A találkozót a boszniai válogatott edzőközpontjában, a Nogometni kamp Reprezentacije BiH létesítményben rendezték Zenicában. A mérkőzésen a hazai csapat végig fölényben játszott, és négy gólt szerzett, míg a romániai játékosok részéről nem érkezett válasz.
Massimo Pedrazzini, a vendégek szövetségi kapitánya 2–0-s állásnál próbálta frissíteni csapatát, amikor Carp helyére Marcut, Iordăchiuși helyett pedig Borodit küldte pályára. A hajrában, a 88. percben további két cserét hajtott végre: Istrate és Herczeg érkezett Vătafu, illetve Ciolacu helyére.
A romániai válogatottnak három székelyföldi tagja van: Geréd Erika, Herczeg Andrea és Antal Anita (mindhárman FK Csíkszereda), de a pénteki mérkőzésen csak Herczeg kapott játéklehetőséget.
A Nemzetek Ligája B divíziójának 1. csoportjában még Lengyelország és Észak-Írország szerepel. A romániai női válogatott következő mérkőzésére február 25-én 18 órától kerül sor Lengyelország ellen a bukaresti Arcul de Triumf Stadionban.
A B ligás csoportok első helyezettjei feljutnak az A ligába, a második helyezettek megmérkőznek az első értékcsoportban a harmadikokkal, a párharc győztesei az A ligában folytathatják. A B divíziós csoportok két legrosszabbul teljesítő harmadik helyezettje és valamennyi negyedik kiesik a C ligába.
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
Románia vezeti a globális alkoholfogyasztási ranglistát fejenként évi 17,1 liter tiszta szesszel, miközben Erdélyben és Székelyföldön is riasztóak az egészségügyi mutatók. De mi áll a sokkoló világelsőség hátterében?
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!