A negyeddöntő párosításai, kedd: 17 órakor Barawa–Észak-Ciprus, Padánia–Pandzsáb. 20 órakor Kárpátalja–Kaszkádia, Nyugat-Örményország–Székelyföld (Hayes Lane, Bromley).
Hangosan éneklik a szurkolók és a játékosok a Székely himnuszt. Kedden romániai idő szerint 20 órakor a D csoport győztese, Nyugat-Örményország lesz az ellenfél a negyeddöntőben. Továbbjutás esetén az elődöntőben pedig a Kárpátalja–Kaszkádia párharc győztesével találkozhat Székelyföld válogatottja.
Székelyföld 3–1-re kapott ki, és a C csoport második helyén végzett. A játékosok kijönnek a pálya szélére, zúg a „Székelyföld!”, mindenkivel pacsiznak, vastapsot kapnak. A vereség ellenére nem szomorúak a szurkolók.
92. perc: Vége a mérkőzésnek. A vereség ellenére zúg a „Szép volt, fiúk!” a stadion minden részéről, már amennyi hallatszik a fel és leszálló gépek zajától. 1–3
90. perc: Összejött a szépítés! Szőcs indult meg, szólója végén át akarta emelni a kapus felett, a hálóőr védte a labdát, de nem tudta megfogni, Szőcs belsővel pedig az üresen maradt kapuba passzolta a labdát. 1–3
81. perc: Az első olasz helyzet a második félidőben, Nagy Barna szögletre ment, majd a beadást kiöklözi. 0–3
76. perc: Csizmadia nagyszerű passza után Fülöp Loránd ugrik ki, vezethetné a kapusra, ám a partjelző lest int. A szurkolók nagy felháborodására, hatalmas füttykoncert. 0–3
75. perc: Hodgyai került helyzetbe, de nem tud erősen a labdába rúgni, fogja a kapust. 0–3
73. perc: Szabadrúgáshoz jut Székelyföld, nagyjából 30 méterről, Csizmadia lövi, eltalálja a sorfalat, a kipattanót Mitra lövi rá, elakad a lábak között. 0–3
69. perc: Szőcs szlalomozik a padániaiak között, majd lő tizenhatról, a labda megpattan, és fogja a kapus. 0–3
A pálya széléről zúg a „Hajrá, székelyek!” A közönség egyértelműen a világoskék mezes fiúkkal tart.
63. perc: Az olaszok a védekezéssel vannak elfoglalva, a székelyek pedig hajszolják a szépítés, különösebb nagyobb lehetőség még nem volt. Györgyi Arthurt Fülöp Loránd váltja. 0–3
52. perc: Beadás, Hodgyait húzzák le, büntető. Bajkó végzi a tizenegyest, a felső kapufát találja telibe. Ez a harmadik kapufája a székelyeknek. Kakaskodás, egy olasz és Kilyén is sárgát kap. 0–3
50. perc: És jön a harmadik székely csere, Fülöp István helyett Hodgyai László a pályán. 0–3
46. perc: Folytatódik a mérkőzés. Két csere is volt a szünetben, Szőcs Loránd helyett Gazda József, míg Kis Szabolcs helyett az enyhe agyrázkódásából felépült Szőcs László a pályán. 0–3
45. perc: Györgyi kimaradt helyzetével ér véget az első félidő. Az első negyvenöt percben Székelyföld játszott, és gyakorlatilag Padánia rúgta a gólokat, mindegyik találatukat egy-egy nagy hiba előzte meg. Innen óriási bravúrra van szükség, hogy fordítson a válogatott.
45. perc: Eldőlni látszik a csoportgyőzelem, egy szögletet követően Nagy Barna hibázik, a labda pedig a saját hálójában köt ki. 0–3
42. perc: Györgyi nagyszerű szabadrúgása csapódik lefelé, a kapus óriási bravúrral tolja a kapufára. Hatalmas lehetőség volt ez is! 0–2
A csoportgyőztes Kárpátalja csapata megérkezett a pályához, egyből jobb lett a hangulat is.
