a Korondi Ifjúság maradt százszázalékos, míg a C-ben gólzápor volt Kányádban.

2017. szeptember 05., 18:54

Székelyvarságon a központi iskolánál balra fordulva két kilométeres aszfaltúton lehet eljutni a múlt hét végén felavatott labdarúgópályához. Szép helyet találtak neki, a játékteret a helyi közösség hathatós segítségével építették meg, hálóval bekerítették, és fedett cserepadokat helyeztek el. Egy helybéli saját garázsát ajánlotta fel öltözőnek, amíg megépítik a pálya mellettit.

Közel kétszázötven néző volt kíváncsi az első mérkőzésre.

Hirdetés

Az A csoportban újonc hazaiakra nehéz meccs várt, hiszen az előző szezon bronzérmese, Lövéte látogatott hozzájuk. A játék nagy részében viszont egyenlő partnerek voltak. A vendégek a második félidő elején vezetéshez jutottak, majd a varságiak büntetőt lőhettek, ám kihagyták. A lövéteiek a hajrában egy jól eltalált lövéssel újabb gólt szereztek, eldöntve a mérkőzést.

A hazai Tartód SE nem tudta otthon tartani a pontokat •  Fotó: Facebook/Székelyvarsági Tartód SE Galéria

A hazai Tartód SE nem tudta otthon tartani a pontokat
Fotó: Facebook/Székelyvarsági Tartód SE

A múlt héten még az a szóbeszéd járta, hogy Betfalva nem fog tudni teljes létszámban megjelenni Agyagfalván. Ezt a betfalviak a pályán cáfolták meg, magabiztos játékkal 5–2-re győztek.

Nem bírta a hajrát a Székelyudvarhelyi Sporting, hazai pályán hiába vezetett a 65. percig 1–0-ra, a vendég Nagygalambfalva a lefújásig Kovács révén négyszer talált be.

Siménfalva az első fordulóban aratott nagyarányú győzelmét követően (6–0 Parajdon) szép reményekkel várta a Korondi Ifjúság elleni mérkőzést a B csoportban. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, gólt viszont nem. A második játékrészben vezetést szereztek a hazaiak, majd rövidzárlat következett játékukban, a vendégek két perc alatt kettőt lőttek.

A hajrában mindkét csapat betalált, egyik gól szebb volt, mint a másik. Sikerével a Korondi Ifjúság az egyedüli olyan együttes a csoportban, amely két forduló után is százszázalékos.

•  Fotó: Facebook/Székelyvarsági Tartód SE Galéria

Fotó: Facebook/Székelyvarsági Tartód SE

Potyogtak a gólok Kányádon, tizenegy találatot láthatott a közönség. A vendég Kissolymos hiába uralta a mérkőzés nagy részét, védelmi hibáit a hazai csapat kihasználta, és a szerencsének is köszönhetően otthon tartotta a pontokat.

Zeteváralja kétszer is vezetett Homoródszentmárton ellen, viszont nem tudta megnyerni a mérkőzést.

Múlt pénteken zárult az átigazolási szezon a körzeti bajnokságban. A legnagyobb játékosmozgás a Betfalvi Ifjúságnál volt, Csekefalváról hat labdarúgó érkezett. A többi együttesnél egy-két játékost igazoltak, sokaknál ifjúsági korú focistákat.

Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság

A csoport, 2. forduló: 
Udvarhelyi Sporting–Nagygalambfalva 1–4 (1–0), vezették Fodor J. – Nagy Z., Puja T., gólszerzők Mihály Árpád (37.), illetve Kovács Levente (65., 73., 75., 89.);

Szentábrahám–Malomfalva 1–2 (1–1), vezették Kiss I. – Szécsi B., Ráduly I., gólszerzők Vass Andrei (45.), illetve Botházi Csaba (36.), ifj. Sófalvi Ottó (47.);

Szentegyháza–Szentlélek 6–0 (4–0), vezették Kovács B. – Kovács L., Joó R., gólszerzők Gergely Tibor (16.), Márton Zsolt (18.), Fancsali Előd (20., öngól), Majláth Szabolcs (44., 55.), Mag Arnold (74.);

Székelyvarság–Lövéte 0–2 (0–0), vezették Szabó A. – Csíki I., Incze Á., gólszerzők Demeter László (49.), Egyed Zsolt (87.);

