Az FK és az OSK utánpótláscsapata bravúrt bravúrra halmozva jutott el a fináléig. A Sepsi OSK sorrendeben a Brassói Kids Tâmpa (7–1), az FC Buzău (8–0), a Konstancai Farul (2–0) és a Kolozsvári U (2–1 és 2–1) együttesét legyőzve lett finalista, míg az FK Csíkszereda sorrendeben a Ceahlăul Piatra Neamț (5–4), az FC Botoșani (3–0), a Kolozsvári CFR (5–3, büntetőlövések után) és az FCSB (2–1 és 3–3) kiejtésével jutott kupadöntőbe.
A sepsiszentgyörgyi csapat vezetőedzője, Lucian Nicolau szerint már az nagy eredmény, hogy a Sepsi OSK utánpótlás-akadémiája kupadöntőt játszik: „Ez az első döntő a klub számára az ifik szintjén. Láttam játszani az FK Csíkszereda U19-es csapatát, és az utóbbi három találkozón felvételei alapján egy zárt, kiegyensúlyozott játékra számítok.
– mondta Nicolau.
A másik kispadról Demény Norbert irányítja az FK Csíkszereda U19-es csapatát. Az edző kifejtette, az idény legfontosabb két mérkőzése következik számunkra, a Sepsi OSK elleni Román Kupa-döntő, majd egy héttel később a Kolozsvári U elleni bajnoki finálé. „Az elmúlt időszakban tíz, döntőnek beillő meccset játszottunk, az eredményeink jók voltak, ez már történelem. Meg kell újulnunk, és a legnagyobb komolysággal vesszük az előttünk álló meccseket.
Az csalóka lehet, hogy a Sepsi OSK az Elit Ligában csak az alsóházban szerepelt, hiszen az más csapat volt. Ez a gárda, amelyik kupadöntőbe jutott, a 3. Ligában, a felnőtt bajnokságban szerepelt. Tehát komoly tapasztalata van, és mozgósították minden energiájukat a kupa elhódítására. Meg szeretnénk nyerni a kupát. Ha döntőt játszik az ember, akkor csak ez lehet a cél” – nyilatkozta a tréner a Székelyhonnak.
A csütörtök délután fél 4-kor kezdődő Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–FK Csíkszereda U19-es kupadöntő helyszíne a márciusban átadott bukaresti Rapid-Giulești stadion. A mérkőzés játékvezetői: Bogdan Dumitrache, Cosmin Vatamanu (mindketten Bukarest) és Alexandru Pop (Konstanca), tartalék játékvezető: Ana Maria Terteleac (Berceni).
A találkozót élőben közvetíti a Digi Sport1 tévétársaság.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!