Hirdetés

Stabil élcsapatot irányít, nem hátrálnak meg a feljutástól

Csizmadia Csaba kettő plusz egy éves szerződést kötött a klubvezetéssel
Fotó: Facebook/Gyirmót FC Győr

Múlt hétvégén nevezték ki a magyar másodosztályban szereplő Gyirmót FC Győr labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé Csizmadia Csabát. A marosszentgyörgyi születésű, korábbi tizenkétszeres magyar válogatott játékost az előtte álló új kihívásról kérdeztük.

2023. június 02., 15:49

A Nyugat-magyarországi klub kettő plusz egy éves szerződést kötött az edzői pályafutása elején álló 38 éves szakemberrel. Csizmadia játékosként 2012 telétől másfél éven át erősítette a Gyirmótot, ez idő alatt 44 alkalommal lépett pályára, valamennyiszer kezdőként a másodosztályú bajnokságban, amelyeken összesen 5 gólt szerzett.

Hirdetés

Csizmadia Csaba számára tehát nem ismeretlen a közeg, és amint a Székely Sport érdeklődésére elmondta, rövid időn belül sikerült megegyezni a klub vezetőségével, könnyen zajlott a tárgyalás, mivel ismeri a klubot, így sokat nem kellett gondolkodnia. „A bajnokság lezárása után kerestek meg, több edzőjelölt is képben volt, hála Istennek, hogy rám esett a választás.

Aki járt Gyirmóton és látta a körülményeket, illetve ismeri az elmúlt tizenöt év történéseit, tudja, hogy stabil klubról van szó, az infrastruktúra adott, és magas célokért lehet küzdeni”

– fogalmazott Csizmadia Csaba arról, hogy miért volt számára könnyű döntés elfogadni az ajánlatot.

Kapcsolódó

Mint kifejtette, az NB II-es bajnokság elmúlt szezonját a hatodik helyen zárt csapat keretét ismeri, mivel több mérkőzésüket látta, folyamatosan tanulmányozta a másodosztályt és az élvonalbeli bajnokságot. A fiatal szakvezető rámutatott, mindenképpen kell változtatni a keretben, a vérfrissítés ráfér a gárdára, jelenleg zajlanak a tárgyalások a lehetséges érkező játékosokkal, a kiszemelteket folyamatosan figyelik.

A célokról úgy nyilatkozott, a Gyirmót stabil másodosztályú élcsapat, az érkezése után is azon dolgoznak, hogy az élmezőnyben legyenek, illetve, ha jól szerepelnek és odakerülnek, hogy feljuthatnak az első osztályba, akkor természetesen nem hátrálnak meg.

„Kiegyensúlyozott és kemény bajnokságra számítok, eddig is érdekes volt a másodosztály, ezúttal pedig 18 csapatos lesz, nagy izgalmak elé nézünk, az biztos” – közölte Csizmadia Csaba. Hozzátette, korai még arról beszélni, hogy melyek lesznek a legfőbb vetélytársaik, hiszen a nyár folyamán nagy változások történhetnek az egyes kluboknál, ők azonban a saját elvárásaiknak próbálnak megfelelni, és kevésbé foglalkozni a többi csapattal.

A vezetőedzői pályafutása legelején, a 2019–2020-as – a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt – szezonban

Csizmadia Csaba a Budafoki MTE csapatával feljutott az élvonalba, de a bajnokság végéhez közeledve 2021 tavaszán lemondott, a klub pedig végül nem tudta elkerülni a kiesést.

Kevesebb, mint fél évvel később, októberben visszatért a Budafok kispadjára, a 2021–2022-es idényt a 14. helyen zárták az NB II.-ben. Az előző másodosztályú bajnokságot is a magyar főváros közelében kezdte, viszont öt forduló után, tavaly augusztus végén szerződést bontottak vele.

Csizmadia korábbi együttese, a Budafok májusban döntőt játszott a Magyar Kupában, a Puskás Arénában hosszabbítás után maradt alul a Zalaegerszeggel szemben. A klub idei meneteléséről megjegyezte, egy kupadöntőbe jutni mindenképpen nagy dolog és elismerésre méltó, büszke volt rájuk, hiszen mégis az ő irányításával kezdték el a szezont, és jó érzés volt számára, hogy a korábbi csapata továbbra is fejlődik és jó úton halad.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megvált edzőjétől a szuperligás klub az újabb vereség után

A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.

Távozik az FK Csíkszereda vezetőedzője

Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.

Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

`
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Ez is érdekelheti

Új kihívás, régi célok – a feljutásra hajt a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Ezen a héten újraindult a labdarúgó Nemzetek Ligája, a magyar válogatott ezúttal a B divízióban szerepel, Ukrajna, Georgia és Észak-Írország társaságában próbálhatja meg kiharcolni a feljutást.

A székelyföldi akadémián nevelkedett játékosok készülnek a román U18-as fociválogatottal a vébére

Két, a Székelyföldi Labdarúgó Akadémián nevelkedett játékos is meghívót kapott a román U18-as válogatott keretébe. Bencze Lóránd és Darius Bota a portugáliai Négy Nemzet Tornáján bizonyíthat.

Csak a bajnoktól, mindössze három Szuperliga-játékos Hagi keretében a svédek ellen

Gică Hagi kihirdette a román labdarúgó-válogatott 23 fős keretét a pénteki Svédország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésre. A szövetségi kapitány mindössze három, a hazai élvonalban szereplő játékosnak szavazott bizalmat.

Kezdőként lépett pályára az U17-es válogatottban az FK Csíkszereda fiatalja

Győzelemmel indította szlovéniai felkészülési mérkőzéseit a román U17-es labdarúgó-válogatott, amely 5–2-re nyert a házigazdák ellen. A találkozó kezdőcsapatában ott volt az FK Csíkszereda 16 éves játékosa, Victor Oniga.

Kikerült a román válogatott keretéből Marius Corbu

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.

Az FTC a Celtic otthonában is folytatta európai menetelését

Remekül kezdte a labdarúgó Európa-liga alapszakaszát a Ferencváros, amely csütörtök este 3–1-re győzött a Celtic otthonában. A zöld-fehérek kilenc nemzetközi mérkőzés után továbbra is veretlenek az idényben.

A BL mintájára alakítják át a Nemzetek Ligáját és a selejtezőket

Jelentősen megváltozik 2028 után az európai válogatott labdarúgás rendszere. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a Bajnokok Ligájában már alkalmazott modellhez hasonló lebonyolítást vezet be a Nemzetek Ligájában, valamint az Eb- és vb-selejtezőkben is.

Öt újonc kapott meghívót, keretet hirdetett Marco Rossi

Marco Rossi szövetségi kapitány kedden Telkiben hozta nyilvánosságra a 26 fős névsort, amelyben megtalálható a kapus Gundel-Takács Bence, a védő Doktorics Áron és Várkonyi Bence, valamint a csatár Jurek Gábor és Szalai József.

Újabb európai kupadöntőknek ad otthont a magyar és a román főváros

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kijelölte a következő évek nemzetközi kupadöntőinek helyszíneit: az Európa Ligában 2028-ban Bukarestben, a Konferencia Ligában 2029-ben Budapesten avatnak győztest.

Két székelyföldi kötődésű játékos az U18-as válogatottban

Két székelyföldi kötődésű labdarúgó kapott meghívót a román U18-as válogatott össztartására. Mircea Diaconescu szövetségi kapitány 21 játékost nevezett a keretbe, köztük az FK Csíkszereda támadóját, Darius Botát és a székelyudvarhelyi Bencze Lórándot.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!