Farkaslaka–Fiatfalva 4–0 (4–0), vezették Ilyés Cs. – Ozsváth A., Lőrincz Gy., gólszerzők Jankó Levente (3., 11.), Boda Krisztián (20.), Dénes Botond (35.);

Agyagfalva–Betfalva 2–5 (0–2), vezették Fodor J. – Kovács B., Bíró E., gólszerzők Szőcs Attila (50.), Birtalan Szabolcs (79.), illetve Zoltáni Róbert (15., 85.), Mére Levente (31.), Florin Șorodoc (67., 86.);
A Zetelaka–Felsőboldogfalva mérkőzést szerdán este nyolc órától játsszák az udvarhelyi műgyepes pályán.

Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – A csoport
M GY D V GK P
1. Lövétei Egyesülés 26 19 3 4 80–32 60
2. Udvarhelyi Sporting 26 17 3 6 89–51 54
3. Farkaslaki SE 26 15 5 6 94–39 50
4. Malomfalvi Ifjúság 26 13 7 6 68–47 46
5. Szentegyházi Vasas 26 14 3 9 63–42 45
6. Szentábrahámi Andycom 26 14 3 9 62–48 45
7. Nagygalambfalvi SE 26 11 8 7 46–37 41
8. Székelyvarsági Tartód SE 26 11 2 13 59–57 35
9. Agyagfalvi Lendület 26 9 7 10 73–59 34
10. Zetelaki Fenyő 26 10 4 12 47–63 34
11. Betfalvi Küküllő 26 10 3 13 63–70 33
12. Felsőboldogfalvi FTK 26 5 5 16 34–90 20
13. Fiatfalvi Sóskút 26 5 3 18 37–90 18
14. Szentléleki Nyikó 26 1 0 25 19–109 3

B csoport, 2. forduló:
Bögöz–Csekefalva 2–2 (0–1), vezették Szabó A. – Csíki I., Incze Á., gólszerzők Banka Levente (50.), Sipos Loránd (74., öngól), illetve Albert Hunor (22.), Tutó Balázs Levente (56.);

Hodgya–Bogárfalva 1–3 (0–3), vezették Bíró B. – Tifán A., Kecseti H., gólszerzők Molnár Károly (70.), illetve Györgydeák Milán (4.), Geréb L. Imre (14.), Magyari András (18.);

Siménfalva–Korondi Ifjúság 2–3 (0–0), vezették Barabás Z. – Fazakas K., Kiss I., gólszerzők Rákosi Csaba (53.), Keresztes Zsolt (87.), illetve Tófalvi László (54.), Balázs László (55.), Lőrincz Attila (75.);

Gagy–Parajdi SE 0–2 (0–1), vezették Szécsi B. – Ráduly I., Nagy Z., gólszerzők Ambrus László (14., 75.);

Farcád–Székelyderzs 1–0 (1–0), vezették Hegyi H. – Bán Zs., Csiszár F., gólszerző Kádár Csaba (33.);

Alsóboldogfalva–Zetelaka II. 0–4 (0–2), vezették Pál M. – Fazakas L., Kiss T., gólszerzők Szente Hunor (8.), Miklós Attila (25., 72., 90+2.);
a Nagygalambfalva II.–Kápolnásfalu találkozót elhalasztották.

Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – B csoport
M GY D V GK P
1. Zetelaka II. 26 20 3 3 70–30 63
2. Korondi Ifjúság 26 18 3 5 68–39 57
3. Siménfalvi Ifjúság 26 14 3 9 74–46 45
4. Bogárfalvi Gordon 26 12 5 9 77–70 41
5. Csekefalvi Fortuna 26 10 8 8 71–64 38
6. Parajdi SE 26 11 4 11 69–70 37
7. Farcádi SE 26 10 6 10 43–53 36
8. Bögözi SE 26 10 5 11 54–53 35
9. Gagyi Gagyvize 26 9 6 11 39–42 33
10. Kápolnási SE 26 8 5 13 58–66 29
11. Alsóboldogfalvi Akarat 26 8 3 15 56–74 27
12. Nagygalambfalva II. 26 8 3 15 45–83 27
13. Székelyderzsi SE 26 7 3 16 60–77 24
14. Hodgyai Budvár 26 6 5 15 59–76 23