36. perc: Andrea Rota cselezik keresztül a védelmen, Csizmadia az utolsó pillanatban blokkolja a lövését. 0–2
34. perc: Szőcs Loránd késik el egy becsúszással, sárga lapot kap. 0–2
32. perc: Már húzzák az időt az olaszok, egy-egy kirúgás közel egy percbe telik nekik. 0–2
A pálya szélén nagyon idegesítő, hogy szinte percenként érkezik, vagy száll le egy repülő. Vajon ebből mennyit érzékelnek a fiúk bent a pályán?
27. perc: Jól játszik Székelyföld, a következő gól azonban ismét Padániáé. Egy egyszerű helyzetben eladják a fiúk a labdát középen, Giacomo Innocenti pedig bevágja. 0–2
23. perc: Balról érkezik a labda, ami túl magas Györgyinek. 0–1
19. perc: Nem figyel a védelem, és Padánia megszerzi a vezetést, Gianluca Rolandone a gólszerző. Ez az első gól, amit kapott Székelyföld eddig a vébén. 0–1
18. perc: Kilyén beadását a kapus Bajkó feje elől bokszolja el. 0–0
16. perc: Újabb nagy székely helyzet, Györgyi beadásáról azonban Fülöp és Kis is centikkel marad le. 0–0
Az olaszok hosszú indításokkal próbálkoznak, a székely védelem rendre jól lép ki, így a padániai támadók rendre lesen maradnak. A helyszínen nagyjából százan szurkolnak a fiúknak. Közben megérkezett Fülöp Loránd is, aki szombaton még gólt lőtt az FC Botoșani színeiben a Medgyesi Gaz Metan ellen a labdarúgó 1. Liga alsóházi rájátszásnak záró fordulójában.
7. perc: Óriási lehetőség marad ki! 18 méterről, kissé balról szabadrúgáshoz jut Székelyföld, Fülöp mesterien teker a sorfal fölött, ám a labda a keresztlécen csattan. 0–0
A mérkőzést észak-ciprusi játékvezetők irányítják. Székelyföld: Nagy – Kilyén, Benkő-Bíró, Csizmadia, Csiszer, Mitra, Szőcs Loránd, Györgyi, Fülöp István, Kis, Bajkó.
2. perc: Fülöp vezet fel egy labdát középen, lepasszolja Györgyinek, aki visszagurít Mitra elé, akinek a lövése fölészáll. Nagy helyzet. 0–0
1. perc: Megkezdődött a mérkőzés, az olaszoké a kezdőrúgás. 0–0
20.02 Lejártak a himnuszok, az a székely himnusz. Padániának egy olasz mezzoszoprán énekesnő adta elő Verditől a Rabszolgák kórusát.
19.50 A válogatottat elkísérte Bölöni László, a legendás edző a csapat vezetőségével nézi végig a mérkőzést.
19.45 Padánia bement az öltözőbe, a székely fiúk még melegítenek. Padániánál kezdőként szerepel Marius Stankevicius, a több mint 60-szoros litván válogatott, aki megfordult többek között a Valenciában, a Sampdoriában, a Sevillában és Lazióban is.
19.26 Kijött a csapat az öltözőből, a játékosok nekifogtak melegíteni.
Az A csoportban Barawa 2-0-ra verte Ellan Vannint, Kaszkádia pedig 6-0-ra Tamil Eelam együttesét. Körbeverés történt az első három csapat között, Barawa lett az első, Kaszkádia a második, míg Ellan Vannin a harmadik, így az Isle of Man csapata kiesett.
A világbajnoki címvédő Abházia 2-2-t játszott Észak-Ciprussal, és kiesett, így a 9-16. helyekért játszik. Kárpátalja 5-1-re verte Tibetet és megnyerte a B csoportot.
18.45 A helyszínre közel harminc székelyföldi szurkoló érkezett már meg, egy részük egy hangulatos helyi pubban hangol a mérkőzésre.
15.28 Elindult a csapat a meccs helyszínére, a Bedfond Recreation Centerbe, amely a Heatrow repülőtér közelében található.
Székelyföld korábban az észak-ciprusi CONIFA európa-bajnokságon mérkőzött meg Padániával, akkor 1-1 lett az eredmény, a székelyek gólját pedig Szőcs László rúgta, aki várhatóan ma is pályára lép.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!