Hirdetés

Egyetlen meccsen sem tartotta be a hazai játékosokra vonatkozó szabályt a szuperligás klub

A galaci gárda egyetlen alkalommal sem felelt meg a szabályoknak
Fotó: Pinti Attila

Egyetlen mérkőzésen sem tartotta be a hazai játékosokra vonatkozó 5+6-os szabályt a Galaci Oțelul a 2024–2025-ös idényben. Jövőre 150 ezer eurós bírság vár azokra a klubokra, amelyek továbbra is figyelmen kívül hagyják a rendeletet.

Szomorú statisztikát tett közzé a Román Labdarúgó-szövetség (FRF): a 2024–2025-ös idényben a Galaci Oțelul egyetlen mérkőzésen sem teljesítette a kötelező 5+6-os szabályt, amely előírja, hogy legalább öt, a román válogatott számára bevethető – köztük egy U21-es – játékosnak a kezdőben kell lennie, és további hatnak a kispadon.

A klub ezzel olyan csapatok társaságába került, mint a Jászvásári Poli, a Bukaresti Dinamo és az Aradi UTA, amelyek szintén legalább harmincszor megszegték az előírást.

Hirdetés

Velük szemben a FCSB, a Kolozsvári U, a Hermannstadt, a Farul és a Petrolul minden fordulóban megfelelt a szabálynak. A Farul egyenesen túl is teljesítette azt, rendszeresen hét hazai játékost szerepeltetett.

Ami a Sepsi OSK-t illeti, a klub számára sem sikerült túl gyakran betartani az 5+6-os szabályt, amivel nagyjából a középmezőnybe sorolható be ebből a szempontból.

Az alapszakasz harminc mérkőzéséből mindössze hat alkalommal felelt meg maradéktalanul az előírásnak.

Bár több megmérettetésen is hét-nyolc román játékos kapott helyet a kezdőben, a kispadon nem mindig volt meg a szükséges létszám. Az alsóházi rájátszás során valamelyest javult a helyzet: a kilenc fordulóból öt találkozón sikerült teljesíteni a szabályt. Összességében tizenegy alkalommal tettek eleget az előírásnak a harminckilenc mérkőzésen, ami körülbelül 28 százalékot jelent.

A Sepsi OSK sem tudott túl sokszor megfelelni az elvárásoknak •  Fotó: Pinti Attila Galéria

A Sepsi OSK sem tudott túl sokszor megfelelni az elvárásoknak
Fotó: Pinti Attila

Az FRF új szabályrendszere értelmében a következő idénytől 150 000 eurós pénzbüntetés jár minden olyan gárdának, amely a szezon meccseinek legalább 75 százalékában nem tartja be az 5+6-os szabályt.

Az ebből befolyt összeget egy alapba helyezik, és az év végén szétosztják azok között, akik következetesen betartották az előírásokat.

Răzvan Burleanu, az FRF elnöke így fogalmazott: „A célunk, hogy hosszú távon is biztosítsuk a román játékosok fejlődését. Ezért lesz a rendszer rugalmasabb, de a szankciók is szigorúbbak.”

A Farul hiába teljesítette túl az elvárásokat, nem kapott pénzt érte •  Fotó: Pinti Attila Galéria

A Farul hiába teljesítette túl az elvárásokat, nem kapott pénzt érte
Fotó: Pinti Attila

Az UEFA-tól érkező 2 millió eurós támogatási keret is csak azoknak a kluboknak jár, amelyek egész szezonban megfelelnek az elvárásoknak. Idén csak három klub – az FCSB, a Kolozsvári U és a Hermannstadt – osztozik a pénzen, miközben a Farul, bár végig betartotta a szabályt, nem jut hozzá semmilyen támogatáshoz, mert nem került a legjobb háromba.

Az Oțelul tehát nemcsak az utánpótlásban, de pénzügyi szempontból is súlyos hátrányba kerülhet, ha nem változtat stratégiáján. A tét már nem csak a fejlődés, hanem a túlélés is lehet.

szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Két év jogi harc után felmentették a csíki vezérszurkolót

Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.

Átgázolt a hollandokon, magabiztos sikerrel indította a hokivébét Románia

Az történt, amire számítani lehetett: Hollandia nem tudta nehézzé tenni Románia dolgát, az esélyesebb együttes különösebb megerőltetés nélkül megnyerte a Sencsenben zajló divízió I/B világbajnokságon az első mérkőzését. Jól indul számukra a viadal.

Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

`
Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Krónika

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Ez is érdekelheti

Kilenc élvonalbeli klub kapott európai kupalicencet

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) közölte azoknak a kluboknak a listáját, amelyek megkapták az európai kupasorozatok 2026–2027-es szezonjában való induláshoz szükséges licencet.

Alkotmányellenes a Novák-törvény, az FK Csíkszereda elnöke szerint szemléletet kell váltani

Románia Alkotmánybírósága alkotmányellenesnek nyilvánította az egykori sportminiszter, Novák Károly Eduárd nevéhez köthető törvényt, amely előírta volna, hogy a hazai versenyeken legalább 40%-ban román sportolókat kell szerepeltetni.

A neheze még csak ezután jön az FK Csíkszeredának

Egyelőre sínen van az FK Csíkszereda, három fordulóval a vége előtt biztos bennmaradó helyet foglal el a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. A bajnoki hajrá viszont nehéznek ígérkezik, a play-out legjobbjai ellen kell bizonyítania.

Nem hátrál meg az FK, pontokra hajt az FCSB ellen

Fontos mérkőzés vár az FK Csíkszeredára: a bennmaradásért küzdő csíkiak pénteken este a címvédő FCSB-t fogadják a román labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában és pozitív mérleggel zárnák a találkozót.

Nem lesz pénteki jegyárusítás: fontos tudnivalók az FK–FCSB előtt

Csak csütörtök délután lehet jegyet vásárolni a péntek esti FK Csíkszereda–FCSB labdarúgó-mérkőzésre. A csíki klub részletes tájékoztatót adott ki a belépőkről, a szurkolói szabályokról és a pénteki találkozó lebonyolításáról.

Két év jogi harc után felmentették a csíki vezérszurkolót

Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.

Felértékelődhet a második hely a Szuperligában

Nagy a tét a román labdarúgás idei szezonjának végén, a Román Kupa döntőjének végeredménye hatással lehet a bajnoki küzdelmekre a Szuperligában.

Szorgalmas mezőnymunkájával a forduló csapatában az FK Csíkszereda védője

Az FK Csíkszereda hátvédje, Pászka Lóránd is helyet kapott a Szuperliga rájátszásának 6. fordulójának álomcsapatában. A védő kiemelkedő mezőnymunkájával és hasznos támadójátékával érdemelte ki az elismerést.

Egy lépéssel közelebb a bajnoki címhez a Craiova

Fontos három pontot szerzett idegenben a Universitatea Craiova, amely 1–0-ra legyőzte az FC Argeș együttesét a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásának 6. fordulójában.

Döntetlen a kiesési rangadón, az élvonaltól búcsúzó Metaloglobus magával ránthatja a Sloboziát is

A labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában hétfőn délután 1–1-es döntetlent játszott egymással a Bukaresti Metaloglobus és az Unirea Slobozia. A fővárosiak ezzel matematikailag is búcsúztak az élvonaltól, míg ellenfelük továbbra is kieső helyen áll.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!