C csoport, 2. forduló
Betfalvi Ifjúság–Parajdi SK 1–3 (1–2), vezették Pál M. – Fazakas L., Kiss T., gólszerzők Gál Levente (35.), illetve Bărbătei Levente (22.), Káli Béla (38.), Czucza Jácint (52.);

Alsósófalva–Szentpéter 3–2 (1–1), vezették Ozsváth A. – Ilyés Cs., Lőrincz Gy., gólszerzők Csortán István (25.), Fülöp Hunor (49.), Fülöp Dávid (60.), illetve Máthé Domokos (13.), Schnaider Emil (77.);

Kányád–Kissolymos 6–5 (4–3), vezették Fodor J. – Puja T., Joó R., gólszerzők Péter Imre (11.), Zoltán Ferenc (14.), Péter Róbert (20., 52.), András Norbert (41.), Forró Dénes Csaba (90.), illetve Fogarasi Szilárd (7., 9.), Andrási Gyula (30., 47.), Demeter Zoltán (69.);

Zeteváralja–Szentmárton 2–4 (2–2), vezették Hegyi H. – Incze D., Csiszár F., gólszerzők Ilyés Richárd (24.), Andrási László (28.), illetve Kerekes Attila (25.), Bodor Ernő (39.), Lakatos Sándor (50., 63.);

Szentpál–Kobátfalva 1–1 (0–0), vezették Tifán A. – Bíró B., Kecseti H., gólszerzők Bartha Botond (48.), illetve Kiss Albert (60.);
Oklánd szabadnapos volt.

Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – C csoport
M GY D V GK P
1. Homoródszentmártoni Reménység 20 17 1 2 88–20 52
2. Kobátfalvi Nyikó 20 13 4 3 51–24 43
3. Zeteváraljai SE 20 13 2 5 48–27 41
4. Homoródszentpáli Radicza 20 8 5 7 31–40 29
5. Oklándi Rika 20 9 1 10 42–42 28
6. Parajdi SK 20 8 3 9 47–41 27
7. Kányádi SK 20 7 5 8 53–64 26
8. Homoródszentpéteri SE 20 8 1 11 41–44 25
9. Kissolymosi SE 20 6 2 12 45–55 20
10. Alsósófalvi SE* 20 6 3 11 32–59 15
11. Betfalvi Ifjúság 20 1 1 18 10–72 4
*Alsósófalvi SE büntetve 6 ponttal

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Ez is érdekelheti

Az egyiptomiak lőtték pontosabban a tizenegyeseket, ott vannak a nyolcaddöntőben

Tizenegyespárbajban dőlt el a továbbjutó kiléte a labdarúgó-világbajnokság péntek késő esti tizenhatoddöntőjében: Egyiptom és Ausztrália nem bírt egymással a rendes játékidőben és a hosszabbításban sem, a büntetőknél Mohamed Szalahék voltak pontosabbak.

Gól nélkül zárta a bulgáriai edzőtábort a Sepsi OSK

Két felkészülési mérkőzéssel fejezte be bulgáriai edzőtáborát a Sepsi OSK. Ovidiu Burcă együttese pénteken a Slavia Sofia és az FK Hebar ellen is pályára lépett, ám egyik találkozón sem sikerült betalálnia.

A főtáblára jutásért küzdenek a székelyföldi focicsapatok a kupában

Jövő héten rajtol a labdarúgó Román Kupa 2026–2027-es kiírásának regionális szakasza. A megyei kupagyőztesek hét régióban, háromcsapatos csoportokban küzdenek meg a főtáblára jutásért.

Papírforma eredményekre és látványos meccsekre számít a sepsiszentgyörgyi bunyós

A labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjének hajrájához érkeztünk, péntek este és szombat hajnalban újabb három mérkőzést rendeznek. Ezúttal Toró Ákost, a sepsiszentgyörgyi bunyóst kértük fel, hogy tippelje meg a párharcok végkimenetelét.

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Korábbi csapatához igazolt Bara Levente

A Szatmárnémeti Olimpia VSK csapatánál folytatja a székelyudvarhelyi középpályás. Bara Levente három év után újra a klub színeiben játszik.

Elképesztő hajrában győztek a portugálok, igazolták a papírformát a svájciak

A párharcok favoritjai harcolták ki a továbbjutást a labdarúgó-világbajnokság péntek hajnali és reggeli tizenhatoddöntőjében. Portugália hátrányból fordítva múlta felül Horvátországot, míg Svájc két góllal nyert Algéria ellen.

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!