Az elmúlt hétvégén Székelyföldre látogató Szabó István a Székely Sportnak megerősítette, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytat az FK Csíkszeredával a piros-feketék vezetőedzői pozíciójának betöltéséről. Amennyiben sikerül pontot tenni a papírformaságok végére, tervei szerint jövő hónap elején térne vissza, illetve a hónap közepétől állna munkába.
A megállapodás szerint vele tart majd segítője, a székelyudvarhelyi származású Kerekes Barna, akivel hosszú évek óta dolgoznak együtt.
A dabasi együttműködést követően Kecskeméten értek el elévülhetetlen sikereket, közös munkájuk gyümölcseként 2023-ban a KTE újoncként második helyen végzett a magyar bajnokságban. Kerekes pályafutása kétharmadában a Ferencvárosi TC-ben utánpótlás-neveléssel foglalkozott.
A több mint 27 éves edzői tapasztalattal rendelkező Szabó István eddig kizárólag Magyarországon dolgozott.
Korábban irányította többek között a Ceglédi VSE, a Kiskunfélegyháza, a Tiszakécskei LC, az FC Dabas, a Kecskeméti TE, valamint a Nyíregyháza Spartacus FC csapatait is. A Tiszakécskével NB III-as bajnoki címet és feljutást ünnepelt, míg a KTE-vel az NB II-ből jutott fel ezüstérmesként, majd zárt az élvonalban is második helyen a klubbal.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!