A háromszéki gárda január 18. és 30. között Törökországban készült a labdarúgó 2. Liga tavaszi folytatására, ahol három felkészülési mérkőzést játszott. Az elsőn 4–2-es vereséget szenvedtek a magyarországi Kecskeméti TE ellen, majd 1–0-ra maradtak alul a bolgár PFK Montanával szemben, végül 2–1-re győzték le a montenegrói az OFK Petrovac együttesét.
Az antalyai edzőtáborban a fizikai felkészülésen volt a hangsúly, az időjárási nehézségek ellenére is sikerült maradéktalanul végrehajtani a programot, az edzőtábor egyik legfontosabb hozadéka az volt, hogy az új játékosok közelebb kerültek a csapat játékfelfogásához.
Néhány napos pihenő után a Sepsi OSK játékosai a klub sportbázisán folytatják a tréningeket, és a következő két hétben két hazai barátságos meccsen lépnek pályára harmadosztályú székely csapatok társaságában.
A piros-fehérek előbb február 6-án, 12 órától a Kézdivásárhelyi SE, míg február 13-án, szintén 12-től a Székelyudvarhelyi FC ellen játszanak.
A Sepsi OSK az év elején már találkozott a kézdivásárhelyiekkel, az idei első felkészülési meccsen 4–0-ra nyert a Sepsi Duna Aréna melletti műfüves pályán.
Ovidiu Burcă együttese az első hivatalos mérkőzésén február 11-én, 20 órától a Metalul Buzău vendége lesz a Román Kupa csoportkörének utolsó fordulójában. A másodosztályú bajnokság február 20-án folytatódik, az alapszakasz 18. fordulójában a háromszékiek a Bukaresti Dinamo SK otthonában szerepelnek.
A Gyergyói Hoki Klub lezárta a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-negyeddöntőt. Hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő 4:0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, míg a kék-fehérek pontot tettek az idényre.
Megjelent a labdarúgó Szuperliga és a 2. Liga rájátszásának eheti programja. A román válogatott vébéselejtezője miatti szünet előtt az FK Csíkszereda szombaton, a Sepsi OSK hétfő helyett vasárnap játszik majd.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!